Hirdetés
Részegen megütött egy nőt Győrffy Balázs NAK-elnök, nyomoz a főügyészség
Minden közéleti és politikai tisztségéről lemondott Győrffy Balázs EP-képviselő, aki egyúttal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A politikus ezt maga jelentette be pénteken a Facebook-oldalán. A Veszprém vármegyei szakember írását változtatás nélkül közöljük.
"A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem" - írta a közösségi média oldalán.
"Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől. Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek. Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.
Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem. Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok" - folytatta.
Hirdetés
Újabb részletek érkeztek az esetről:
A Blikk írta meg, hogy az EP-képviselő a budapesti éjszakában töltötte idejét egy, a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen. A lap információi szerint Győrffy Balázs részegen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. A szóváltás vitáig fajult, majd verekedés alakult ki. Az eset miatt rendőrt hívtak ki, a bulizó fiatalok egyike pedig orvosi ellátásra is szorult, mert súlyos sérülést szenvedett.
Mivel Győrffy Balázs az Európai Parlament képviselője, a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) vitték, ott indult meg az eljárás ellene garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt.
Azt egyelőre nem tudni, ki lesz a köztestület új elnöke, az alelnökök listája itt olvasható:
- Mezőgazdaságért felelős országos alelnök - Zászlós Tibor
- Élelmiszeriparért felelős országos alelnök - Éder Tamás, a PICK SZEGED Szalámigyár és Húsüzem Zrt. képviseletében
- Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök - Luzsi József az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat képviseletében
- Általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnök - Süle Katalin Elza
- Környezeti fenntarthatóságért és innovációért felelős országos alelnök - Balázs Viktor
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatPrémium Kazal- és Bálatakarók 7.6 m x 12,5 m - INGYENES SZÁLLÍTÁS és 3 ÉV GARANCIA!
45 949 HUF
Több mint 600 hirdetés 100 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés