Kihívások sora áll a magyar mezőgazdaság előtt, benne az élelmiszeripar is érintett. A biztonságos és minőségi élelmiszerellátás kulcskérdés, a magyar termékek mindkét feltételnek megfelelnek. A termelékenységi és versenyképességi hátteret viszont meg kell erősíteni. Egyrészt azért, hogy a magyar vásárlóknak ne kelljen racionális pénzügyi döntést hozva az olcsóbb importtermékeket előnyben részesíteniük a magyarral szemben. Másrészt pedig, hogy külföldön is hírét vigyék a kiváló magyar termékeknek. Az Agrármarketing Centrum (AMC) két szakembere beszélt a részletekről.

Az AMC-szakértők szerint a felsoroltakra megoldást jelenthet a Magyarország uniós csatlakozása óta nem látott EU-s és állami támogatási pénzeső. Már csak jól kell elkölteni a pályázati pénzeket. Az Index vonatkozó cikkét szemléztük.

Amíg az árakkal nem veszik fel a versenyt a magyar termékek, addig hátrányt szenvednek el a magyar élelmiszergyártók az olcsóbb importtal szemben
Amíg az árakkal nem veszik fel a versenyt a magyar termékek, addig hátrányt szenvednek el a magyar élelmiszergyártók az olcsóbb importtal szemben

A fogyasztói árak emelkedéséből az élelmiszerek hasították ki a legnagyobb szeletet. Több elemzés szerint nem hatékony és nem versenyképes a magyar élelmiszer-termelés, illetve -előállítás, ezért drágák a magyar termékek. Annyira, hogy a kiskereskedelmi láncok számára jobban megérte és megéri importálni, mint a magasabb árú hazai terméket előnyben részesíteni.

Ám nem csak a kiskereskedelmi szektor váltja le a drágább magyar beszállítót. A vásárlók szintén – ha kényszerből is, de – a pénztárcájukkal szavaznak. Hiába jobb minőségű a magyar termék, ha az import olcsóbb, azt választják - írták.

Amíg az árakkal nem veszik fel a versenyt a magyar termékek, addig hátrányt szenvednek el a magyar élelmiszergyártók az olcsóbb importtal szemben. A témáról Nagy István agrárminiszter is elmondta, hogy megfizethetővé kell tenni az élelmiszereket, ehhez pedig szükség van a soha nem látott pályázati pénzesőre, ami az elkövetkező években a hazai agráriumra ömlik.

Több mint 5000 milliárd forint érkezhet az ágazatba

Hasonló tendenciát vázoltak fel az Agrárminisztériumhoz tartozó Agrármarketing Centrum (AMC) vezetői is, hozzátéve: nem lehet rásütni a teljes hazai termékkínálatra, hogy drágább lenne. Vannak olyan termékpályák, ahol a magyar árak felveszik a versenyt az importtal. Ugyanakkor azt Ondré Péter ügyvezető, valamint Giczi Gergely ügyvezető-helyettes is azt állítja:

A magyar termékek kiváló minőségűek, de valóban szükség van termelékenységet, versenyképességet még inkább javító intézkedésekre.

„Erre (is) kiváló megoldást nyújthatnak a Közös Agrárpolitika (KAP) által rendelkezésre álló uniós támogatások, melyek óriási fejlesztési lehetőséget nyitnak a hazai agrárium előtt. Ha a nagy képet nézzük, a teljes hazai mezőgazdasági ágazat több mint 5000 milliárd forint felett diszponálhat különböző támogatási konstrukciók formájában” – vezette le Ondré Péter.

Két európai mezőgazdasági alapot hoztak létre a KAP finanszírozására: az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapot (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapot (EMVA).

  • Az EMGA (a KAP első pillére) finanszírozza a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetésekhez kapcsolódó valamennyi kiadást, és a piachoz kapcsolódó összes kiadást.
  • Az EMVA (a KAP második pillére) társfinanszírozza a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazat versenyképességének javítását, a mezőgazdasági-környezetvédelmi intézkedéseket, a vidéki élet minőségének javítását, a vidéki gazdaság diverzifikációjának támogatását és a helyi kapacitások létrehozását.

Területalapú támogatásként öt jogcímen érhető el forrás a soron következő uniós támogatási ciklusban. Ezek azok a közvetlen támogatások, melyeket a gazdák az általuk művelt földterület után kapnak.

A magyar kormány nagy vállalást tett, ugyanis az EMVA-n keresztül közel 2900 milliárd forintot fordítanak beruházásokra, valamint fejlesztéspolitikai célokra. Ebből 600 milliárd érkezik az unióból a KAP-on keresztül, 2300 milliárd forintot pedig a magyar állam tesz mellé 80 százalékos társfinanszírozásként különböző támogatási formák képében.

Összességében tehát több mint 5000 milliárd forint áramlik a magyar mezőgazdaságba a következő években. Magyarország 2004-es uniós csatlakozás óta nem állt rendelkezésre ekkora mennyiségű forrás.

Giczi Gergely arról beszélt, hogy a 2900 milliárd forintból közel 800 milliárd forintot fordítanak dedikáltan az élelmiszeripar fejlesztésére. Amennyiben a maximum 50 százalékos támogatásintenzitást vesszük alapul, akkor ez az összeg minimum kettővel megszorozható, így a teljes aktivált beruházások értéke valahol 1500–2000 milliárd forint közé várható az élelmiszeriparban – mondta az ügyvezető-helyettes.

Adódik a kérdés, hogy bár az agráriumba ezt megelőzően is szép összeget érkeztek támogatás gyanánt, mi gátolta a magyar vállalatokat, hogy ezt a pénzt a termelékenység javítására fordítsák? A válasz a források nem hatékony elköltése, aminek szemmel látható nyomát a magas bolti árak is mutatták.

A most rendelkezésre álló források azonban ismét kellő alapot biztosíthatnak a versenyképesebb árak megteremtéséhez, illetve az agrárium előtt tornyosuló kihívások kezeléséhez, melyekből bőven akad.

  • Klímaváltozás: az éghajlatváltozás hatásai, mint a szélsőséges időjárási események, aszályok és árvizek, komoly problémákat okoznak a termelésben.
  • Fenntarthatóság: az agrárium az egyik legszennyezőbb iparág, ezért az erőforrások fenntartható használata és a környezetvédelmi előírások betartása egyre fontosabbá válik, ami új kihívásokat jelent a gazdák számára.
  • Piaci verseny: a globalizáció és a nemzetközi piaci verseny miatt a helyi termelők nehezen tudnak versenyezni az olcsóbb importárukkal – ezért van szükség versenyképességet javító beruházásokra.
  • Munkaerőhiány: a mezőgazdasági munkaerő megszerzése és megtartása egyre nehezebb, különösen a fiatalok körében, akik elfordulnak az iparágtól – megoldást jelenthet az automatizáció és a digitalizáció, melyek megvalósításához szintén rendelkeznek állnak majd források.
  • Technológiai fejlődés: az új technológiák (például a precíziós mezőgazdaság) alkalmazása elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez, de a kisebb gazdaságoknak nehézséget okozhat a korszerűsítés.
  • Pénzügyi források: a mezőgazdasági termelőknek gyakran nehéz a szükséges tőke előteremtése, különösen a fiatal gazdák számára – itt is felértékelődik a támogatások jelentősége.
  • Támogatási rendszer: az uniós és hazai támogatások rendszere bonyolult lehet, és a gazdák számára nehezen átlátható.
  • Élelmiszer-biztonság: az élelmiszer-biztonság és az élelmiszer minősége egyre fontosabbá válik, és a fogyasztók elvárásai is folyamatosan növekednek.

Az utóbbival kapcsolatban az AMC-vezetők kiemelték: az idehaza előállított élelmiszerek nem csak kiváló minőségűek, de az élelmiszer-biztonsági kritériumoknak is megfelelnek. Aki magyar terméket vesz, az nem csak minőséget, biztonságot is vesz. Mindkét szempontból meghaladjuk az uniós átlagot – fogalmaztak.

Az önellátási szint felett van az ország

Az AMC, mint állami tulajdonú agrármarketing-tevékenységet folytató szervezet küldetése a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek népszerűsítése. Egyrészt idehaza, másrészt lényeges feladat az exportpiacokon való megjelenés elősegítése.

A magyar termékek nem csak a régiós piacon, de világszerte is megállják a helyüket. „Szereztünk már piacot magyar bornak Ausztráliában, de Dél-Amerikában is megjelennek magyar termékek” – mutatott rá Giczi Gergely, aki konkrét számokat is megosztott. 2023-ban 13,5 milliárd euró volt a magyar export, míg az import 9,8 milliárd euró, aminek köszönhetően 3,5 milliárd eurós külkereskedelmi aktívummal zárta az előző évet a magyar agrárium és élelmiszeripar. Ez a teljes termék-külkereskedelmi aktívum 30–40 százaléka.

Mindez arra is rávilágít, hogy a magyar élelmiszeripar nem csak a hazai ellátást képes megoldani, de exportra is tud termelni – igaz, ez a megállapítás termékpályánként eltérő képet mutat. Van olyan termék, amelynél az önellátási szint háromszorosa is megtermelhető, míg más esetben importkényszer áll fenn. 

„A külkereskedelmi mérleg azonban jól szemlélteti, hogy a magyar élelmiszeripar messze az önellátási szint felett teljesít” – mondta Ondré Péter, aki hozzátette, hogy a magyar agrárium jövője az alábbi három pilléren nyugszik.

  • Élelmiszerbiztonság és -minőség,
  • az agrárszakemberek magas hozzáadott értéket képviselő tudása,
  • valamint a Kárpát-medencében rendelkezésre álló erőforrások.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Súlyos hiányosságok és illegális termékek miatt azonnal felfüggesztette egy túrkevei húsüzem működését a Nébih - videóval

2025.02.14.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei.

Nagyra nyitják a modern mezőgazdaság ajtaját Debrecenben

2025.02.14.

Nemzetközi oktatási környezet, kiváló oktatók, modern laborok, átfogó tehetséggondozó program és széles körű szakmai partnerhálózat: ezeket kínálja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

Harc az aszály ellen: már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat a hazai vízügy számára

2025.02.14.

Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat

Miért éri meg a gazdáknak acélcsarnokot építeni?

2025.02.13.

A könnyűszerkezetes acélcsarnok a fenntarthatósági célok elérésében is a mezőgazdasági termelők eszközrendszerének része lehet.

Gödöllőn, Kaposváron és Keszthelyen lesz tavaszi állományszemle a bemutató üzemi programok keretében

2025.02.13.

Bemutató üzemi programokat tart a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. három telephelyen: Gödöllőn, Kaposváron és Keszthelyen lesz tavaszi állományszemle februárban.

Nagy pénzt lehet kaszálni a magyar báránnyal, viszont vannak veszélyek is

2025.02.13.

A bárány ára magasan van, de ez várhatóan nem lesz mindig így, és a juhtartásban már jóval nehezebb a jövedelemtermelés.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 171 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás