A 2010 előtti, zömmel alapanyagtermelő országból mára a precíziós gazdálkodást, a digitalizációt is alkalmazó, egészséges, biztonságos, kiváló minőségű élelmiszert előállító mezőgazdasággal rendelkező országgá váltunk. Így kezdte előadását Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ szervezésében rendezett országjáráson, Tiszaszentimrén. A következő években 64 pályázati témakörben nyílik lehetőség a kisebb és a nagyobb gazdálkodóknak fejlesztéseik megvalósítására. 

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaszentimre településen megtartott agrárfórumon Farkas Sándor elérendő célként említette, hogy 2030-ig hazánk az Európai Unió legfejlettebb mezőgazdasági országai közé tartozzon - írta az Agrárminisztérium. Ez ma még nincs így, de az uniós és a történelmi mértékű hazai forrásokat felhasználva - más területek mellett - az élelmiszeripart, az állattartó telepeket, az állatjóléti körülményeket, a kertészeteket, a helyi piacokat, az öntözésfejlesztést és a generációváltást támogatva lehetőség lesz a magyar agrárium példa nélküli fejlődésére - fogalmazott.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a NAK és a MAGOSZ szervezésében rendezett országjáráson, Tiszaszentimrén beszélt arról, hogy a következő években 64 pályázati témakörben nyílik lehetőség a gazdálkodóknak a fejlesztéseik megvalósítására - Fotó: Fekete István

Rengeteg pályázat és sok lehetőség

A miniszterhelyettes a gazdák előtt szólt arról is, hogy a következő években 64 pályázati témakörben nyílik lehetőség a kisebb és a nagyobb gazdálkodóknak fejlesztéseik megvalósítására. 

Történelmi pillanatokat élünk - hangsúlyozta -, a pályázati lehetőségek, az elnyerhető összegek soha nem látott lehetőséget nyitnak meg a gazdák, a mezőgazdasági vállalkozások előtt a támogatásra. Ebben a kormányzat partnernek tekinti a gazdatársadalmat, amely partnerség már korábban is beigazolódott, amikor a vidéket, a vidéken maradást támogatta.

Farkas Sándor az utóbbi években az agráriumot ért kihívásokkal és az arra adott válaszokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a Covid-járvány, az orosz-ukrán háború okozta nehézségek, a 2022-es rendkívüli aszály és a 2023-as inflációs év bebizonyította, hogy az agrártársadalom képes megbirkózni a legnehezebb feladatokkal is. Az agrárium túlélte a válságos éveket, folyamatosan képes volt kiváló minőségű, biztonságos, hazai élelmiszerrel ellátni a belföldi piacokat. Ez felértékelte a mezőgazdaságot, az egész agráriumot, amely így visszakapta korábbi megbecsültségét - fogalmazott a politikus.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás