Hirdetés
Prémium libamáj antibiotikummentes előállítását fejlesztették a MATE kutatói
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) kezdetét vette az „Antibiotikummentes, prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztése” című kutatás-fejlesztési projekt. A konzorciális formában megvalósuló kutatás az Integrál Zrt.-vel és a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központtal együttműködésben jött létre. A kutatás témája a ludak zárt tartásával kapcsolatos. Ennek jelentőségét az ágazat tartástechnológiai sajátosságai is indukálták, miszerint a lúdtartás nagyrészt nem intenzív körülmények között valósul meg, így a madárinfluenza betegség nagyban sújthatja az ágazatot, továbbá gazdasági és állatjólléti kérdéseket is felvet.
A konzorcium 831 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében a GINOP_PLUSZ-2.1.1-21 Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése pályázati felhívás során, melynek forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A közel 1,4 milliárd forintos összköltségvetésű beruházásból prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztése valósult meg – írta a MATE.

A fény és az adatgyűjtés
Egyik kiemelendő technológiai paraméter a szülőpár állományok esetén a fény, ami a libák szaporodási ciklusát nagyban befolyásolja, ezért alapvető jelentőséggel bír a teljesen zárt tartástechnológiai termelésben. A fény szabályozza továbbá a hormonális háttérfolyamatokat, az anyagcserét, a viselkedésüket a táplálkozás, a párzás és a technológiatűrés terén is. A kutatók egy olyan zárt technológiájú világítási rendszert alakítottak ki, mely nagy hangsúlyt fektet az ember által nem látható spektrumokra (UVA, UVB, far red). Saját hatáskörben végzett módszerfejlesztés keretében stresszélettani vizsgálatokkal támasztották alá a kifejlesztett technológiát, amely által a szakértők unikális adatokhoz juthattak.
Hirdetés
A nevelés takarmányozástechnológiai fejlesztésének témájában napos kortól a nevelés végéig vizsgálták a takarmányösszetétel és -adagolás hatását a növendék libákra. A takarmányozási protokollban a piaci lehetőségek feltérképezését követően elsődleges vizsgálati célkitűzéssé vált a Proszimbio® technológia (Burain®) kipróbálása és optimális adagolásának megválasztása. Ezzel megalapozva egy olyan töméselőkészítési szakaszra vonatkozó technológiát fejlesztettek ki, amely lehetőséget ad a tömések számának csökkentésére, a kíméletes libamájtermelésre.
A projekt Gödöllőn két helyszínen – Isaszeg u. 200. és Páter Károly utca 1.-, valamint Kiskunfélegyházán, a Csongrádi út 101. alatt zajlik, melyben a konzorcium 96 főt foglalkoztat-, ennek köszönhetően legalább 96 munkahelyet tud megőrizni. A beruházás 2025. március 25-ig valósult meg. A projekt által létrehozott komplex technológiai fejlesztés egyedülálló lehet mind hazai, mind pedig világviszonylatban.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A hasonló a hasonlót szereti
2025.05.20.A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés