Hirdetés
Rekordok, károk és eladási gondok jellemezték a magyar méhészek legutóbbi szezonját
A 2022-es méhészeti és méztermelési szezont a szélsőséges időjárás határozta meg, mégsem mindenütt zártak rossz évet a méhészek. Az ország nyugati felében rekordnak számító méztermések is születtek, és azokon a keleti területeken, ahol a megfelelő időben érkezett némi csapadék, egy jó átlagos termésre számíthattak a méhészek. Mindez azonban veszélybe kerülhet, ha nem tudják eladni a mézet, márpedig egyre több méhész jelezte, hogy az előállítási költségek emelkedése mellett a felvásárlási árban tapasztalható visszaesés és a kereslet hiánya milyen nehéz helyzetbe hozta őket.
Az Agrárszektor hosszú összefoglalója írta meg, hogy a kifejezetten nehéz 2021-es év után a rendkívül száraz és csapadékmentes időjárásnak köszönhetően 2022-ben is minden adott volt ahhoz, hogy egy újabb tragikus évet zárjanak a magyar méhészek. Ennek ellenére, bár voltak olyanok, akik a legrosszabb évüket tudhatják maguk mögött, számos szakember örülhetett a rekordközeli, vagy azt meghaladó termésének. Mások - minden nehézség ellenére - átlagos mennyiséget állítottak elő, ami szintén szép teljesítménynek számít a tavalyi évet elnézve.
Gyengébb mézek, költségek, visszaesés
Illés András, a Veszprém megyei Illés Méhészet vezetője elmondta, hogy a Dunántúlon kiemelkedő eredményeket értek el. A tavalyi méztermésük minőségben és mennyiségben is átlagon felüli lett. A szakember szerint 2022-ben - sok gyenge év után - a legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb az akácmézük lett, ugyanakkor a napraforgó sokaknak gyengébb mézet adott az aszály miatt, és a repce is okozott problémát nem egy méhésznek. Illés András elmondta, hogy náluk nem volt ilyen probléma. Ráadásul napraforgóból is sikerült kiemelkedőt pergetniük, pedig ez a növény Magyarország több területén, főleg a keleti országrészben el se jutott a virágzási szakaszig.
Hirdetés
A mézárakat illetően már kevésbé volt optimista a szakember, ugyanis, mint mondta, a kiüvegezett méz ára csak 10%-kal nőtt. Ám ez jóformán az üvegezés költségét se éri el. Az előállítási költségek emelkedését Illés András úgy szemléltette, hogy aki ugyanannyit termelt tavaly, mint egy évvel azelőtt, annak 20-30%-kal kevesebb volt a pénztárcájában, és az inflációról ekkor még szó se esett. A felsőörsi méhész szerint mintegy 20-30%-os visszaesés volt felvásárlási árakban, ráadásul nem lehet tudni, hogy mi ennek az oka, a felvásárlók ugyanis nem válaszolnak a kérdésekre.
Jó termés, rossz piac
Hasonlóképpen látta a helyzetet Bercsényi János, a Bács-Kiskun megyei Bercsényi Családi Méhészet vezetője. A szakember elmondta, hogy összességében az utóbbi 10 év legjobb termése lett a 2022-es, bár a napraforgó a környéken több helyütt sem adott mézet. A hajósi méhész elmondta, hogy nekik az akác- és a hársmézük lett a legjobb. Ám ezek alakulása is területfüggő volt, illetve a repceméztermés se volt rossz idén. Ami a piaci értékesítést illeti, a szakember szerint a 2021-eshez képest átlagosan 15%-kal voltak magasabbak az árak, de ez is változó. A Bács-Kiskun megyei méhész szerint is óriási problémát jelent a mézhamisítás és az ismeretlen eredetű mézek megjelenése, mi több, ez lehet a jelenlegi helyzet oka: a felvásárlók azért nem vették a magyar termelők mézét, mert be tudják szerezni máshonnan a szükséges készleteket. Csak épp azt nem lehet tudni, hogy ez milyen eredetű és minőségű.
Jó méz, alacsony árak, túlkínálat
Nagy Attila, aki feleségével, Nagyné Tóth Arankával és gyermekeivel viszi a sajókazai Mr. Méz nevű családi vállalkozást, elmondta, hogy az tavalyi évben kifejezetten jól sikerült a méztermésük, és mivel nem volt csapadék, kiváló minőségű mézeket tudtak gyártani. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei méhészek szerint a repce és az akác jó mézet adott, és ahhoz képest, hogy aszályos év volt, a napraforgóra se panaszkodhatnak, mert az is egy átlagos szintet hozott. A felvásárlási árakat illetően azonban Nagy Attila se volt optimista. Szerinte hihetetlenül alacsonyak voltak az aktuális felvásárlási árak, ráadásul gyakorlatilag nem volt nagyüzemi felvásárlás. Minden méhész maga próbálta meg eladni a termését, ami letörte az árakat. És bár minden élelmiszernek folyamatosan ment fel az ára, a mézet már nem lehetett tovább emelni, akkora a kínálat belőle - mutatott rá a sajókazai szakember. Nagy Attila elmondta, hogy sokat lehet hallani a hamisításokról, és azt se lehet tudni, hogy külföldről miket hoznak be Magyarországra, ráadásul itthon is vannak hamisítók, akik ellen fel kellene lépnie a hatóságoknak.
Összesítve a méhészek helyzete
A cikk szerint összességében elmondható, hogy a tavalyi évet alapvetően meghatározó nagy aszály ellenére is sok méhésznek sikerült kiváló minőségű, és legalábbis átlagos mennyiségű mézet készítenie. Ezek eladása azonban számos problémába ütközött. Az, hogy lényegében nincs felvásárlás, és az árak is rendkívül alacsonyak, a legtöbb méhészt a kivárásra készteti. Akiknek azonban nincsenek már tartalékai, nem várhatnak örökké. Noha a piaci árak emelkedtek, ez közel sem volt olyan mértékű, mint amit az előállítási költségek növekedése indokolttá tenne. A piacokon azonban túlkínálat volt, így egy bizonyos szint fölé már nem emelkedhetnek az árak. A helyzet tehát bizonytalan, de az oka ismeretlen, mivel a felvásárlók nem válaszolnak a méhészek kérdéseire.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés