Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek 2023. július 4-től nyújthatják be a kérelmeiket. A támogatások a méhészkedéshez szükséges új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez, az ágazati tudásátadáshoz, valamint a mézmarketing területén jelentenek segítséget. 

Nagy István kiemelte, hogy a támogatás az idei évtől már az Európai Bizottság által elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv részeként válik elérhetővé, forrásának 50 százalékát Magyarország biztosítja. A most megjelent rendelet által szabályozott új rendszerben javarészt a korábbi, jól működő Méhészeti Nemzeti Program támogatási formái szerepelnek - írta az Agrárminisztérium. 

A most megjelent rendelet által szabályozott új rendszerben javarészt a korábbi, jól működő Méhészeti Nemzeti Program támogatási formái szerepelnek, 2,8 milliárd forintos forráskeret áll rendelkezésre

Így és ekkor lehet beadni a támogatási igényeket

A méhészek 2023. július 4. napjától kizárólag elektronikus úton, támogatási célonként külön-külön nyújthatják be támogatási és egyben kifizetési kérelmeiket az idén végrehajtott, támogatható tevékenységeik után. Erre a Magyar Államkincstár által biztosított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül van lehetőség, amelyhez segítséget nyújtanak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai és az OMME méhészeti szaktanácsadói – mondta a miniszter.

A méhbetegségek és kártevők elleni gyógyszeres védekezés, valamint a méhhigiéniás körülmények javításának támogatása iránti pályázatok benyújtási határideje a legkésőbb 2023. július 31-ei teljesítési időponttal kiállított számlák esetében 2023. augusztus 1. A méhanya támogatás iránti kérelmek esetén, ha a támogatott tevékenységet alátámasztó számla teljesítése legkésőbb 2023. július 31-re datálódik, a benyújtási határidő 2023. augusztus 3-a. 

További lehetőségek a pályázatokra

Amennyiben pedig az új eszközök beszerzésének támogatási igénye a most megjelent, a méhészeti ágazatban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások 2023. évi igénybevételének szabályairól szóló 25/2023. (VI. 26.) AM rendelet 2023. június 27. napi hatálybalépését megelőzően merül fel, akkor a támogatási kérelmet a rendelet hatálybalépését követő harmincadik napon belül lehet benyújtani – közölte a politikus.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy bár a méhészet kicsi szelete a mezőgazdaságnak, de kulcsszerepe van, beporzás nélkül ugyanis nincs fenntartható jövő. Az agrártárca, ahogy az eddigiekben, úgy továbbra is kiemelt figyelmet fordít a méhészetre – fűzte hozzá Nagy István, aki egyébként maga is méhész.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Megszavazták az EP-képviselők az Európai Unió és Ukrajna közötti árufuvarozási megállapodás meghosszabbítását

2025.07.08.

2025 végéig meghosszabbítják az EU és Ukrajna közötti közúti árufuvarozásról szóló megállapodást

Közel 2500 hallgató végzett a MATE legutóbbi tanévében

2025.07.08.

Befejeződött a MATE 2024/25-ös tanéve, melynek végén 2477 hallgató végzett és 153 doktorandusz hallgató szerzett PhD-fokozatot

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tanulmánya szerint extrém alacsony kisvizek voltak a tavasszal Magyarországon

2025.07.07.

Idén tavasszal elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, ráadásul kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat

A tuják végórái? A szemünk előtt örökre megváltozik a magyar kertek világa

2025.07.07.

Egyre több kertben szembesülünk ugyanazzal a problémával: a tuja barnul, szárad, végül teljesen elpusztul. A jelenség már messze nem egyedi, hanem országos méretűvé vált. És a helyzet, sajnos, nem is fog visszafordulni.

Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Villány is elesni látszik – megállíthatatlanul terjed a szőlőhalál Magyarországon

2025.07.07.

Újabb borvidéken, ezúttal Villány térségében mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, így már 15 magyar borvidék vált érintetté a 22-ből.

Partnerhírek
Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Partner

Drónnal permetezel? Akkor ezt a képzést nem hagyhatod ki, mert komoly bírságot kockáztatsz nélküle!

2025.07.04.

Az ország első és egyetlen szakmai képzése mely segít a hatósági büntetéseket elkerülni, és segít eligazodni a legális drónos kijuttatás kivitelezéséhez szükséges jogi és gyakorlati folyamatokban.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

250 tonna kukorica eladó

85 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130
Bács-Kiskun, Kecskemét

John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130

Hitelesített telefonszám

32 900 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 214 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás