Hirdetés
OldatszezON a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyáival
Szinte napra pontosan, március hónap első hetével berobbant a tavasz, melegrekordokkal, de még hatalmas hőingásokkal. A hirtelen enyhe napközbeni időjárás beindította a talajban élő szervezetek és az őszi növények életfolyamatait. A kalászosok és repce a téli hónapokban kifejezetten aszályos és fagyos körülmények között teleltek át. Az aszálymonitoring.hu meteorológiai aszályindex térképe alapján az ország kétharmadán közepes az aszály mértéke március elején. Február derekán azonban az északnyugati megyékben, valamint Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben foltszerűen erős aszályt állapítottak meg (lásd: 1. kép).

Az őszi vetésű növényeink vegetációja már eleve hátrányos helyzetből indul a fagystressz és az aszályhelyzet miatt, a tavaszi vetésekkel kapcsolatban is aggódnak a gazdák, hogy nincs elég víz a talajban. Koratavasszal optimális esetben is, de az idei tél után most kifejezetten szükség van növényeink kezdeti kondicionálására, életfolyamataik támogatására.
Hitvallásunk szerint minden fontos dolog a talajban kezdődik. Az első növényi szerv, ami az elvetett magból kifejlődik a gyökér - pontosabban a csíranövény gyököcskéje. A természet nem véletlenül alakította így a növények életciklusát, hiszen a talaj optimális esetben egy védett, tápelemekben és vízben gazdag közeg. Legalábbis annak kellene lennie. Amennyiben ez a polidiszperz rendszer nem harmonikus arányban tartalmazza a légnemű, szilárd és folyékony frakciókat, tehát szerkezetileg és vízkapacitás szempontjából nem egy tápláló, éltető, támogató közeg, akkor a kultúrnövény élete első pillanatától kezdve kiszolgáltatott az őt érő stressztényezőknek.
Számos abiotikus, számunkra láthatatlan stresszfaktor nehezíti a gyökérnövekedést, legyen az a talajban lévő mechanikai akadály, sóstressz, tápanyag- és vízhiány vagy épp a nehézfémek felhalmozódása. Amint a sziklevél, majd az első valódi levelek kibújnak a földből megkezdődik a felszín fölötti növekedés és fotoszintézis, szervesanyag előállítása. Ilyenkor szembesül a fiatal növény a koratavaszi szélsőséges hőmérséklet ingadozásokkal, az UV-sugárzással - de az erős kártevőnyomás is visszavetheti a fejlődést. A növény a magban lévő kezdeti tápanyagtartalékait már felhasználta és a talajból veszi fel a szükséges vizet és tápelemeket oldott formában. Elengedhetetlen tehát, hogy a frissen kialakult gyökérzet növekedését támogassuk, ezzel biztosítva, hogy a növény nagy felületen tudjon vizet és vízben oldott tápanyagokat felvenni.
A TIMAC AGRO a kezdeti fejletlen gyökérzet támogatására fejlesztette ki FERTIACTYL® gyökérstimulátor tartalmú termékcsaládját.
A FERTIACTYL® biostimulátor a talajban és a levélen is kifejti hatását hatóanyagainak köszönhetően. Természetes növekedési hormont tartalmaz, mely a hajszálgyökerek és levélképzési folyamatokat serkenti. A humin- és fulvosavak révén szerves kötésben tartja a legfőbb tápelemeket, ezeket a kötéseket pedig a növény könnyebben bontja fel, mint egy klasszikus – kelátos kötést. Ennek stresszhatás alatt van kifejezetten nagy jelentősége, hiszen minden energiaveszteséggel csökken a jövőbeni terméspotenciál.
A stressz ellensúlyozására indított regenerációs folyamatok nagy mértékben visszavethetik az alapvető életfolyamatok működését. Az energiaveszteség optimalizálásra olyan stresszfehérje izolátumok állnak rendelkezésre, melyeket nagy mértékű, gyakori stressznek kitett növényekből - például barna alga fajokból - tisztítanak és vonnak ki. Az anyagcsere-folyamatokra pozitívan ható biostimulátor-komplexek és a növény fenológiai fázisának megfelelő tápelemek hatása biztosítja FERTIACTYL® és SEACTIV termékeink hatékony működését.
A biostimulátorok csoportosítása szerint a TIMAC AGRO oldatai egyaránt tartalmaznak növényi alga kivonatokat, antitranszspiráns - növényi párologtatást csökkentő természetes hatóanyagokat, nitrogéntartalmú vegyületeket (aminosavakat és fehérjéket), valamint szerves bomlástermékeket, ezen belül is humin-és fulvosavakat.
DNA termékcsaládunk első képviselője az IRYS, új szintre emeli a biostimulátorokról alkotott eddigi tudásunkat és elképzelésünket.
Kutatóink olyan folyékony huminsavas növénykondicionáló oldatot fejlesztettek ki, amely képes a növény életfolyamataihoz igazodva, a teljes tenyészidőszak alatt, minden fenológiai fázisban támogatni a növények fejlődését, növelni az ellenállóképességüket a biotikus és abiotikus stresszhatásokkal szemben.
Az IRYS termékünk a huminsavak sokoldalú tulajdonságainak kihasználásával három különféle hatóanyagból lett összeállítva. A huminsavak több funkciós csoporttal rendelkeznek így azok variabilitása lehetővé teszi, hogy a hozzájuk kapcsolt tápelemek adott növekedési fázisban lépjenek reakcióba a kutikula felületén lévő anyagokkal, valamint a gyökerek által termelt gyökérsavval.
Az IRYS három aktív hatóanyaga, egyszerre nyújt támogatást a hosszanti és oldalirányú növekedés biztosításával, a citokinin- és auxin hormon tartalma révén. Emellett pedig két fitohormont, szalicilsavat és jázmonsavat is tartalmaz, amelyekkel növelhető a növények védelmi mechanizmusa a biotróf, hemi-biotróf és nekrotróf kórokozókkal szemben. Az IRYS valamennyi szántóföldi, zöldség és gyümölcs kultúrában felhasználható a növények korai fejlődési fázisában kijuttatva. Virágzásban méhkímélő technológiával, kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, a csillagászati naplemente előtt egy órával, legkésőbb 23 óráig használható fel.
Támogassa növényeit a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyáival a koratavaszi induláshoz és biztosítsa a kitűzött terméscélt, minél korábban és minél hatékonyabban!
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés