Jelentősen nőtt idén az EU-ban a szója termésmennyisége. Hozzá hasonlóan több bab, takarmányborsó és csillagfürt került be idén a raktárakba. Az UFOP (olajosmag- és fehérjenövény-termelők szövetsége szerint a hüvelyesek jó évet zártak. Magyarországon az Agrárminisztérium mintegy 20 ezer hektárról 107,46 ezer tonna zöldborsó betakarítását jósolta a nyáron, ami 20 százalékos termelésnövekedésnek felel meg tavalyhoz képest.

A Mezőhír írta meg, hogy 2020-ban mintegy 1,2 millió hektáron termesztettek az uniós gazdák valamilyen babfélét. Nagy mértékben nőtt a pillangós növények termelése az idén az EU területén. Az Európai Bizottság szerint összesen 6,5 millió tonnányi fehérjében gazdag hüvelyes termést takaríthattak be az Unió gazdálkodói. Ez komoly, 7 százalékos emelkedés a tavalyi évhez képest, de elmarad a 2017. évi rekordtól, amikor ez a mennyiség 7 millió tonna volt. A legfontosabb növények közül a legnagyobb mértékben a bab termőterülete bővült egy év alatt: 16 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. A 2018. évi termőterületet pedig 22 százalékkal sikerült felülmúlnia. A csillagfürtöt is nagyobb területen és nagyobb hozamokkal termelték 2020-ban. Az össztermés 235 ezer tonna lett, ez 12 százalékos termelésbővülést takar a megelőző évhez képest.

Lényegesen nőtt a hüvelyesek termőterülete, így a szójáé is

Így teljesítettek a legfontosabb hüvelyesek: a szója és a borsó

A szója a legfontosabb pillangós növény, ez a teljes hüvelyes termésmennyiség 43 százalékát teszi ki. Idén 2,8 millió tonna szójabab termett az EU-27 területén, ami 3 százalékkal magasabb érték, mint tavaly. Mind a növény termőterülete, mind a hozamai előnyösen változtak - írta a cikk. A második legfontosabb európai pillangós a takarmányborsó. A növény termésmennyisége 7 százalékkal emelkedett, így 2,2 millió tonnát tett ki. A termelésbővülés elsősorban a nagyobb termőterületnek köszönhető, 8 százalékkal bővült a rendelkezésre álló adatok szerint. Az idei esztendőben 852 ezer hektárról takarították be a növényt, ami kompenzálta a hozamok enyhe csökkenését. Az eredmény összuniós átlagban 25,5 mázsa volt hektáronként.

A magyar szójatermesztés történeti mennyiségei

Magyarországi termesztéséről 1961-től állnak rendelkezésre FAO adatok, amikor is 616 tonna termett. A következő évben 3361 tonnára ugrott a termés, ahonnan 1969-ig lassan 300 tonnára esett vissza. 1970-72 között nem áll rendelkezésre adat, majd 1970-75 FAO becslései, és nem hivatalos adatai után 1976-77 években már 40 ezer tonna feletti a termés. Stagnálás, illetve lassú emelkedés jellemzi a 70-es évek végét, 80-as évek elejét, jellemzően 50 ezer tonnás termés körül. Ezt két kiugró év -1988-ban 105 ezer tonna, 1989-ben 118 ezer tonna- követte, amely után a rendszerváltásnak betudható szakadás és mélyrepülés jött. A mélypont 1994-95 volt, 20 ezer tonna alatti terméssel. Innen állt fel lassan az ágazat, 2005-től 80 ezer tonna körüli termés jellemző az országra. 2011-ben 39 ezer hektáron termesztettek szóját, az országos termésátlag 2.357 t/ha volt - írta a Wikipedia.

Megosztás

További híreink

Az őzbakvadászat idején különösen érdemes megismerni az őzek szezonális viselkedését

2025.04.30.

Az őzbakokra jellemző a területfoglalás, március-áprilisban foglalják el territóriumukat és szigorúan védelmezik azt.

Több tízezer hízópulykát kellett idő előtt levágni a madárinfluenza miatt

2025.04.30.

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A korábban csapadékban bőséges vidékek is küszködnek az aszállyal Székelyföldön

2025.04.30.

Az elmúlt években komoly gondot jelentenek az évről évre visszatérő, egyre hosszabban tartó aszályos időszakok Romániában

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 200 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás