A háború okozta ukrán gabonaválság kezelése érdekében újabb kamattámogatási programról döntött a kormány – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A miniszter kiemelte, hogy az intézkedés hozzájárul a termelés zavartalan folytatásához és az élelmiszerellátás biztosításához.

A tárcavezető arra emlékeztetett, tavaly a történelmi aszály 1,4 millió hektáron több, mint 50 ezer termelőt érintett, a háború következtében több, mint ezerszeresére emelkedő ukrán gabonaimport pedig jelentős kihívások elé állítja a termelők értékesítési lehetőségeit. Idén a háború és a szankciók okozta magas termelési költségek, illetve az ukrán gabonaválság miatt csökkenő termelői árak hatása együttesen okoz nehézséget a gazdálkodóknak - tette hozzá. Nagy István kifejtette, a termelés zavartalan folytatása és az élelmiszerellátás biztosítása érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez (ASZK) kapcsolódó kamatszint 5% legyen. Az új támogatás részleteiről szólva Nagy István kiemelte, a megemelt összegű kamattámogatást a maximum 100 millió forint hitelkerettel rendelkező agrárvállalkozások vehetik igénybe. A termelőknek a rendelet hatályba lépésétől számítva 9 hónap áll rendelkezésre a legfeljebb 3 éves futamidejű hitelszerződés megkötésére. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a megemelt kamattámogatás a normál Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel már rendelkezők számára is elérhető lesz, hiszen most mindenkinek szüksége van további segítségre.

Forrás: Pixabay

A miniszter hangsúlyozta, a kormány az ukrán gabonaválságban is a termelők mellett áll, ezért az elhúzódó háború és a szankciók  okozta nehéz gazdasági helyzetben is biztosítja a várhatóan 130-140 milliárd forint összegű gazdálkodói hitelhez a kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét. A konstrukció a tervek szerint a lehető leggyorsabban, még az ősz első felében elérhetővé válik.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Partnerhírek
Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás