Nem panaszkodhatnak a zalai vadászok, ugyanis 68,6 millió forint nyereséggel zárult a 2015/2016-os vadászati év. A legkomolyabb bevételt a bérkilövésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból érték el a társaságok.

Az elmúlt években többé-kevésbé kiegyenlített volt a külföldi és belföldi bérkilövésből és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokból származó tételek aránya, az elmúlt idényben viszont a magyarok jelentősen többet fordítottak erre a célra, mint a külföldiek. A hazai bérvadászatokból származó bevétel mintegy 424 millió forint volt, 50 millió forinttal haladta meg a külföldi bérvadászok által költött összeget. A vadásztársaságok további 400 millió forint árbevételt a vadhús értékesítéséből értek el.

A vaddisznók is felelősek az egyre több vadkárért Zalában

Az 52 vadászterület éves árbevétele mintegy 1,46 milliárd forint volt, kiadásuk pedig 1,39 milliárd forintot tett ki. A kiadások közel felét, mintegy 621 milliói forintot vadgazdálkodásra fordították, illetve jelentős összeget költöttek mezőgazdasági vadkárra is: az elmúlt idényben 353 millió forintot fizettek kártalanításra, 45 millió forinttal többet, mint egy évvel korábban. Az elmúlt egy évtized adatait összevetve a 2011/2012-es vadászati évben volt a legmagasabb a mezőgazdasági vadkár összege, a zalai vadgazdálkodóknak akkor 418,6 millió forintba került a nagyvad által, zömében kukoricaföldeken okozott kár.

A vadkár mérséklésére ezt követően megemelték a nagyvadra vonatkozó kilövési tervet, a keret azóta is változatlan: az elmúlt évekhez hasonlóan gímszarvasból 6 ezer, őzből 5,5 ezer, vaddisznóból pedig 10 ezer példány elejtését tervezik a 2016/2017-es idényben is. Igaz, az elmúlt vadászati évben gímszarvasból és őzből mintegy félezerrel, vaddisznóból pedig 2,7 ezerrel kevesebb példány került puskavégre a tervezettnél.

A szaporodási időszak előtt készült létszámbecslések ugyanakkor azt mutatják, hogy a zalai erdőkben évről-évre kevesebb a nagyvad: az elmúlt évhez képest a gímszarvas- és a vaddisznóállomány mintegy 300-300-zal, míg az őzek száma 750-nel csökkent. Tavaly a gímszarvas állományt 7 ezerre, a vaddisznóállományt 5,2 ezerre becsülték, míg az őzek száma meghaladta a 10 ezret.

Csökkent az őzek száma a megyében
 

A keretszámokat vadászterületekre és több kategóriára, például korosztályokra lebontva adják meg. A korpiramis szabálya szerint a kilövési arányokat a fiatalabb korosztály irányába tolják el azért, hogy megkíméljék az idős- és középkorú egyedeket. Komoly szankciókat von maga után, ha valaki a szakmai szabályokat megsérti.

Bár kiváló minőségű génállománnyal rendelkező gímszarvasbikák élnek a zalai erdőkben, az általános elfiatalodás jellemző rájuk: az elejtett bikák átlagéletkora folyamatosan csökken, mivel a társaságok többsége bevételének növelésére törekedve nem várja meg, míg golyóérett korba kerülnek a bikák. Ha a kiváló egyedek elérhetnék a 13-14 éves kort - és nem kerülnének 8-9 éves korukban terítékre - akkor a zalai vadászterületeken még több csúcsminőségű, aranyérmes gímszarvasbika elejtésére lenne lehetőség.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Május 31. a kulcsdátum, ha betartja, nem marad le a tavaszi fagy miatti kompenzációról

2025.04.25.

Az április eleji rendkívüli hidegfront súlyos károkat okozott a mezőgazdasági termelésben. Nagy István agrárminiszter most a káreseményt az egész ország területére kiterjedő vis maior eseményként ismerte el.

Pontokba szedték a magyar mezőgazdaság fejlődésének útjait Gyöngyösön, négy fontos pontot ismertetett a rektor

2025.04.25.

Az “A jövő gazdáinak napja” című programot az Agrárközösség, az OTP Agrár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szervezte az intézmény Károly Róbert Campusán.

Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Sokat segítenek a permeteződrónok a burgonyatermesztésben is

2025.04.25.

A burgonyatermesztőknek a minőség biztosításához elsődlegesen a kártevőkkel és a betegségekkel kell megküzdeniük, ebben a drónok is segítenek.

Partner

Termésbiztonság aszályban – bio technológiákkal

2025.04.25.

Bene László, a BioHelp International értékesítési vezetője azon dolgozik, hogy a magyar gazdák elérhető, hatékony és környezetbarát alternatívákhoz jussanak. Interjúnkban nemcsak a bio inputanyagok piacáról, hanem a gazdálkodók szemléletváltásáról és a szakmai támogatás fontosságáról is szó esik.

Partnerhírek
Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás