Megjelent a kormányrendelet, amely alapján állami segítségre számíthatnak azok a gazdálkodók, akiknek állatállománya a ragadós száj- és körömfájás miatt megsemmisült. A támogatás célja nemcsak az anyagi károk enyhítése, hanem az is, hogy az érintett telepek mielőbb talpra álljanak és folytatni tudják tevékenységüket.

A Magyar Közlönyben közzétett rendelet értelmében a támogatásnak a járvány mielőbbi megfékezése, illetve a gazdálkodók kártalanítása a célja. Egyúttal a kormány szeretné ezekkel az intézkedésekkel  elősegíteni az elhullott állatok pótlását, illetve biztosítani az állattartás zavartalan folytatását.

Legelő tehenek_cows
Fotó: Pixabay

A pénzügyi támogatás ugyanakkor feltételekhez kötött. Az érintett gazdáknak vállalniuk kell, hogy:

  • legalább három éven keresztül tovább üzemeltetik az állattartó telepüket,
  • és ez idő alatt helyreállítják az eredeti állatlétszámot.

Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, a gazdáknak a kapott kártalanítás 40 százalékát vissza kell fizetniük, méghozzá a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegben.

A rendelet azonnal hatályba lépett, vagyis a közzétételét követő naptól már érvényes.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Nem lehet modern gazdálkodást folytatni nadrágszíjparcellákon a LAPAR elnöke szerint

2025.04.19.

Borúsan látja a nadrágszíjparcellákkal küszködő mezőgazdasági termelők helyzetét Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke.

Szomjas a növény a cserépben, vagy túl száraz a talaj? Elárulja egy ceruza

2025.04.19.

A túlöntözés és az alulöntözés a két legismertebb oka annak, hogy a növények elpusztulnak. Fontos tudni, hogy az alulöntözés kevésbé káros, mint a túlöntözés. A növények képesek regenerálódni hosszabb száraz időszak után is, de a gyökérrothadás után nehéz visszanyerni őket.

Fehérjehiány jöhet az EU állattenyésztésében, ha nem lesz elég támogatás

2025.04.19.

Egyre nagyobb az igény a hazai fehérjeforrásokra, miközben az importkitettség veszélyesen magas szinten van.

Villamos és hőenergiát előállító konténeres berendezést fejlesztettek a MATE közreműködésével 

2025.04.19.

Egy olyan kompakt konténerjellegű berendezés jött létre, amely napenergiát hasznosító berendezésekkel villamos és hőenergiát állít elő, az előállított villamos energiával vízbontással oxigént és hidrogént állít elő, biomasszából biogázt állít elő, a biogáz javításához pedig felhasználja az előállított hidrogént.

Mekkora veszélyt jelent az agroterrorizmus?

2025.04.18.

Az egyik legveszélyesebb, mégis kevéssé ismert fenyegetés az agroterrorizmus, amely a mezőgazdaság szándékos károsítását célozza meg.

2025 legütősebb locsolóversei, amelyek garantáltan (kínos) mosolyt csalnak az arcokra

2025.04.18.

Összegyűjtöttünk 20 vicces locsolóverset, amelyek garantáltan mosolyt (de esetleg csak kínos mosolyt) csalnak az arcokra.

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Partner

Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW

2025.04.17.

Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás