Jelentősen növekedett a leégett gabonatáblák mérete, a leggyakrabban a kombájnok fognak tüzet – derült ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) adatelemzéséből. A katasztrófavédelem közlése szerint idén majdnem kétszer annyi, szabadtéren keletkezett tűz pusztított, mint tavaly, a leégett rész pedig tízszer akkora területet foglal el, mint egy évvel ezelőtt. A mezőgazdaságot a szabadtéren keletkező tüzek 54 százaléka érintette. 

Idén kevesebb munkagép esett a tűz áldozatául, mint tavaly, ez csak a kombájnokra nem vonatkozik, amelyek közül másfélszer több gyulladt ki - írta az Index. A katasztrófavédelem közlése szerint csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tízszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez év júniusában 47 gabonatábla gyulladt ki és 338 hektár égett le. 

Idén kevesebb munkagép esett a tüzek áldozatául, mint tavaly, ez csak a kombájnokra nem vonatkozik, amelyek közül másfélszer több gyulladt ki

Megelőzéssel elkerülhető a tüzek kialakulása

A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére. A hatósági szakemberek nem csak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, a mezőgazdasági épületek tűzvédelmi állapotát, hanem folyamatos kapcsolatban állnak a gazdákkal, akiknek megelőzést célzó tanácsokat adnak – írták a közleményükben. Hozzátették, hogy az évről évre előforduló hibák kiküszöbölése érdekében a hatósági ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a gazdák számára. Továbbá részt vesznek a gépek műszaki ellenőrzésén, és felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra.

A MAGOSZ összesítést készített a mezőgazdasági tűzesetekről és káreseményekről. Az összefoglaló szerint 50%-kal több tűzkár volt idén, a tavalyi adatokhoz képest. Idén júliusig eddig közel 20 000 mezőgazdasági eredetű tűz keletkezett.

Lábon álló gabona leégett terület január és július között:

  • 2021-ben: 70,77 ha
  • 2022-ben: 650,51 ha

Tarlótűzben leégett terület január és július között:

  • 2021-ben: 139,4 ha
  • 2022-ben: 595,58 ha

A tavalyi évhez képest kevesebb mezőgazdasági munkagép vált a tűz martalékává, viszont a kiégett kombájnok száma másfélszer több tavalyhoz képest.

A Katasztrófavédelem tájékoztatója:

Idén eddig már 10493 tűz keletkezett a szabadban, csaknem kétszer annyi, mint tavaly. A leégett terület nagysága 331 négyzetkilométert tesz ki, ami majdnem tízszerese a 2021-ben leégett terület nagyságának. Csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tavaly júniushoz képest 9 százalékos emelkedést jelent.

Az idei szabadtéri tüzek 54 százaléka a mezőgazdaságot érintette. A tavalyi évhez képest lényegesen több az aratással összefüggő tűz, és a keletkezett károk mértéke is nagyobb. Idén júniusban 47 gabonatábla gyulladt ki, 338 hektár égett le. 2021-hez képest a gabonatáblákban keletkezett tüzek száma 571 százalékkal, a leégett gabonatáblák nagysága pedig harmincháromszorosával nőtt.

Júniusban 28 alkalommal riasztották égő tarlóhoz a tűzoltókat, 240 hektárnyi tarló égett le, ez 133 százalékkal több tarlótüzet és 173 százalékkal nagyobb területet jelent a tavalyi évhez képest. 13 esetben égő kazlakat, boglyákat oltottak a tűzoltók, 44 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban

A mezőgazdasági tüzek megelőzése érdekében az alábbiakat érdemes szem előtt tartani:

  • A munka megkezdése előtt ellenőrizni kell a kipufogórendszert, mert a sérült illesztéseknél, lyukaknál kiáramló forró kipufogógáz meggyújthatja a növényzetet.
  • A gabonatáblán lévő munkagépek kipufogóira szikrafogót kell tenni.
  • Az üzemanyag-ellátó- és olajtovábbító rendszereket is ellenőrizni kell, mert a kiszabadult kenőanyag vagy üzemanyag könnyen tüzet okozhat.
  • A munkagépek elektromos vezetékeinek szigetelését, rögzítettségét, az akkumulátor szigetelését érdemes használat előtt ellenőrizni.
  • A mezőgazdasági munkagépek forgó, súrlódó alkatrészeit pontosan kell beállítani, ezeket rendszeresen kell olajozni, zsírozni, mert ha ezek felforrósodnak, meggyújthatják a munka közben rárakódott növényi törmeléket és akár az egész gabonatáblát.
  • A kombájnoknak földelőlánccal kell rendelkeznie.
  • A munkagépet meg kell tisztítani a rárakódott olajsártól, növényektől, hogy azok ne gyulladhassanak meg.
  • A betakarítást és a termények szállítását végző munkagépekre, járművekre is kell hordozható tűzoltókészülék.
  • Gabonatáblán, annak közvetlen közelében tilos dohányozni, beleértve a munkagépek vezetőfülkéjét is.
  • Amennyiben a mezőgazdasági munkagép használata során rendellenességet tapasztalnak, éghető anyagtól mentes területre kell menni, a gépet a további használat előtt át kell vizsgálni és a hibát meg kell szüntetni - írta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás