Hirdetés
Óvatosan bánjunk a kertünkbe tévedő állatokkal – lehet, hogy természetvédelmi érték oltalmazza őket
Rengeteg olyan állat fordul meg a kertekben, amelyiknek sokan nem örülnek. A nem kívánatos vendégek sokszor megdézsmálják a veteményest. Mielőtt nekiállnánk felkutatni a kártevőket, nem árt tudnunk, hogy sokszor olyan állatokkal van dolgunk, amelyeket természetvédelmi érték oltalmaz, mivel nagyon is hasznosak a helyi ökoszisztémában. Kiirtásuk súlyos bírságot vonhat maga után.
Bármennyire is egyértelműen fogalmaznak a jogszabályok, sokszor mégis hajlamosak vagyunk ara, hogy drasztikus eszközökhöz folyamodjunk, ha a környezetünket "veszélyeztetik" az állatok. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, mely állatfajokban nem szabad kárt tenni, ha nem akarunk egy vagyont fizetni bírságokra. Laptársunk összeszedett a leggyakrabban előforduló állatok közül néhányat, amelyekre vigyázni kell.
Fürge gyík
A fürge gyík napközben szeret a fűcsomók közötti nyílt foltokon napozni, de a tűző napot kerüli. Az esti órákat rendszerint védett helyen, lyukakba, kövek vagy farönkök alatt tölti. Hasonló fagymentes helyekre húzódik vissza október elején is áttelelni. Különösen kedveli a napos lejtőket, illetve a nyílt, vagy csak kevéssé bokros, nedvesebb, magasabb füvű területeket.
Hirdetés
Kora reggel előszeretettel nyalogatja a harmatot a növényekről. Magyarországon általánosan elterjedt, sík-, domb- és hegyvidéken is gyakori. Idehaza védett, természetvédelmi értéke: 25 ezer forint.
Csiga
A csiga Magyarországon általánosan elterjedt, bár a nagy kiterjedésű füves pusztákat kerüli. Alapvetően a ritkás, nedves talajú lombos és vegyes erdők, kertek, parkok, rétek, bokrosok, szőlőhegyek a keedvelt élőhelyei. Sajnos sokszor kerti növényeinket is előszeretettel megeszi, megrágja. Magyarországon védett, azonban a 3 centiméternél nagyobb példányok április 1-jétől június 15-ig gyűjthetőek.
Védettségét fokozott gyűjtése és exportálásának szabályozhatósága miatt kapta. Természetvédelmi értéke 2 ezer forint.
Sün
A keleti sün Magyarországon elterjedt faj, kifejezetten gyakori a településeken. A kertekben rőzserakások, farakások alatt, sűrű bokrokban, kőrakásokban vagy akár fáskamrákban is megtelepszik. Elsősorban napnyugta után indul táplálékot keresni, amely legtöbbször rovarokból, földigilisztából, évszaknak megfelelő bogyókból és gyümölcsökből áll, de előszeretettel fogyasztja a neki kitett – vagy éppen megdézsmált – kutya- és macskaeledelt is.
Az év legnagyobb részében kimondottan magányos állatnak nevezhető, a két nem képviselői csak párzáskor keresik egymás társaságát. Kedveli a védettebb, kevésbé nyílt helyeket, gyakran kőfalak, kerítések mentén közlekedik. Eszmei értéke: 25 ezer forint.
Fecske
Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A hátterében az élőhelyek átalakulása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, és ami a legmeglepőbb, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll. A madarak meglehetősen nagy szemetet hagynak maguk után, amikor építik a fészket és nevelik a kicsiket. A füsti és a molnár fecske is védett Magyarországon, eszmei értékük 50 ezer forint.
Vakond
A mozgékony állatkával sokkal ritkábban találkozhatunk, mint jelenlétének közvetett bizonyítékaival, a vakondtúrásokkal, amelyek az akár 100 méternél is hosszabb, elágazó járatrendszeréből összegyűjtött talaj szakaszonként felszínre hozott kupacai. A kertekben megjelenő túrások olykor bosszúságot okozhatnak, ez azonban eltörpül amellett, ha a vakond talajlazító, valamint rovarkártevő-gyérítő szolgáltatásait is figyelembe vesszük. Hiszen a rovarevőkre jellemző módon, kizárólag állati táplálékot, elsősorban a föld alatt mozgó férgeket, csigákat, rovarokat és azok lárváit fogyasztja.
A vakond éjjel-nappal aktív lehet. Saját bioritmusa szerint cselekszik, de a földfelszínre ritkán jön ki. Sokan nem is gondolnák, de a vakond igen gyorsan fut és úszik is, ha szükség van rá. A teljes védettséget élvező rovarevőnk pénzben kifejezett természetvédelmi értéke ma 25 ezer forint.
Zöld varangy
Hazánkban szinte minden településen megtalálható. Alapvetően éjjeli állat, nappal falak, járdák repedéseibe, rágcsálók üregeibe, kerti limlomok alá bújva pihen. Tápláléka főként rovarokból áll, de a pókokat, ászkarákokat és gilisztákat is elfogyasztja. Lakott területeken a zöld varangy gyakran esik a gépjárművek áldozatául, esős éjszakákon tömegesen hullanak el közútjainkon.
Sajnálatos módon tudatlanságból szándékosan is pusztítják. Pedig a varangyok az általános közvélekedéssel szemben nem nyálkás és nem veszélyes állatok. A zöld varangy Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 ezer forint.
(Forrás: hellovidek.hu)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 107 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés