A nyári szezonális ellenőrzés célterületei között vannak a nyári táborok is. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek országosan 155, csaknem 6300 főt ellátó tábor étkeztetési tevékenységét ellenőrizték 2024-ben egy kéthetes akciósorozatban. A feltárt hibák jellemzően higiéniai hiányosságokból adódtak. Az akció során 6 esetben indult eljárás, a hatóság összesen mintegy egymillió forint értékben szabott ki bírságot.

A Nébih írta meg, hogy a kéthetes ellenőrzési időszakban a táborok saját konyháit, valamint az oda beszállító éttermeket és főzőkonyhákat vizsgálták a szakemberek. Az ellenőrzött 155 helyszínen összesen 6288 fő ellátásáról gondoskodtak. A napközis táborok esetében a szervezők jellemzően háromszori étkezést biztosítottak a résztvevők számára, az „ottalvós” táborokban ezt vacsorával is kiegészítve. 

A Nébih nyári szezonális ellenőrzései között vannak a nyári táborok is, az akció során 6 esetben indult eljárás, mintegy egymillió forint értékben szabtak ki bírságot
A Nébih nyári szezonális ellenőrzései között vannak a nyári táborok is, az akció során 6 esetben indult eljárás, mintegy egymillió forint értékben szabtak ki bírságot

Hasonló jellemzők a táborokban

Tízóraira és uzsonnára rendszerint frissen beszerzett, hűtést nem igénylő pékárut, gyümölcslevet és gyümölcsöket kínáltak a táborozóknak. Jellemző volt továbbá, hogy azokban a táborokban, ahol a fertőtlenítő hatású mosogatás nem volt megoldott, a meleg ebédet egyszer használatos dobozokban szállították ki az élelmiszer-vállalkozók. 

A beszámoló szerint általánosságban elmondható, hogy az ellenőrzött táborok üzemeltetése megfelelt a vonatkozó előírásoknak, a jogszabályi feltételeknek. A nagyszámú ellenőrzéshez képest a hibák mennyisége kismértékű, azok javításáról a táborüzemeltetők minden esetben azonnal intézkedtek. Az előző évekhez hasonlóan legtöbbször a dolgozók érvényes egészségügyi könyvének hiánya (5,8%), valamint a nem megfelelő személyi higiénia jelentett problémát. A fertőtlenítő hatású mosogatás az ellenőrzések 6,5%-ában nem volt megoldott. Ugyanakkor pozitívum, hogy az ételek és élelmiszerek nyomonkövetése biztosított volt, a HACCP-ben előírt dokumentumokat többnyire naprakészen vezették.

Egy tényleg rossz példa

Kirívó példaként egy Heves vármegyei tábor esete említhető, ahol a fagyasztókamra meghibásodott, ezért a benne tárolt húsok kiolvadtak. Ugyanitt az ellenőrök lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, valamint nem nyomonkövethető termékeket is találtak, melyek forgalomból való kivonása megtörtént, továbbá sor került összesen 109,2 kilogramm alapanyag megsemmisítésére is.

A nyári táborok ellenőrzése során 6 esetben indult eljárás, melyek kapcsán ‒ elsősorban higiénés problémák miatt ‒ 1.045.000 forint bírságot szabott ki a hatóság.

A 2024. augusztus 15-ig tartó ellenőrzés-sorozat további részében fesztiválok, Balaton-környéki vendéglátóhelyek, street foodok és strandbüfék vizsgálatára is sor kerül, vagy került. Továbbá a nyári akció során grillsajtokat, szezonális gyümölcsöket, zöldségeket, növényvédőszereket és macskák számára engedélyezett készítményeket, valamint az élőállatok nyári hőségben történő szállítását is ellenőrzik a hatóság emberei - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Leírta a Nébih, mit kell tudni a növényvédő szerek drónos kijuttatásának kérelmezéséről

2025.04.29.

A növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónnal történő kijuttatásának engedélyezésével kapcsolatban készített összefoglalót a Nébih.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Egyre nehezebb kukoricát vetni, a minőségi talajművelés és egy másik növény hoz helyette jó választ

2025.04.29.

Az egyre gyakrabb aszályos évek kérdésessé teszik a kukorica termesztését, helyette megfelelő talajművelési technológiával a szója jelenthet jó megoldást.

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partnerhírek
Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás