Sebességkorlátozást és autómentes vasárnapokat is javasol a Nemzetközi Energia Ügynökség. A párizsi székhelyű ügynökség március közepén közzétett jelentésében kijelentette, hogy „a kormányok és polgáraik gyakorlati lépései” napi 2,7 millió hordónyi olajjal csökkenthetnék a keresletet. Ezekkel a lépésekkel alacsonyabbak lennének az üzemanyagköltségek és Oroszország szénhidrogén-bevétele is. Továbbá segíthetnék azokat a törekvéseket, amelyek üvegházhatást okozó gázok kibocsátása ellen irányulnak.

"Oroszország Ukrajna elleni megdöbbentő agressziója következtében a világ az elmúlt évtizedek legnagyobb olajellátási sokkjával nézhet szembe, ami óriási hatással lesz gazdaságunkra és társadalmainkra" – mondta Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség ügyvezető igazgatója.

10 lépés, amivel napi 2,7 millió hordónyi olajat spórolhatna meg az emberiség

Az ügynökség szerint, ha a 10 pontból álló tervük teljes mértékben megvalósulhatna a fejlett gazdaságokban, az 4 hónap alatt annyival csökkentené az olajkeresletet, mint amennyit az összes autó fogyaszt Kínában. Ez arra ösztönzi az országokat, hogy még a keresleti csúcsszezon (július, augusztus) előtt fogadják el az intézkedéseket - írta az AP News cikkére hivatkozva a 444. Az üzemanyag is olcsóbb lehet, ha betartják a következő terv 10 pontját.

A Nemzetközi Energia Ügynökség 10 pontos terve a következőkből áll:

  1. Sebességkorlátozások csökkentése az autópályákon legalább 10 kilométer/órával.
  2. Hetente három nap otthoni munkavégzés, ahol ez lehetséges.
  3. Autómentes vasárnapok bevezetése a városokban.
  4. A tömegközlekedés olcsóbbá tétele és az emberek gyaloglásra vagy biciklizésre való ösztönzése.
  5. A személyautók időszakos kizárása a nagyvárosi utakról.
  6. Az autómegosztás és az üzemanyag-felhasználás csökkentését célzó egyéb gyakorlatok fellendítése.
  7. A hatékony áruszállítás és kézbesítés előmozdítása.
  8. Lehetőség szerint a repülők helyett a gyors éjszakai vonatok választása.
  9. Az üzleti célú légi utazás elkerülése ott, ahol alternatív, környezetkímélőbb lehetőségek állnak rendelkezésre, mint például a videokonferencia.
  10. Az elektromos és még annál is hatékonyabb járművek bevezetésének ösztönzése.

Megosztás

További híreink

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

A cirok 2025 nagy nyertese lehet – ha tudja, mivel védekezzen a gyomok ellen!

2025.04.23.

A klímaváltozás hatására egyre több figyelem irányul a cirokra, amely a kukorica szárazságtűrő alternatívájaként komoly lehetőséget kínál a hazai növénytermesztésben.

Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás