Nagy átalakulás előtt áll a gazdálkodás. Tavaly az aszály, idén a termények eladhatatlansága és a veszteséges termelés keseríti a termelőket. Eljött az az idő, amikor nem az a király, aki csúcsokat dönt a mennyiségben, hanem aki költséghatékonyan tud dolgozni. Ehhez megfelelő technológia a lombtrágyázás, mivel ilyenkor a szükséges tápanyagot több szakaszban juttatjuk ki, és a növény hatékonyabban tudja azt hasznosítani. Buda Richárddal az Agrováció és a Tiosol Kft. tulajdonosával beszélgettünk.

 

Utoljára 2 éve, még a Covid-19 idején beszélgettünk. Azóta mi történt a cég életében?

 

A korábbi bérgyártópartnerünk, a Nutrikon Kft. átkerült az IKR Agrár Kft. érdekeltségébe, majd ezt követően felmondták a velünk kötött szerződést, így rákényszerültünk, hogy a termékelőállítást saját gyártás keretében valósítsuk meg. A dolgok szerencsés alakulása folytán, még ezt megelőzően megvásároltam a Tiosol Kft.-t, amely rendelkezik saját gyártói kapacitással, és bár eredetileg úgy gondoltam, hogy a céget meghagyom az eredeti formájában, csak az addig gyártott termékeit fogja gyártani, és közben modernizáljuk az üzemet, az említett események miatt, az egyik pillanatról a másikra ott kellett elkezdeni az Agrováció Kft. termékeinek a gyártását is és új minőségbiztosítási politikát kellett bevezetni.

 

Buda Richárd, az Agrováció és a Tiosol Kft. tulajdonosa

 

Ehhez – a fejlesztésen túl – a logisztikai feladatokat is ki kellett alakítanunk, így komoly kihívás előtt álltunk. Szerencsére a partnereink ezekből a változásokból szinte semmit nem vettek észre, csak annyit, hogy a kiszállításunk gyorsabbá vált.

 

Még mindig a hazai alapanyag forrásokra támaszkodunk, ám a jövőben a huminsavat importálni fogjuk.

 

Mit hozott az elmúlt két év a számok terén?

 

Az Agrováció árbevétele stagnált, megtartotta a pozícióját, amit én kedvezőnek tartok, mert hasonló váltás esetén általában esni szokott a forgalom. A Tiosol Kft. viszont megtöbbszörözte a saját termékeinek az előállítását. Pusztán azért, mert az Agrováció üzletpolitikáját meghonosítottuk az új cégnél is, ez nettó forgalomnövekedéssel járt. Míg korábban a Tiosol Kft. kibocsátása éves szintem 30-40 ezer liter környékén mozgott, mára elértük a 200 ezer literes szintet. Úgy gondolom, hogy két év alatt ez egy olyan eredmény, amire büszkék lehetünk.

 

Az Agrováció termékei pedig éves szinten százezer literes volumenben fogynak.

 

Milyen hatást gyakorolt az AÖP a tevékenységükre?

 

Azt gondolom, hogy az AÖP-ben sok gyártó és forgalmazó csalódott. A már korábban is sokszereplős piacon hirtelen rengeteg új termék jelent meg, ami azért volt meglepő, mert korábban az engedélyeztetési eljárásban ezek még nem szerepeltek. Összességében azt mondhatom, hogy az Agrár-ökológiai programnak számunkra közvetlenül nem volt pozitív hozadéka, attól függetlenül tudtunk növekedni.

 

Mi volt ennek az oka?

 

Az, hogy az AÖP nemcsak az agrárökológiai programban részt vevő termékeket érintette, hanem összességében a lombtrágyapiacot is megnövelte, nagyobb figyelem és érdeklődés vetült rá. Ráadásul a műtrágya drága volt vagy nehezen volt beszerezhető, ami szintén felhajtotta a piacot.

 

Az ismert nehézségeik miatt a gazdálkodók egy jó része a tavalyi szezonban és idén is spórol, amin csak tud. Hogyan illeszkedik ez a hozzáállás a kínálatukhoz?

 

 

 

Ugyanakkor az sem árt elégszer hangsúlyozni, hogy lombtrágyával nem váltható ki a hagyományos műtrágya. Tisztában vannak-e ezzel a gazdálkodók?

 

A tömegműtrágyák csökkentett mennyiségben való kijuttatása csak abban az esetben járható út, ha a gazdálkodók figyelembe veszik a vetőmagok genetikai potenciálját. Ha kevésbé tápanyagigényes fajtákat vetnek, a stratégia eredményes lehet, hiszen látjuk, hogy nagy tömegben nem lehet eladni a gabonát. Ha valaki egy átlagos termést céloz meg, és így a költségeit jelentősen le tudja faragni, az üdvözítő lehet. Ha viszont úgy kezd bele a spórolásba, hogy megveszi a legmagasabb szintű genetikai alapokat, amelyeknek komoly tápanyagigénye van, ráadásul még érzékenyek is a folyamatos tápanyag-ellátásra, akkor a kudarc borítékolható a jövő évben.

 

A portfóliójukból mely termékekre hívná fel a termelők figyelmét?

Idén nagyon népszerű volt a nitrogéntartalmú NutriSpeed nevű készítményünk, amiben többféle nitrogénforma található meg, és egy huminsavas kelátképző egy teljes mikroelemsorral van lomtrágyaként összegyúrva.

 

Maga a Tiosol® termékünk egy kalcium-poliszulfid alapú lombtrágya, egy régi újdonság, hiszen a kalcium-poliszulfidot már majdnem két évszázada használja a mezőgazdaság. Rengeteg előnye van a növénytermesztés szempontjából. A növények számára kalciumot és ként biztosít, emellett pedig kénhidrogén párolog belőle, és ennek záptojás szaga, nagyon jó vadriasztó hatást kölcsönöz.

 

Rendkívül jól kiegészíti a különböző kontakthatású rovarölőkészítményeket is, hiszen a kén jelenléte, annak a párolgása izgatja a rovarokat, azok folyamatosan mozognak, és így hamarabb kapcsolatba kerülnek a kontaktszerekkel.

 

Ként tartalmaz, ami egyre inkább hiányzik a talajainkból.

 

A '80-as évek vége óta, az ipari termelés és a kénszennyezés visszaszorulásával a hazai talajok kénkészletei kimerültek. Ráadásul a kijutatott szerves trágya mennyisége is jelentősen lecsökkent, ami szintén tartalmazott nagyobb mennyiségű ként.

 

Ha jól tudjuk, most az őstermelők számára egy különleges ajánlattal készültek.

 

2024-ben az őstermelőknek azzal szeretnénk kedvezni, hogy az AÖP-ben és a biotermesztésben felhasználható PlantaForce Pro-tech-et (korábbi néven FitoNatur Aktív) a 2024-es év nyarának végéig megfinanszírozzuk annak, aki ez év végéig megrendeli tölünk! Az ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Ezzel szeretnénk bizonyítani, hogy nálunk a kicsik is számítanak!

 

Hiszen, ha felhasználja jövőre a terméket az AÖP és a terméstöbblet mindenképpen plusz pénzhez juttatja - „Gondolkodóknak, neked!”. A részleteket keresse az agrovacio.hu-n!

 

A legutóbbi beszélgetésünk hangsúlyozta, hogy az értékesítésük az online csatornákon alapul. Változott-e ez azóta?

 

A hangsúly továbbra is az online értékesítésen van. Az üzletkötők számának növekedésével egyenes arányban nőne az állandó költségünk, ami megjelenne a termékeink árában, és a pluszköltséget a gazdáknak kellene kifizetni. Így olcsók tudunk maradni, ráadásul ma már az idősebb korosztály is igen gyakran használja az online felületeket, és nagyon jól tájékozódnak a különböző termékekről. Az online kereskedés jelenti a jövőt.

 

Várható-e valamilyen újdonság Önöktől jövőre?

 

Kőzetalapú termékeket fogunk előállítani, amivel a talaj termékenységének fenntartását célozzuk meg. A növények stimulálása ugyanis, a biostimulátorok révén, előbb-utóbb kimeríti a talaj tápanyagkészletét.

 

Végezetül, mit üzenne a gazdálkodóknak ebben a kihívásokkal teli időszakban?

 

A gazdálkodás változás előtt áll. A tavalyi súlyos aszály, illetve idén pedig a termékek eladhatatlansága talán ráébreszti a gazdálkodókat, hogy eljött az idő, amikor nem az a király, aki rekordtermést tud elérni, hanem az, aki költséghatékonyan tud dolgozni. A költséghatékonyság pedig sokkal kisebb termésátlagokkal is elérhető, csak észszerűen kell megvalósítani. És azt se feledjék el, hogyha a tápanyagot minél több szakaszban juttatjuk ki, minél jobban elaprózzuk, annál hatékonyabb képes azt a növény felvenni. És így a környezetet is kíméljük.

 

 

 

(x)

Megosztás

További híreink

Partner

A kukorica mikrobiológiai készítményeinek szerepe

2025.02.19.

A mikrobiológiai készítmények élő gombákat vagy baktériumokat, illetve zöldalgákat tartalmaznak, amelyek jótékony hatással vannak a talajegészségre és termesztett növényeinkre. Megvédik őket a gombakórokozóktól, feltárják a tápanyagokat, elősegítik a kultúrnövény fejlődését és ellenállóvá teszik a stresszhatásokkal szemben. Cikkünkben bemutatjuk, hogy az AGRO.bio termékei milyen szerepet játszanak a bőven termő és egészséges, toxinmentes kukorica előállításában.

Háromnapos agrárdigitalizációs szakmai felnőttképzést indít márciusban a MATE 

2025.02.19.

Háromnapos agrárdigitalizációs szakmai felnőttképzést indít 2025. márciusában a MATE Gödöllőn.

Nagyon drágulnak Magyarországon az élelmiszer-alapanyagok

2025.02.19.

Jelentősen megnövekedett az élelmiszer-alapanyagok ára 2025 elejére, a drágulásnak több hatása is lesz.

Újabb, most több mint 22 milliárd forintnyi támogatást kaptak a gazdálkodók

2025.02.19.

Újabb jelentős összeget, több mint 22 milliárd forintot folyósítottak a gazdálkodóknak a 2024. évi egységes kérelmekben szereplő közvetlen támogatások keretében.

Új, "Agrárinnovációnk jövőjének pillérei: precízió, digitalizáció és fenntarthatóság" című kiadvány mutatja be a szakma előtt álló kihívásokat

2025.02.19.

"Agrárinnovációnk jövőjének pillérei: precízió, digitalizáció és fenntarthatóság" címmel új agrárinnovációs kiadvány mutatja be a mezőgazdaság előtt álló legfontosabb kihívásokat

Partner

Tudományos érdekességek a baktériumkészítményekről

2025.02.18.

A baktériumkészítményekben is találhatók helper (segítő) baktériumok, melyek a stresszkezelésben játszanak szerepet. Például, szárazság esetén képesek más baktériumtörzsek kolóniái köré nyálkaburkot, vagyis biofilmet képezni, megóvva a baktériumokat a kiszáradástól.

Partnerhírek
Partner

A kukorica mikrobiológiai készítményeinek szerepe

2025.02.19.

A mikrobiológiai készítmények élő gombákat vagy baktériumokat, illetve zöldalgákat tartalmaznak, amelyek jótékony hatással vannak a talajegészségre és termesztett növényeinkre. Megvédik őket a gombakórokozóktól, feltárják a tápanyagokat, elősegítik a kultúrnövény fejlődését és ellenállóvá teszik a stresszhatásokkal szemben. Cikkünkben bemutatjuk, hogy az AGRO.bio termékei milyen szerepet játszanak a bőven termő és egészséges, toxinmentes kukorica előállításában.

Partner

Tudományos érdekességek a baktériumkészítményekről

2025.02.18.

A baktériumkészítményekben is találhatók helper (segítő) baktériumok, melyek a stresszkezelésben játszanak szerepet. Például, szárazság esetén képesek más baktériumtörzsek kolóniái köré nyálkaburkot, vagyis biofilmet képezni, megóvva a baktériumokat a kiszáradástól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Agromésztej
Pest, Nagytarcsa

Agromésztej

7 075 HUF / flakon

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás