Hirdetés
Nézzük, milyen idő várható a hétvégén
Szombaton a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban számíthatunk több (helyenként vastagabb) felhőre, másutt jobbára gyengén felhős, napos idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon nagyobb területen lesz élénk, egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű. Késő estére többnyire -5 és +2 fok közé hűl le a levegő.
Szombat estétől a felhősebb tájakon is csökken a felhőzet, ugyanakkor már estétől egyre több helyen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amely főként a Dunától keletre, illetve a déli tájakon terjedhet ki egyre nagyobb területre. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő ónos szitálás. Jobbára gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, szélvédett részeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet - olvastuk a met.hu-n.

Vasárnap a köd, illetve rétegfelhőzet zsugorodik, de helyenként tartósan meg is maradhat. Másutt jobbára gyengén felhős, napos idő valószínű. Számottevő csapadék nem várható, csak szitálás, ónos szitálás fordulhat elő néhol a borult, ködös tájakon. Mérsékelt marad a légmozgás. Kora délutánra 1 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten, illetve a ködös vidékeken lesz a hidegebb.
Hirdetés
Hétfőn aztán gyengén és erősen felhős, párás, ködös területekre egyaránt számíthatunk. Főleg északon, északkeleten maradhatnak borult, párás vidékek. Legfeljebb szitálás, ónos szitálás fordulhat elő néhol. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -5 és +2 fok között várható. A maximum 1 és 11 fok között alakul, a tartósabban borult, párás tájakon lesz a hidegebb idő.
A folytatásban a nappali órákban pár fokkal hidegebb, de hasonló időjárás várható.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat
2025.05.09.Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés