Hirdetés
Összesen 12 millió forintos GVH-bírságot kapott a Dreher Sörgyárak Zrt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. Az ok, hogy a GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában - ismertette közleményében a hivatal.
A GVH még 2022 elején egyszerre öt eljárást indított a sajtóban "sörtörvénynek" elnevezett, két éve bevezetett kereskedelmi szabályozás érvényesítésére. Ennek célja az italválaszték bővítése és a szektorban gyakori kizárólagossági megállapodások visszaszorítása volt. Ezen eljárások közül eddig hármat zárt le a nemzeti versenyhatóság. Két gyorsétterem-lánc, a Burger King és a KFC esetében tavaly év végén zárultak le a vizsgálatok. A három nagy sörgyárral szemben indított, párhuzamosan futó vizsgálatokból elsőként a Heineken eljárása fejeződött be közel egy hónapja, amelyben a versenyhatóság megállapította, hogy a holland tulajdonú sörgyártó cég megsértette az új rendelkezéseket.

A hivatal októberben újabb sörgyártóval szemben zárta le eljárását mely során a Dreher és egy fővárosi vendéglátóhely kereskedelmi kapcsolatát vizsgálta. A Café Vian Gozsdu-udvar Kávéház és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság székhelye Budapest hetedik kerületében, a Király utcában található, ők akadtak fent az ellenőrzésen. A vizsgálat feltárta, hogy a Dreher olyan feltételekkel alakított ki együttműködést, mellyel arra ösztönözte az érintett vendéglátóhelyet, hogy szinte kizárólagosan tőle vásárolja sörkészletét. Ezzel leszűkítette a fogyasztók választási lehetőségeit, és akadályozta más sörgyártók érvényesülését.
A forgalom alapján büntettek
A GVH Versenytanácsa ezekre tekintettel - a vizsgált együttműködési kapcsolatban érintett egyetlen vendéglátóhely forgalmát alapul véve - bírságolta meg a Drehert. A bírság összegének meghatározásakor eltérés volt a Heinekennel szemben folyatott korábbi eljáráshoz képest, hogy vele ellentétben a Dreher nem minősül visszaesőnek. Ez indokolja, hogy a Dreherre kiszabott bírság alacsonyabb.
Az ügyben érintett másik vállalkozásra - a vendéglátóhelyet üzemeltető C V G Kft.-re - a GVH nem szabott ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesítette. Ennek oka egyrészt, hogy a vállalkozás szerepe a jogsértésben csekélyebb volt, másrészt, hogy az eljárásban érintett üzemeltető kisvállalkozásnak minősül. Ugyanakkor a releváns szabályozással összhangban lévő megfelelési program kialakítására a fővárosi kisvállalkozást is kötelezte a nemzeti versenyhatóság - tájékoztatott a GVH.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás
2025.02.17.Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.
Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat
2025.02.11.Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés