Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján - jött a tájékoztató a NAK-tól.

Gyors terjedés és gazdasági károk

Ez a kártevő évente több száz kilométert képes megtenni, terjedését a szél és a nemzetközi kereskedelem egyaránt elősegíti. Az elmúlt években Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában is megjelent, súlyos gazdasági károkat okozva. Az Európai Unióban először 2018-ban Németországban észlelték, azóta Cipruson, Görögországban, Máltán, Portugáliában, Spanyolországban és tavaly Romániában is megfigyelték jelenlétét. Bár a faj egyedei eddig elszórtan jelentek meg, tömeges felszaporodása nem jellemző.

Őszi sereghernyó imágó
Őszi sereghernyó imágó (Forrás: CABI)

Megjelenése és életmódja

Az őszi sereghernyó a bagolylepkék családjába tartozik. A kifejlett molyok szürkés-barnás színűek, nehezen észlelhetők. A tojásokból kikelő lárvák zöldes vagy barnás árnyalatúak, jellegzetes mintázattal: a fejen fordított Y alak, míg a hasi szelvényeken négyszögletes fekete foltok láthatók. A faj évente 4-6 nemzedéket hoz létre, a hidegebb éghajlaton egy-két nemzedék jellemző. Bár kontinentális klímán nem telel át, trópusi területeken folyamatosan szaporodik.

Kártétel és gazdanövények

A kártevő több mint 350 növényfajt károsít, köztük a rizst, kukoricát, gyapotot és cirkot. A lárvák leveleket, szárakat és terméseket támadnak meg, elősegítve gombás fertőzések terjedését is, ami további gazdasági veszteséget okozhat. A fiatal lárvák „ablakos” leveleket hagynak maguk után, míg az idősebbek nagyobb károkat idéznek elő.

Védekezési lehetőségek

  • Mechanikai védekezés: Talajmunkák során a bábok és lárvák nagy része elpusztul.
  • Kémiai védekezés: Hatékony rovarölő szerek például a deltametrin, eszfenvalerát, lambda-cihalotrin és permetrin.
  • Biológiai védekezés: Rovarpatogén gombák (Beauveria bassiana) és vírusok alkalmazása.
  • Rajzásmegfigyelés: Feromoncsapdák használata, amelyek megelőzésre és felderítésre egyaránt alkalmasak.
Őszi sereghernyó lárva kártétele kukoricacsövön
Őszi sereghernyó lárva kártétele kukoricacsövön (Forrás: CABI)

Magyarországi helyzet

Az őszi sereghernyó jelenleg még nem jelent meg hazánkban. A kártevő felderítése érdekében a déli vármegyékben feromoncsapdákat helyeztek ki, amelyek eddig nem jelezték egyetlen példány jelenlétét sem.

Bejelentési kötelezettség

Amennyiben gyanús károsítókat vagy általuk okozott károkat észlelnek, kérjük, jelezzék a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (novenyegeszsegugy@nebih.gov.hu), vagy az illetékes vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának.

További információk

A károsító elleni védekezésben kulcsfontosságú a növény-egészségügyi előírások betartása, valamint az importtermékek ellenőrzése, hogy megelőzzük a kártevő behurcolását és elterjedését.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás