Amikor a kerti növényvédelemről szólunk, általában kevesen gondolunk az egyik kedves növénycsoportra, a rózsákra. Holott elég sok törődést igényelnek. És szépségükkel meg is hálálják a gondoskodást. A gyümölcsösben is akad feladat bőven. Meggy, cseresznye, őszibarack, szilva, alma, körte, kajszi, ribiszke – mindegyikük másfajta bánásmódot igényel.

Gyakori betegség a rózsa feketefoltossága. Ezt a Diplocarpon rosae gomba okozza. Kezdetben a levélen néhány, aztán egyre több feketés, szabálytalan alakú folt jelenik meg, majd az egész levél elhal, le­hullik – írja Gazdanet rovatában a szabadfold.hu.

Fontos, hogy a lehullott leveleket szedjük össze, mert azokból rövid időn belül elindulhat az újabb fertőzés (Fotó: Pixabay)

Fekete és lila foltok a rózsán

Egy másik gomba, a Cercospora rosicola is hasonló tüneteket okoz, de ott inkább lilássá válik a folt, majd jön a sárgulás és a levélhullás. A gombák ellen érdemes rezet és ként is tartalmazó szereket használni. Fontos, hogy a lehullott leveleket szedjük össze, mert azokból rövid időn belül elindulhat az újabb fertőzés.

Gyakori, hogy a rózsa tövén, szárán jelennek meg foltok. Ez a kéregfoltosság, amit szintén gomba okoz. A sebeken át fertőz, legyen szó metszésről vagy bármilyen más sebzésről, főleg, ha a rózsa hidegebb, párásabb helyen él. A gomba a vesszőkben telel át. A kór gyógyítása nem lehetséges, a beteg részt vágjuk le (fertőtlenítsük az ollót!), majd permetezzünk rezes hatóanyaggal. A lisztharmat is sok rózsafajtát károsít, ellene kénes permetet használjunk.

A rózsát sok kártevő is támadja. Ezek közül igen látványos a rózsalevélsodró, ami hosszában összependeríti az egyes leveleket. Ki ne ismerné a levéltetveket, amelyek főleg a fiatal hajtásokon és a bimbókon élősködnek? Sok kárt okoz a bimbók belsejét kievő bundásbogár is.

Monília, ágelhalás, lisztharmat

Érdemes most szólni néhány, a gyümölcsösben elvégzendő aktuális feladatról is. Ameddig virágzik a szilva, permetezhetünk a szilvadarázs ellen. Hasonló a teendő a meggy, a cseresznye, az őszibarack és a szilva esetében a moníliás fertőzés és ágelhalás megakadályozására. Lassan megjelennek az első olyan kaj­szihajtások is, amelyeken már látszik e betegség jele, ezeket az ágrészeket vágjuk le, égessük el.

Indul az almaszezon is: érdemes az arra érzékeny fajtákat lisztharmat ellen kezelni, ahogyan a körtével együtt az almában a varasodással szemben is hatékony szert kell alkalmazni. Sok ribiszkebokron már látni vöröses foltokat, ezt egy levéltetű okozza.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Most még napsütés, de újra jönnek a záporok

2025.03.19.

Péntekig folytatódik a száraz, napos idő az ország nagy részén, de szombattól nedvesebb légtömegek érkeznek, így esőre, záporokra is számíthatunk.

Március 20-ig nyújthatóak be a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatási kérelmei

2025.03.19.

A zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek támogatási rendszerének célja, hogy segítse a szervezetek működését, elősegítse a közös értékesítést, a termelés tervezését, valamint a piaci versenyképesség fokozását.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás