Kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágyaexport 2022. augusztusában. Az alacsonyabb energiaköltségek miatt a tengerentúli gyártók jelentős versenyelőnyre tettek szert. Az amerikai statisztikai hivatal november elsején közzétett adatai szerint augusztusban az európai vevők 370 ezer tonna műtrágyát vásároltak amerikai gyártóktól, amely duplája az előző évinek. Az import megugrása annak is köszönhető, hogy az európai vevők magasabb árat kínáltak a műtrágyáért, ezzel kiszorították az amerikai és ázsiai vásárlókat a piacról.

A jelentés szerint Európában az ukrajnai háború következtében megugró gázárak miatt megnövekedtek a gyártók költségei, sok termelő felfüggesztette működését. Az adatokból nem derült ki, hogy az Egyesült Államok – a világ harmadik legnagyobb exportőre – készletekből, vagy a termelési kapacitások emeléséből fedezte a megugró európai szükségleteket - írta az MTI közleménye.

Kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágya export 2022. augusztusában, aminek eredményeképpen az alacsonyabb energiaköltségek miatt a tengerentúli gyártók jelentős versenyelőnyre tettek szert - Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa

Az EU elfogadta Magyarország közös agrárpolitikára vonatkozó 8,4 milliárd eurós stratégiai tervét

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója Brüsszelből jelentette, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarországnak a közös uniós agrárpolitika (KAP) 2023 és 2027 közötti időszakára vonatkozó, 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forint) stratégiai tervét - adott hírt róla a brüsszeli testület.

Az uniós bizottsági közlemény kiemelte, az elfogadott stratégiai terv szerint Magyarország a rendelkezésére álló összegből legkevesebb 2 milliárd eurót fordít majd zöld programokra, valamint környezetvédelmi és éghajlati célokra, 186 millió eurót pedig a gazdálkodók tevékenységének támogatására és méltányos jövedelmük biztosítására. Indoklásában az Európai Bizottság azt írta: a magyar terv elfogadásához az vezetett, hogy a pénzügyi támogatás igazságosabb elosztására irányuló intézkedések széles skáláját kínálja, továbbá legkevesebb 8800 fiatal gazda tevékenységének indulását kívánja támogatni, és prioritásai között szerepel mintegy 7700 már működő gazdaság korszerűsítése is.

Műtrágya és vidékfejlesztés az új KAP-ban

A Science lapban közölt "Nitrogen Fertilizer" című, angol nyelvű összefoglalóban érdemes elolvasni a részleteket, itt.

További fejlesztések és új KAP részletek

A vidékfejlesztési intézkedések pedig segíteni fogják a helyi kézművesség és kisipar fejlesztését, a helyi mikro- és kisvállalkozások gazdasági tevékenységeinek megerősítését, valamint a helyi ökoturizmus és a helyi gasztronómiai és kulturális fesztiválok fellendítését. A vidéki lakosság mintegy 30 százaléka részesül majd a jobban hozzáférhető szolgáltatások előnyeiből, és a terv által támogatott projektek legalább 7 ezer új munkahelyet teremtenek majd - indokolta döntését az uniós bizottság.

A január 1-én induló új, 2023-2027 közötti időszakra szóló közös agrárpolitika (KAP) célja, hogy alakítsa és segítse a fenntartható, ellenállóképes és modern európai mezőgazdasági ágazatra való átállást. Megvalósulása az élelmezésbiztonság és a mezőgazdasági termelők sarokköve lesz az Európai Unióban - közölték.

Megosztás

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás