A Tiszai PET Kupa a lelkes önkénteseinek köszönhetően 10 év alatt összesen több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Tevékenységük fókuszában a Tisza áll, azonban ezt öt évvel ezelőtt kiterjesztették azt a Tisza-tóra, négy évvel ezelőtt pedig a Bodrogra. Idén újabb folyó megtisztítását tűzték ki célul: májusban a Marosra eveznek. A PET Kupa küldetése a Tisza árterének megtisztítása az ott lerakódott – főként ukrán és román eredetű – szennyeződéstől, amelynek legnagyobb hányadát a PET-palackok teszik ki.

A PetKupa.hu oldalon írták le, hogy 2022-ben három versenyt szerveztek, a jubileumi tizediket a Felső-Tiszán, míg a Tisza-tavon és a Bodrogon egyaránt a negyedik alkalommal. Az ezeken résztvevő 640 fő (családi, baráti, civil és céges csapatok, az utánpótlás – UP – tagjai, valamint önkéntesek) 31 hulladékból készült hajón összesen 30 tonna hulladéktól mentesítették az árteret. A legsúlyosabban szennyezett terület a Tokaj és Tiszaladány közötti szakasz volt, itt egyetlen nap alatt 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

A hulladék gyűjtése a PET Kupa egyik 2022-es akciójában, a Bodrog folyón

Így jelentették be, hogy a Maros folyón is hulladékot fognak gyűjteni

“Hatékonyságunk folyamatos növelése mellett a már megtisztított területeket is szeretnénk megóvni a visszaszennyeződéstől, ehhez viszont elengedhetetlen a hulladék-utánpótlást jelentő mellékfolyók megtisztítása is. Ezért úgy döntöttünk, 2023-ban új folyóra evezünk: irány a Maros!”

A Maros menti településeken helyiek környezetvédelem iránt elkötelezett csoportjai évek óta dolgoznak az Erdélyben eredő folyó megtisztításán. Apátfalváról, Makóról és Szegedről is érkezett megkeresés, igény az összefogásra. Nekik szeretnének segíteni azzal, hogy a helyi önkormányzatokkal és zöld szervezetekkel együttműködve megszervezik 2023. május 18-21 között a Marosi PET Kupát - fogalmaztak.

A hulladék válogatása a PET Kupa egyik 2022-es akciójában

A tenni vágyás és a jó szándék összeért, és egy támogató is felkarolta az ügyet. A Diageo Zrt. támogatásával egy igazán tartalmas, élményekben gazdag, közösség összekovácsoló és garantáltan emlékezetes programban lesz része annak, aki részt vesz a Marosi PET Kupán - ígérték.

A versenyre hat csapat jelentkezését várják 2023. március 22-ig.

Nevezni a Tiszta Tisza Applikáción keresztül lehet (TTaPP 2.0 néven letölthető a Google Play-ről és az AppStore-ból is).

Március 22-ig meghosszabbították a Maros folyó megtisztítására kiírt versenyt a szervezők

A Marosi verseny csapatainak hulladékból készülő két hajójához az alapanyag a helyi iskolák bevonásával gyűlik: márciustól az iskolaudvarokon elhelyezett bigbag-ekbe várják a kiürült PET-palackokat és a hajók építésébe is bevonják majd az iskolásokat - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás