Hirdetés
New Yorkban nyert szakmai díjat egy magyar cég a húshelyettesítő termékek versenyén
Nemzetközi sikerre számít a húshelyettesítő termékek piacán a Plantcraft Innovációs Kft. A cég vezetői úgy vélik, az Egyesült Államokban már az idén eljöhet az áttörés - közölte a budapesti székhelyű cég az MTI-vel. Hetényi Csaba, a vállalat társalapítója eddigi fejlesztéseik visszaigazolásaként értékelte, hogy nemrég elnyerték a legjobb húshelyettesítőnek járó díjat a New York-i Plant Based World Expo rendezvényen, a növényi alapú élelmiszerek legjelentősebb nemzetközi szakkiállításán.
A tájékoztatás szerint a 2018 októberében bejegyzett cég még nem termelt jelentős bevételt, de már alapítása után egy évvel 150 millió forintos tőkebefektetéshez jutott az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealaptól. Úgy látják, hogy 2022 lehet az első év, amikor jelentős bevétellel is számolhatnak. A Plantcraft arra számít, hogy forgalma az amerikai piacon meghaladhatja a 3 millió dollárt (csaknem 1 milliárd forintot) az év végéig.

A húshelyettesítő termékek piaca egyre nagyobb
Az Ohens Katalin és Hetényi Csaba vezette cég elsősorban az amerikai piacra összpontosít, mivel az ottani háztartások többsége ma már rendszeresen vásárol húshelyettesítő élelmiszereket. Bár a terveket a világjárvány átírta, az Egyesült Államokban az év végéig 1200 üzletbe és 500 idegenforgalmi és vendéglátóipari partnerhez juthatnak el a Plantcraft-termékek, idővel az európai piacokon is szeretnének megerősödni. Készítményeik iránt Indiában és Izraelben szintén érdeklődnek, Magyarországon pedig már kapható az általuk készített növényi alapú pepperoni szalámi. A közeljövőben húsmentes hot dog, grillkolbász és párizsi jellegű termékük is forgalomba kerülhet.
Hirdetés
A népességnövekedés az egyik ok
Hetényi Csaba a népességrobbanással indokolta, hogy növényi fehérjeforrásokat felhasználva belekezdtek a szója-, glutén- és adalékanyag-mentes készítmények gyártásába. Kiemelte, hogy a következő évtizedekben a Föld lakossága eléri a 10 milliárd főt, ám ennyi ember húsfogyasztását nem lehet a mostani élelmiszeripari megoldásokkal biztosítani.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben
2025.07.17.A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.
Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is
2025.07.17.Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés