Hirdetés
Rendkívüli támogatást kaptak a hazai baromfi- és sertéskoca tartók
Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására - az európai uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli EU-s mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal. Az Agrárminisztérium ezt követően azt a döntést hozta, hogy a kiemelkedően magas takarmányárak miatt különösen nehéz helyzetbe került, abrakfogyasztó sertés- és baromfiágazatok igényelhetnek támogatást a hazánknak jutó keretből, amit az érintett gazdálkodók júliusban meg is tettek.
Az Agrárminisztérium azzal kezdte a közleményét, hogy a hazai állattartóknak számos komoly kihívással kell szembenézniük. A gabonapiaci áremelkedés, az orosz-ukrán háború, majd az energiaválság és termelési költségnövekedés mind olyan nehézség, melyek jelentősen megnehezítik az ágazat szereplőinek helyzetét - fogalmaztak. A baromfitartók kivételes alkalmazkodási támogatása jogcímen a baromfitartók számára 4,2 milliárd forintot, a kocatartók számára pedig 2 milliárd forint értékű támogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár.

Baromfitartók kivételes alkalmazkodási támogatása
Az intézkedés célja, hogy a baromfiágazatot jelenleg sújtó kivételesen magas mértékű termelési költségek részbeni ellentételezésével hozzájáruljon a termelési feltételek biztosításához és ezen keresztül az élelmiszerbiztonság folyamatos fenntartásához és a piaci egyensúlyhiányok kezeléséhez.
Hirdetés
A támogatás igénybevételére az a baromfitartó jogosult, aki vagy amely tekintetében a támogatás jogalapja az alábbi feltételek valamelyike alapján fennáll:
- a 2021. év tekintetében zöldítés jogcímen támogatási összeget megállapító döntéssel rendelkezik és 2022. évi egységes kérelme kiterjed a zöldítés jogcímre, vagy
- baromfitartóként a baromfi állatjóléti támogatás intézkedés keretében a 2021/2022. támogatási évben csökkentett nyersfehérje tartalmú takarmány használata tevékenység vonatkozásában kifizetésben részesült és szintén a csökkentett nyersfehérje tartalmú takarmány használata tevékenységre a 2022/2023. támogatási évre jóváhagyott támogatói döntéssel rendelkezik, vagy
- az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok- állatjóléti támogatása intézkedés vonatkozásában a 2021/2022. támogatási évre jóváhagyó támogatási döntéssel rendelkezik, vagy
- baromfitartóként környezetvédelmi vagy egységes környezethasználati engedéllyel rendelkezik.
Támogatott állatfaj
Az intézkedés keretében baromfinak kell tekinteni, a házi lúd, a kacsa, a gyöngytyúk, a házityúk és a pulyka baromfifajokat.
A támogatás alapja
- A baromfi törzsállomány kivételével – a 2022. február 24. és 2022. június 30. közötti vágóhídi vagy export célú, a Baromfi Információs Rendszerbe (BIR) legkésőbb 2022. július 14-éig bejelentett és nyilvántartásba vett kiszállítás szerinti állatlétszám, vagy
- baromfi törzsállományok esetén, a BIR nyilvántartásban a kérelmező tenyészeteiben 2022. március 31-én élőként nyilvántartott, bennálló növendék vagy termelő állatlétszám.
Kocatartók kivételes alkalmazkodási támogatása
Az intézkedés célja, hogy a baromfiágazatot jelenleg sújtó kivételesen magas mértékű termelési költségek részbeni ellentételezésével hozzájáruljon a termelési feltételek biztosításához és ezen keresztül az élelmiszerbiztonság folyamatos fenntartásához és a piaci egyensúlyhiányok kezeléséhez.
A támogatás igénybevételére az a kocatartó jogosult, aki vagy amely tekintetében a támogatás jogalapja az alábbi feltételek valamelyike alapján fennáll:
- a 2021. év tekintetében zöldítés jogcímen támogatási összeget megállapító döntéssel rendelkezik és 2022. évi egységes kérelme kiterjed a zöldítés jogcímre, vagy
- a tenyészkoca állatjóléti támogatása intézkedés keretében a 2021/2022. támogatási évben az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely, vagy a szén-dioxid és az ammónia tartalomra ajánlott érték 5%-kal történő csökkentése tevékenység vonatkozásában kifizetésben részesült és ugyanezen tevékenységekre a 2022. támogatási évre jóváhagyott támogatói döntéssel rendelkezik, vagy
- kocatartóként környezetvédelmi vagy egységes környezethasználati engedéllyel rendelkezik.
Támogatott állatfaj
Az intézkedés keretében kocának az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer (FELIR) szerinti, a tárgynegyedév záró napját megelőző 365 napon belül fialt tenyészkocát és a tárgynegyedév záró napját megelőző 150 napon belül termékenyített tenyészkoca süldőt kell tekinteni.
A támogatás az ENAR-ban 2022. március 31. napján élőként nyilvántartott tenyészkoca darabszám után igényelhető.
A gyors folyósítás az ágazatot jelenleg sújtó rendkívül magas termelési költségek részbeni ellentételezésével hozzájárul a termelési feltételek biztosításához. Ezen keresztül pedig a hazai eredetű élelmezésbiztonság folyamatos fenntartásához mind a baromfihús, mind pedig a sertéshús termékek tekintetében - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés