A magyar lovaskultúra éltetése nemzeti ügy, amiért Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság vezetője minden követ képes megmozgatni. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán végzett gazdász szerint felemelő megtapasztalni, hogy a lovas fajtamentés olyan érték, amely összeköti az embereket és a nemzeteket is. A fiatal szakember a ménesgazdaság élén egyfajta nagyköveti szerepet is betölt: járja a világot, népszerűsíti a magyar lófajtákat és az országot is.

Cseri Dávid a Széchenyi István Egyetem interjúja kedvéért tért haza Szilvásváradról Győrzámolyra családjához és lovához, hiszen mint mondja, nélkülük nem lenne teljes a róla szóló portré. Radó nyergében már kisbabaként is ügetett édesapjával, 5 évesen egyedül lovagolt tereplovaglásokon, később pedig hű hátasával, a ma is istállójukban álló 25 éves Nárcisszal érte el versenysikereit. Úgy érzi, mosonmagyaróvári gazdásztanulmányai mellett ez a kapcsolat alapozta meg, hogy mára közel 2 éve vezeti sikerrel az ország legifjabb ménesigazgatójaként a szilvásváradi Állami Ménesgazdaságot. 

Cseri Dávidot Nárciszban és általában a lovakban lenyűgözi saját személyiségük - Fotó: Májer Csaba József

Óvár és a lovak tisztelete

A történelemrajongó ménesgazdaság-vezetőt már középiskolásként is lenyűgözte a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi kara, ahol a gazdászok olyannyira összetartók, hogy – a generációs különbségeket figyelmen kívül hagyva – bárhol járjanak is a világban, testvérként fogadják egymást. 

Amikor azt kérdezték tőle, hogy fiatal kora ellenére honnan ered benne az elköteleződés, az elszántság, a felelősségtudat és a motiváció, így válaszolt: 

„A példaképemnek is tekinthető európai hírű lótenyésztő-fogathajtó-méneskari tiszt Pettkó-Szandtner Tibor és bajtársai sokkal nehezebb helyzetből, az első világháború viszontagságai után virágoztatták fel, emelték világszintre a magyar lovas kultúrát a 20-as, 30-as években. Ha most nem folytatjuk minden erőnkkel és szenvedélyünkkel munkásságukat úgy, ahogy ők tették, akkor kárba vesznek több évezredes értékeink, melyeket elődeink erőfeszítéseinek köszönhetünk. Az irántuk érzett tisztelet mellett bőven elég motiváció, hogy ez nemzeti ügy. Szeretném, ha a magyar lófajtákat az őket megillető előkelő helyen jegyeznék a világban.”

Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója - Fotó: Májer Csaba József
Dávid hozzátette, hogy az eredményei a látszat ellenére a csúcstól még nagyon messze vannak. 

Visszaút Európa és a világ lovassportjának térképére

 „Az utóbbi egy évtizedben Szilvásvárad kiesett a nemzetközi lovas sportélet vérkeringéséből, de ez a folyamat 2021-ben végre megtört. Összesen 3 szakágban is nemzetközi versenyeket rendeztünk háromcsillagos szinten, a fogathajtás mellett díjugratásban és díjlovaglásban is. Ennek köszönhetően a visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy visszakerültünk Európa és a világ lovassportjának térképére. Ez mindenképpen olyan eredmény, amire büszkék lehetünk. Továbbá nagy öröm, hogy 2024-ben négyesfogathajtó-világbajnokságot rendezhetünk” – mondta a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója.

Az édesapa, Cseri Oszkár, lovuk, Nárcisz és Cseri Dávid - Fotó: Májer Csaba József

Cseri Dávid a ménesgazdaság élén egyfajta nagyköveti szerepet is betölt: járja a világot, népszerűsíti a magyar lófajtákat és az országot is. Úgy gondolja, hogy felemelő megtapasztalni azt, hogy valóban vannak olyan közös értékek, amik olykor gazdasági vagy politikai érdekek felett állnak, és képesek összekötni az embereket és a nemzeteket. Ennek kulturális hozadéka mellett közvetett módon a gazdasági és a piaci hatása is érzékelhető. Annak érdekében, hogy ez mérhető, közgazdasági szempontból is értékelhető legyen, a fiatal szakember egy kutatócsoporttal közösen ennek kidolgozásán munkálkodik.

Az ország legfiatalabb ménesigazgatójának névjegye

Cseri Dávid a Szigetközben, Győrzámolyon nőtt fel lovas családban, istállóval a háznál. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán szerzett állattenyésztő mérnöki diplomát. Az Akadémián töltött évek alatt 3 könyvet írt, melyekkel lovas szakemberek munkájának, értékrendjének állít emléket. 2015 óta rendszeresen publikál a Lovas Nemzet lapban. Részt vett a Pettkó-­Szandtner Tibor életéről és munkásságáról szóló dokumentumfilm létrehozásában és forgatásában. 2019-ben egy Kínában megrendezett lovas világkonferencián képviselte hazánkat. 2020. január 15-től a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság vezetője. 2020 nyarán segítő közreműködésével újraalakult a magyar honvédség huszársága a Honvéd Huszár Díszalegység keretein belül, melynek tartalékos huszár századosaként szolgál. Ez évtől választotta kuratóriumának tagjává a Némethy Bertalan alapítvány és az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület Tanácsadó Testülete - írta róla az interjú szerzője, Czeiner-Szücs Anita.

További híreink

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás