Az Agrárminisztérium az állami intézmények keretei között őrzött géngyűjteményeken kívül a civil szféra kezelésében lévőeket is kiemelt fontosságúnak tartja. Ezért egy több mint 140 millió forintos keretösszegű támogatási felhívást tett közzé a honlapján ezekre a célokra – közölte az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. Rácz András kiemelte, hogy a Kárpát-medence Európa egyik legrégebbi és leggazdagabb mezőgazdasági kultúráját őrzi, amit kezelni és fenntartani kell.

Az ország sajátos klimatikus és ökológiai viszonyai, a termesztésben eltöltött hosszú idő és az ezzel együtt járó szelekció következtében a kultúrnövényeink hihetetlen értéket jelentő gazdagsága alakult ki és a magyar nemzeti identitás részét képezik – tette hozzá a politikus.

Összesen 140 millió forintos támogatás igényelhető a civil géngyűjtemények kezelésére - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Az államtitkár úgy fogalmazott, ezen növénygenetikai erőforrásaink felkutatása, megőrzése, fenntartása stratégiailag fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági kérdés. Ugyanis ez által tudjuk csökkenteni a külföldi szaporítóanyagok iránti kiszolgáltatottságunkat és megteremteni a magyar mezőgazdaság függetlenségét, azaz a génmegőrzés nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdekünk - idézte őt az Agrárminisztérium.

Erre adnak több, mint 140 millió forintot

Rácz András elmondta, hogy a pályázható támogatás fő célja a mezőgazdasági és kertészeti termelés hazai növényi biológiai alapjainak, genetikai anyagainak megőrzése, fenntartása és fejlesztése. A pályázatra államháztartáson kívüli jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek (gazdasági társaságok, alapítványi fenntartású felsőoktatási intézmények, civil szervezetek) vagy természetes személyek (magánszemélyek, egyéni vállalkozók) jelentkezését várják, akik/amelyek tulajdonában levő génkészletek nem minősülnek nemesítői munkagyűjteménynek. A pályázat keretében elszámolhatóak közüzemi díjak (pl. villany, gáz, vízdíj), a projekt megvalósításához nélkülözhetetlen szolgáltatások és tárgyieszköz-beszerzések, üzemanyagköltség (erő- és munkagépek üzemanyagköltsége) valamint dologi kiadások (pl.: irodaköltség, műtrágya, növényvédőszer). A pályázat lehetőséget biztosít a meglévő géngyűjtemények fejlesztésére illetve az infrastruktúra modernizációjára. Pályázni gyógy-, illóolaj és aromanövény, dísznövény, gyümölcstermő növények, szőlő, zöldségnövények, valamint szántóföldi növények génbanki gyűjteményével lehet – közölte az államtitkár. A pályázatokat 2022. március 16-ig lehet benyújtani.A pályázati felhívás és további információk ide kattintva, a pályázati adatlapok szerkesztehő formában pedig ide kattintva érhetők el.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás