2020 elején még határozott trendek jellemezték a tejpiacot, az emelkedő árak mellett jók voltak a kilátások. Ugyanazon év tavasza óta azonban példa nélküli események tapasztalhatók Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt. A nyerstejárakból eltűnt a szezonalitás, folyamatos az áremelkedés. Miközben a növekvő költségek miatt lassul a tejhozambővülés üteme, és felgyorsult az állománycsökkenés.

Hiába magasak az európai tejárak, mindezek ellenére mégis csökken az európai tejtermelés. Ebben a helyzetben keserű szájízzel „ünnepelték” június 1-jén a Tej Világnapját. Ezt a FAO, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete kezdeményezésére tartják 2001 óta.

A világon mindenütt a termelés színvonalának alapja, elsődleges feltétele a belföldi termelés és fogyasztás stabilitása (Fotó: Pixabay)

A tejtermékek tápanyag-összetételükben a többi élelmiszer fölé emelkednek. E tény rögzítése fontos, mert a lakosság egyre több olyan élelmiszert fogyaszt, amelyeknek energiatartalma magas, tápanyagtartalma viszont alacsony (például a cukrozott üdítőitalok). Vajon a hazai fogyasztók tudatában a tejtermékek – a többi élelmiszerhez viszonyítva – milyen egészségimázzsal rendelkeznek – teszi fel a kérdést a magyarmezogazdasag.hu.

Belföldi termelés

A világon mindenütt a termelés színvonalának alapja, elsődleges feltétele a belföldi termelés és fogyasztás stabilitása.

Még inkább így van ez a tejgazdaságban, amit az is bizonyít, hogy a tejtermékek világkereskedelme nem éri el az összes termelt tej 10 százalékát. „A nemzetek tejtermelésének nagyságát tehát – kisebb-nagyobb kivételektől eltekintve – a hazai tejtermékfogyasztás határozza meg” – foglalta össze a kérdést dr. Szakály Zoltán, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi tanára, a Táplálkozásmarketing és a Tejgazdaság című tudományos folyóiratok főszerkesztője.

A hazai tejtermékfogyasztási cél meg­­fogalmazásánál az egyik kiindulási pont, hogy a gyakran „magyar néma járvány”-ként is minősített csontritkulás (oszteoporózis) mögött álló 1:2 Ca:P aránynak az 1:1 ideálisra való kiegyenlítéséhez, mint népegészségügyi alapelváráshoz, mintegy 260–270 kg/fő/év tejben kifejezett összes tejtermékfogyasztásra lenne szükség.

Ennek az ideális célnak az elérése azonban kevés realitással bír.

Nemcsak amiatt, hogy jelenleg szinte a felét éri el az összes tejfogyasztás a kívánatosnak, hanem amiatt is, hogy annak nincsenek meg a gyökerei a sajátságos magyar étrendben és diétában. Másfelől az ilyen hatalmas növekmény a lehetségesnél nagyobb és dinamikusabb agrárfejlesztéseket, termelést, vásárlóerőt és marketinget feltételezne.

A hazai fogyasztás

Magyarország nem éllovas a tej és tejtermékek fogyasztását tekintve, összehasonlítva az Európai Unió legtöbb országának fogyasztásával, eléggé hátul állunk a listán. Azonban a folyamatos marketingkampányoknak és az innovatív, új termékmegjelenéseknek köszönhetően csekély növekedés figyelhető meg. Míg a tejtermékek ára folyamatos emelkedést mutat, a KSH adatai* szerint népszerűségéből nem veszített: a magyar háztartásokban 2010-ben fejenként átlagosan 4,5, 2019-ben 4,7 liter tejet ittak havonta, az idősebbek ennél is többet fogyasztottak.

A WHO és az OGYÉI ajánlása alapján legalább napi 0,5 liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztanunk a kiegyensúlyozott étrend biztosításához (Fotó: Pixabay)

Az európai uniós fogyasztáshoz viszonyítva a 2018-as adatok szerint az európai uniós átlag (250 kg) kétharmadát fogyasztottuk el személyenként, annak ellenére, hogy a tejtermékeknek óriási hagyományuk van hazánkban.

A tejtermékek egy tanulmány szerint ráadásul valóban kiváló kalciumforrást jelentenek magas kalcium- és egyéb tápanyagtartalmuk, valamint gyors felszívódásuk miatt.

A WHO és az OGYÉI ajánlása alapján legalább napi 0,5 liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztanunk a kiegyensúlyozott étrend biztosításához.

Kényszertudatos vásárlók

„A legfontosabb az számunkra, hogy a magyar tejágazat szereplői (termelők, feldolgozók, kiskereskedők) között tisztességes verseny folyjon, valamint, hogy a magyar emberek hazai gazdaságokban előállított, kiváló minőségű tejet és tejterméket fogyaszthassanak” – fogalmazott Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

A magas nyerstejárak ellenére 2022 első felévében biztosan nem várható jelentős európai tejtöbblet, és az év második felében is csak mérsékelt lehet az európai tejtermelés bővülése.

A költségnövekedésből egyértelműen következik az áremelés, különösen akkor, ha a hatékonyság már nem növelhető tovább egy telepen vagy üzemen belül. A szakember megjegyezte, hogy amikor egy gazdálkodó nem tud tovább takarékoskodni, akkor a költségnövekedést részben vagy egészben átterheli a tejfeldolgozóra, aki – miután szintén hasonló gondokkal küzd – kénytelen a fogyasztókra hárítani saját költségnövekedését.

Vannak elemzők, akik szerint a kiskereskedelmi árak emelkedése a fogyasztás visszaesésén keresztül visszahat majd akár a tejárakra is (ha a piac alapelvei működnek, akkor egy ponton a magas fogyasztói árak hatására csökkenni fog az eladott tejtermékek mennyisége), összességében azonban még nem látható a tejáremelkedési periódus vége. Magyarország az Unió tejtermelésének csupán 1–1,5 százalékát adja, így az, hogy meddig tart egy áremelési periódus, nagyban függ az európai piaci helyzettől is.

A válság enyhülésével a fogyasztók árérzékenysége is mérséklődött egészen 2022 első negyedévéig, amikor például a feldolgozott pasztőrözött, 2,8 százalék zsírtartalmú ESL-tej 2022. januári 303 forint/literess ára áprilisban lite­renként már 319 forintra emelkedett a KSH adatai szerint.

Ehhez képest a dobozban kapható, 2,8 százalékos UHT tartós tej 2022 első hónapjában literenként 315 forintos átlagáron volt kapható, majd áprilisra 277 forintra csökkent.

A 2021. október 15-től tartó (2022. február 1-jétől meghosszabbított) élelmiszerárstop hatására ismét nőtt a hazai élelmiszer-kiskereskedelem volumene, és ez a folyamat jelenleg is tart, azonban az egyéb termékek ára jóval magasabb lett. A hazai fogyasztók árérzékenysége még mindig döntő szempont az élelmiszerek választásakor és vásárlásakor.

Példa nélküli események

Harcz Zoltán tájékoztatása szerint 2020 tavasza óta példa nélküli események tapasztalhatók Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt.

„Néhány éve nem gondoltuk volna, hogy a nyerstejárakból eltűnik a szezonalitás (azaz folyamatos lesz az áremelkedés), miközben a növekvő költségek miatt lassul a tejhozambővülés üteme, és felgyorsul az állománycsökkenés.

Hiába magasak az európai tejárak, mindezek ellenére mégis csökken(t) az európai tejtermelés” – közölte az igazgató. (Az Európai Unióban is emelkedést mutat a nyers tej termelői ára: 24 százalékkal volt magasabb 2022 márciusában az egy évvel korábbihoz képest.)

Mindezt tetézi, hogy a rekord magas nyerstejárak dacára – a magas inputköltségek okán – nehéz helyzetben vannak a tejtermelők. Az inputköltségek – kiszámíthatatlan ütemű és időtartamú – emelkedése a feldolgozók helyzetét sem könnyíti meg. A növekvő infláció elérte a fogyasztókat a tejtermékek esetében is (átlagosan 25–35 százalékos éves nyerstej-, illetve tejtermék-áremelkedésén vagyunk túl.).

Kapható tej dobozban, üvegben és műanyag palackban, miközben mára már egyre ritkábban találunk a boltok polcain zacskós tejet (Fotó: Pixabay)

Bőséges választék

A tejfogyasztási szokásokat számtalan tényező befolyásolja az egész világon. Sokan megesküsznek rá, hogy ennek vagy annak a tejnek jobb az íze, de választáskor számít az életmód és a lakóhely is. Az arányokat erősen befolyásolja például az is, hogy csupán néhány napra veszünk friss tejet, vagy esetleg 2–3 hétre szóló nagybevásárlás keretén belül felöltjük készleteinket UHT-tejekből.

Más tejet veszünk a sarki kisboltban, a szupermarketban, piacon és mást egy diszkont áruházban.

Van, aki kényelmi okokból ragaszkodik a kupakos dobozokhoz, és van, aki például árérzékenység miatt, kupak nélküli dobozos tejet vásárol. Válogathatunk zsírtartalom alapján is (0,5, 1,5, 1,8, 2,8 és 3,5 százalék). Emellett a hazai tejfeldolgozók többsége forgalmaz már laktózmentes tejeket is, de elérhető biotej is. Kapható tej dobozban, üvegben és műanyag palackban, miközben mára már egyre ritkábban találunk a boltok polcain zacskós tejet. Az eladott mennyiségek alapján a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT- és ESL-tej, illetve a 1,5 százalékos UHT-tej fogy leginkább. Az egyének szintjén erős tud lenni a kötődés egy-egy tejtípushoz. Napjainkban a hatósági áras 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejből 50 százalékkal nagyobb a kereslet, mint egy „normál” évben.

Vannak jó hírek is

Az 1992-ben alakult terméktanács úgy is mint az agrárügyekért felelős miniszter által 2013-ban elismert, reprezentatív szakmaközi szervezet céljául tűzte ki a 2000–2200 ezer tonnás éves nyerstej-termelés elérését, amit sikerült megvalósítani – ez pedig azt mutatja, hogy az iparban megvan a beruházási igény.

Ezzel együtt a tejtermelők számára mind az erősödő infláció, mind az inputköltségek drasztikus növekedése igen súlyos kihívást jelent.

De nemcsak a termelőknek, a feldolgozóiparnak is példa nélküli költségnövekedéssel kellett az elmúlt évben és kell ma is szembenéznie működésének fenntartása érdekében. Drasztikusan emelkedtek a gáz, a villamos energia, a logisztika és a disztribúció költségei, és soha nem látott magasságokba tört a csomagoló- és az egyéb inputanyagok ára.

A hullámzó piaci helyzetben pozitív hírekkel is szolgál a terméktanács ügyvezető igazgatója: „a legjobb hír az, hogy a Covid és az ukrán háború okozta nehézségek ellenére is működik az európai és hazai tejipar”. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy Magyarországon az elmúlt években folyamatosan bővült a tejtermelés, hazánk újra 2 milliárd kilogramm fölötti mennyiséget termelt. A feldolgozott tej mennyisége ugyancsak nő. „A tejipar a folyamatosan változó fogyasztói igényeknek nap mint nap meg tud felelni. A tej és tejtermékek piaca az új termékek számát tekintve világviszonylatban egyike a leginnovatívabb ágazatoknak, és egyre növekszik.

Megjelentek az alternatív termékek

A járványhelyzetben bebizonyosodott, hogy a hazai tejágazat szilárd alapokon áll, ami az ágazatban dolgozók és az érdekképviselet munkájának köszönhető elsősorban – állítják a szakemberek. Az Agrárminisztérium az AMC által számos ágazat termékeinek fogyasztásösztönző kampányát támogatja, és továbbra is élni kívánnak a rendelkezésükre álló eszközökkel. Harcz Zoltán szerint nem elég beszélni róla, tovább kell adni, meg kell ismertetni a fogyasztókkal a tejágazat eredményeit, reagálni kell az újdonságokra.

A közösségi marketingstratégia célja a tejágazatban az egyensúlyi állapot létrehozásának, majd tartós fenntartásának elősegítése a tejtermelés, valamint a feldolgozott tej és tejtermékek értékesítése között.

A tejipar egyéb termékei (joghurt, kefir, sajt, convenience termékek) nagy fejlődésen, innovációkon mentek át az elmúlt néhány évben (Fotó: Pixabay)

„Óriási kihívásokkal néz szembe a tejágazat, hatalmas a verseny a növényi alapú alternatív termékek oldaláról, továbbá sok megtévesztő információ is kering” – hangsúlyozta a terméktanács szakembere. Utalt arra, hogy sokan nincsenek tisztában például azzal, hogy laktóz-intolerancia esetén nemcsak a növényi italok jöhetnek szóba, hanem a tejágazat speciális termékei is fogyaszthatók. Ezzel kapcsolatban említette meg, hogy míg a tej termelésének és fogyasztásának növelése érdekében még sok a tennivaló, a tejipar egyéb termékei (joghurt, kefir, sajt, convenience termékek) nagy fejlődésen, innovációkon mentek át az elmúlt néhány évben, ami számos sikeres terméket eredményezett.

Harcz Zoltán végül megjegyezte, hogy a folyékony tej fogyasztásában viszonylag kisebb, évi átlagosan 5–10 liternyi a lemaradása az országnak az uniós átlaghoz képest, jelentősebb probléma a feldolgozott áruknál figyelhető meg.

Példaként a sajtot és a vajat említette, előbbiből az uniós átlag felét, utóbbiból egyharmadát fogyasztjuk mi magyarok.

Megosztás

További híreink

Pénzeső a kisgazdáknak! Így igényelhet akár 10 millió forintot

2024.10.07.

Egyszerűsített pályázati lehetőséget hirdetnek a mezőgazdasági kisüzemek számára. A mintegy harmincmilliárd forintos keretösszegű támogatásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak.

Ambíciózus terv: Magyarországnak önellátónak kell lennie burgonyából

2024.10.07.

A burgonya világszerte az egyik legnépszerűbb alapélelmiszer, és Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne legyen önellátó e téren. A változó fogyasztói szokások és az éghajlatváltozás következtében jelenleg nem vagyunk önellátók, de ez egy olyan probléma, amin változtatni kell.

Nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma Magyarországon

2024.10.07.

 Az utóbbi években mintegy 20 százalékkal nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma Magyarországon.

A bálványfa: barát vagy ellenség? Egy kertészeti probléma, ami mindenkit érdekelhet!

2024.10.06.

A bálványfa, más néven Ailanthus altissima, sokak számára egy ismeretlen, mégis elterjedt növényfaj, amely gyakran okoz problémákat a kertekben és a természetes élőhelyeken. Ez a gyorsan növekvő fafaj számos kérdést vet fel, különösen invazív jellegének és ökológiai hatásainak köszönhetően.

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás