Hatvan évvel ezelőtt a budapesti Kertészeti Főiskola nagy tudású professzora azt tanította, hogy a fokhagymának nincs betegsége. Ez akkor biztos úgy is volt. Ma már ritka a boltban, illetve piacon kapható olyan fokhagyma, amelyiken nem látható növényi betegség vagy más kárkép tünete.

A fokhagyma nemcsak zöldség, fűszer, hanem gyógynövény is. Ma már sok, humán gyógyászatra alkalmas gyógyszert készítenek belőle, ezért különleges gyógynövényként tartják számon.

Baktérium és a mozaikvírus is károsítja, előbbi a tárolás alatt lép fel, utóbbi a vegetációban károsít (Fotó: Pixabay)

A fokhagymából készült gyógyszer úgyszólván mindenre alkalmas, a fülfertőzések kezelésétől kezdve a szívbetegségek és tüdőbaj gyógyításán át, egészen a rákos megbetegedések kiegészítő kezeléséig – írta a Kerti Kalendárium nyomán a magyarmezogazdasag.hu.

Ugyanakkor egy sor betegség okozhat – akár végzetes – fertőzést a fokhagymán.

Levélatkák szívásnyomai a gerezdeken

A fokhagymát ősszel és tavasszal is ültetik, de mindkettőnek ugyanazok a betegségei. Baktérium és a mozaikvírus is károsítja, előbbi a tárolás alatt lép fel, utóbbi a vegetációban károsít. A mozaikvírus az egész növényt károsítja: kezdetben a vírusos fokhagyma levelei sárgulnak és torzulnak, világossárga csíkok alakulnak ki a levélen. A növények gyengén fejlődnek, és kis, éretlen hagymát hoznak. A vírus levéltetvekkel, valamint szaporítóanyaggal és növényi nedvvel is terjed. Az első tünetek megjelenésekor a növényeket el kell távolítani és el kell égetni.

A hagyma levélatka jelenlétét nemcsak a levélen, hanem a hagymán is láthatjuk, különösen, ha eltávolítjuk a burkát A tárolt hagymán barnás parásodás, rücskösség látható. Az atka a fertőzött talajból tojások tömegét helyezi a növényekbe.

A fokhagymát is megfertőzi a lágyrothadást okozó baktérium: olyan típusú betegséget okoz, ami szinte az egész növényt elpusztíthatja.

Baktériumos fokhagymagerezd

Főleg akkor fordul elő, amikor érés idején csapadékos az időjárás, de a túlzott nitrogéntrágyázás is segíti kialakulását. A baktérium a fokhagymát a növekedési időszakban fertőzi a nyak felől. A gerezdeken sárga és barna foltok alakulnak ki, bizonyos esetekben a gerezdek átlátszókká, majd nyálkássá válnak, bűzösen rothadnak, és nem képeznek palántákat.

Védekezésként fontos betartani a vetésváltást, a tenyészidő végén kerülni kell a nitrogéntrágyázást. Betakarítás után a termést alaposan meg kell szárítani.

A fokhagymát szárfonálféreg is károsíthatja, ami ellen nagyon nehéz a védekezés. A lárvák a gyökéren keresztül behatolva belső élősködőként táplálkoznak, szaporodnak. Fertőzés esetén akár a termés 50-100%-át is tönkretehetik.

Sajnos kistermelők számára nincs felhasználható készítmény fonálférgek ellen. Védekezésként ebben az esetben is a vetésforgó betartása jöhet szóba.  

Fuzáriumos rothadás hatása a fokhagymára

Nagyon gyakori betegség a fokhagymán a fuzárium, főként a levegőtlen talajokon. Többnyire a tenyészidő végén károsít. Gyengültségi betegség, a fokhagyma a talajlakó kártevők által okozott sérüléseken át fertőződik meg.

A forró és nedves időjárás kedvező a gomba számára. A beteg növény rothad, könnyen kihúzható a talajból. A betegség első tünete a felső levelek sárgulása, és pusztulása. Ha egy ilyen növényt kiásunk, akkor látható, hogy a hagyma alulról elkezdett rothadni. Ennek a kórokozónak a fokhagymán kívül nagyon sok tápnövénye van, a vöröshagyma, a keresztesvirágú növények, tökfélék, paradicsom, kukorica és más növények.

A forró és nedves időjárás kedvező a gomba számára. A beteg növény rothad, könnyen kihúzható a talajból (Fotó: Pixabay)

Ugyanazon a táblán 4-5 évenként szabad csak fokhagymát termeszteni. A betegség megelőzése érdekében nagyon oda kell figyelni az egészséges szaporítóanyagra és a talaj gyommentesítésére is, mert a nagy csalán, a pitypang és a bogáncs fertőzési forrás lehet. A fuzárium ellen Trichoderma gombát tartalmazó készítménnyel lehet védekezni.

Szürkepenész az egész hagymán és egy hagymagerezden

A szürkepenész gyakori kórokozó, a tenyészidő végén károsít. A fokhagyma a talajban fertőződik meg, de a tünetek a tároláskor tűnnek fel. Különösen akkor károsodik a hagyma, ha a tárolóhely hőmérséklete 12-24 °C között van, és a relatív légnedvesség meghaladja a 70%-ot. A fertőzés hosszú ideig észrevétlen maradhat, mert a hagyma nyakán jut be a kórokozó a hagymafejbe.

Megosztás

További híreink

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás