Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések - közölte az agrárminiszter a Pest vármegyei Leányfalun. Nagy István elmondta, hogy a tárca vezetése stratégiai elemként tekint az ország erdővagyonára és célja, hogy az erdők összterületének jelenlegi 24 százalékos arányát 27 százalékra növelje. 

Az erdők fontos szerepet töltenek be az élhetőbb környezet kialakításában. Ezért is élénk az érdeklődés a program részeként a települések fásításának folytatására, amelynek keretében eddig 1500 városban, faluban 56 ezer sorfát ültettek el, ehhez 2,5 milliárd forint támogatást nyújtott a minisztérium - írta a közlemény.

Nagy István agrárminiszter tájékoztatása szerint megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok és a települések hazánkban - Fotó: AM, Fekete István
Nagy István agrárminiszter tájékoztatása szerint megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok és a települések hazánkban - Fotó: AM, Fekete István 

Nagy István miniszter arról is szólt, hogy az Országfásítási Program folytatásaként újabb, összesen 64 milliárd forint összegre pályázhatnak a gazdaságok. A terv szerint a telepítést követő 12 évben az erdőtelepítés miatt kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a gazdálkodóknak és a területalapú támogatás is marad. 

Külön támogatás jár a mezővédő erdősávok, fasorok és a fás legelők kialakítására - tette hozzá a miniszter. A településfásítási programban a korábbinál nagyobb volt az érdeklődés, ezért úgy döntöttek, hogy 21 300 darabra emelik az igényelhető fák számát, így az összes, több mint 1700 érdeklődő település fához juthat. 2026 tavaszára pedig már meghaladja a 76 ezret az elültetett sorfák száma országszerte a vidéki településeken, a cél az, hogy ez a szám jövőre elérje a 100 ezret.

Nagy István elmondta azt is, hogy az elmúlt években a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében gyarapították.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Az év egyik legcsapadékosabb napja jön: elolvashatja, most milyen időt hoz

2025.04.28.

Az április végét és május elejét igazi tavaszi időjárás köszönti: sok napsütés, kellemes meleg, majd a hétvégére záporok és zivatarok teszik mozgalmasabbá az időt. A hőmérséklet összességében az átlagosnál kissé magasabban alakul, így nyárias hangulatra is számíthatunk.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás