Idén is jó termésre számítanak az ipari paradicsomtermesztéssel foglalkozó gazdálkodók. Az ágazat elmúlt években elért sikereit jól példázza, hogy a hazánkban megtermelt és feldolgozott termékek nem csak a hazai boltok polcain, hanem Európa számos országában megtalálhatóak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) közös prognózisa szerint idén mintegy 100 ezer tonnányi paradicsomot takaríthatnak be a termelők. Több hazai program és kezdeményezés erősíti a magyar paradicsomfeldolgozás helyzetét.

Az elmúlt évek számos kihívás elé állították a hazai termelőket, ennek ellenére az ipari paradicsom   azon kevés zöldségkultúrák közé sorolható, amely sikeresen zárhatta az elmúlt éveket - írta a NAK. A területalapú támogatások szerint a múlt évben 1417 hektáron, az idén pedig 1465 hektáron folyik ipari paradicsomtermesztés az országban. A területek legnagyobb arányban Békés- és Bács vármegyében találhatóak, Szarvas környékén pedig kifejezett termelői koncentráció tapasztalható. A betakarítás ebben az évben a tervezettnél később, augusztus második felében indult és várhatóan október elejéig is eltarthat. 

Mivel a paradicsomsűrítmény világpiaci felvásárlási ára – az elmúlt évekhez hasonlóan – továbbra is felfelé ível, a kedvező beszállítói feltételek és a termesztéstechnológia is adott, így további fejlődési lehetőségek előtt állhat az ágazat

Kedvező időjárás és jó termés

Az elmúlt két év csapadékszegény időjárása miatt fokozott öntözésre volt szükség az ültetvényeken, az aszály ellenére ugyanakkor az ipari paradicsomnak kedvező meleg időjárásnak köszönhetően összességében jó minőségű és Brix-értékű paradicsomot takaríthattak be a termelők. Az idén is hasonlóan jó terméssel számolnak. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) előrejelzése szerint mintegy 100 ezer tonna körüli mennyiséget takaríthatnak be a termelők. A tényleges mennyiségre és a minőségre nagy hatása lesz a betakarítás alattiidőjárásának. A csapadákos nyár következtében fokozott védekezésre volt szükség fitoftórás betegség ellen, amely ellen eddig sikeresen védekeztek a termelők, de a következő időszak időjárási körülményei még meghatározóak lehetnek. Az ősz végi csapadékos időjárás akár komoly minőségi romlást, termésveszteséget is okozhat.

Minden magyar paradicsom a hazai feldolgozókba kerül

Az itthon megtermelt szabadföldi paradicsom 100 százaléka a hazai feldolgozókba kerül, emellett a szomszédos országokból – Romániából és Szerbiából – is kerül alapanyag a gyárakba. A legnagyobb piaci szereplő körülbelül 1060 hektárnyi hazai paradicsom feldolgozásáért felel, ahogyan a fennmaradó területekről betakarított paradicsomot is hazai feldolgozók hasznosítják. A korszerű gondolás beszállítás miatt a betakarítás és a feldolgozás folyamatos ütemben tud megvalósulni, ami a termelőknek és a beszállítóknak is kedvező. 

A hazai paradicsomból a ketchuptól kezdve a különböző sűrítményekig számos termék készül, amelyek nem csak a hazai piacon találhatók meg, a gyártók a környező európai országokat is ellátják. 

Az elmúlt évek kihívásai miatt a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák egy része is látja az ipari zöldségtermesztésben rejlő lehetőségeket, így elképzelhető, hogy – a gabonapiaci válság elhúzódásával – a jövőben emelkedni fog hazánkban az ipari paradicsom termőterülete is.

Csak öntözéssel lehet

Ipari paradicsomot azonban kizárólag öntözött területen lehet termeszteni gazdaságosan, ezért fontos lenne az öntözőkapacitások növelése, az öntözhető területek nagyságának bővítése, amit azonban a jelenlegi vízjogi engedélyek és szabályozás bonyolulttá tesz. További kihívást jelent, hogy az Európai Unióban egyre több növényvédőszer hatóanyagot vonnak ki, amely leszűkíti a növényvédelmi lehetőségeket. A termelési kapacitások növelésében kiemelt szerepe lenne a termelői szervezeteknek, amely kiugrási lehetőséget tudna biztosítani hazánknak a feldolgozóipari termékek terén.

Magyar szakmai programok a paradicsomfeldolgozás témájában

Az ágazat jövőjéről szó esik majd a 2024. június 9-12. között hazánkban, Budapesten megrendezésre kerülő 15. Paradicsomfeldolgozás Világkongresszuson és a 17. Nemzetközi Paradicsomfeldolgozási Szimpóziumon is. Az UNIVER, a World Processing Tomato Council (WPTC), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) és a Nemzetközi Kertészeti Tudományos Társasággal (ISHS) közös szervezésében megvalósuló rendezvényen a feldolgozók és szakemberek termelőkkel, oktatókkal, kutatókkal és hallgatókkal is találkoznak majd - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A Nyírségben épül Európa legnagyobb szervestrágya-gyára

2025.05.14.

Nyírjákón indul a nyár folyamán Magyarország eddigi legnagyobb szerves trágyafeldolgozó üzemének építése. A négynapos almos tartásból származó csirketrágyát feldolgozó létesítményt 9,9 milliárd forintért építik meg, és a tervek szerint 2026 második felében kezdődik meg a termelés.

Markáns változás jön az időjárásunkban: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, jelentős lehűléssel

2025.05.14.

A következő napokban markáns frontváltásra számíthatunk: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, a front mögött pedig jelentős lehűlés áll be.

Megjelent a magyar vizekben is a glifozát

2025.05.14.

Tavakban, folyókban és a talajvízben is kimutatható a glifozát jelenléte Magyarországon egy eddig nem publikált vízügyi jelentés szerint.

Rejtély Rózsahegyen: holttestet talált egy gépkezelő a termőföld szélén

2025.05.14.

Egy gépkezelő egy férfi holttestét találta meg a termőföldön, mezőgazdasági munka közben, Szlovákiában.

Több ezer sertést is levágtak, mert közel voltak a vírusfertőzött marhákhoz

2025.05.13.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban a közel 10 000 sertést tartó sertéstelepet is kiürítették a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt.

Partnerhírek
Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Partner

Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat

2025.05.09.

Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás