2023 különleges a KITE Zrt. számára, hiszen ebben az évben ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból számos látványos eseménnyel várják partnereiket az év során. Az ünnepségsorozat első állomása az idei AgrárgépShow, melyen megosztották az ünnep örömét a Hungexpo F pavilonjába látogató vendégeikkel.

Számos újdonsággal is készültek, amelyek közül is a legkiemelkedőbb az Innovációs Központjuk legújabb fejlesztése, az öntözési szaktanácsadás felülete, mely professzionális támogatást nyújt az adatalapú vízpótláshoz. Ennek megismerésére is lehetőségük volt a látogatóknak gépcsodáik és szolgáltatásaik bemutatkozása mellett.

Szabó Levente a KITE Zrt. vezérigazgatója

A sajtó munkatársai a pavilonbejáráson megtekinthettek néhány régebbi, embematikus és új gépet is, többek között a John Deere traktorait és kombájnjait, de a Köckerling talajművelő eszközeit, illetve a Pellenc és a Sabo gépeit is.

Az idei évben is megtöltötték az F pavilont az AgrárgépShow-n. A 3000 m2-es kiállító téren több mint húsz új és hat old timer gép került bemutatásra, mindemellett összes értékesítési területük bemutatkozott. Precíziós Gazdálkodási Rendszerük pedig egy külön körstandot kapott a standban, ahol a már ismert applikációk mellett a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóságuk mutatkozott meg, akik a 2020-ban elindított PGR szolgáltatási oldalát végzik a termelők felé.

John Deere 4650

A kiállított termékek közül kettőt érdemesnek talált az AgromashEXPO-AgrárgépShow zsűrije a kitűntetésre.  A JCB Fastrac ICON traktor, valamint a francia Pellenc cég Optimum szüretelő kombájnjainak digitális megoldásai érdemelték ki a Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjat.

Idén a legszebb standnak járó kitüntetést is a KITE érdemelte ki a nagy standok kategóriájában. Sőt a befektetett munka elismeréseként a Magyar Marketing Szövetség Kiállítói Fődíját is átvehették a pénteki napon. A kiállítási terület a fenntarthatóság jegyében épült fel idén, igyekeztek a legtöbb terméküket és szolgáltatásukat bemutatni, melyek a jövő generációit is szolgálják a magyar mezőgazdaságon belül. Az idei évben ugyancsak felsorakoztak a jövőbe mutató növényápolási lehetőségek is.

Sajtóközlemény

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás