Nemzetközi híre ment a magyar juhászembernek, aki őrzi a szakmája elveit

Sáfián László, a hajdúsámsoni pásztorember a városán kívül is egyre népszerűbb. A hetedik generációs juhász családjával dolgozik a mindennapokban. Beszámolt arról is, hogy jártak a legelőjükön a Fülöp-szigetekről, Amerikából, Németországból, Kenyából, Mongóliából, valamint neves tudósok és kutatók is meglátogatták már őt. Dr. Molnár Zsolt botanikus professzor bevonta őt és családját több természettudományos könyv és dokumentumfilm elkészítésébe, például szerepelt a Pásztor­ének című természetfilmben, mely a Duna Tv-n is látható volt. 

Dandé Melinda írta meg a Haon portálon, hogy azóta – a város Év Közéleti Személyisége díja mellett – 2021-ben átvehette a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Arany Sándor-díját a mezőgazdaságban végzett kimagasló munkájáért. „Egy délután a legelőn Sáfián László juhásszal” 2021 egyik legsikeresebb tudományos filmje volt, melyet szintén dr. Molnár Zsolt készített. Erre a tévéproducer Friderikusz Sándor is felfigyelt, ezért meglátogatta a családot a legelőn, majd stúdiójába invitálta a pásztort egyik műsorába. Sáfián László a díjak és a népszerűség növekedése után is ugyanúgy éli mindennapjait, ahogyan eddig. 

A pusztának van egy külön törvénye. Vannak alapszabályok, melyeket be kell tartani, hiszen csak akkor lehet legeltetni – mondta a szakember. A legelőn csak akkor tudunk létezni, ha betartjuk: élünk és élni hagyunk. Hagyjuk megújulni a legelőt, nem legeltetjük túl, rendben tartjuk. Az embereket felszólítjuk, hogy ne szemeteljenek, hiszen számunkra ez az élettér. Homokdombok vannak a területen, ezek külön törődést igényelnek. A pásztor­embernek rendben kell tartani a legelőt, ez a törvény – fogalmazott. Sáfián László szerint egy jó pásztorembernek tudnia kell, hol és mikor legeltet, és mennyi ideig vannak rajta az állatok.

 Nem társas foglalkozás

A hivatalos legeltetési szezon Szent György napjától – április 24-től – november 1-ig tart. László ebben az időszakban minden nap kitereli a csaknem 550 egyedet számláló nyájat, egyetlen terelőkutyával. Kora tavasszal egy átlagos napon reggel 5 és fél 6 között indul el, kint tölti az egész napot, és este 8 után ér haza, de előfordul, hogy az időjárás ezt felülírja. 

Van, hogy megoldjuk kint, az ég alatt – mondta mosolyogva. Reggelijét elviszi a tarisznyájában, az ebédet pedig feleségétől, Ibolyától kapja kint a szabadban, vacsoráját pedig már az otthonában fogyasztja. Egyedül vagyok napközben, a legeltetés nem társas program. Az állat is azt szokja meg, hogy egy ember jár vele. Nálunk nincs két egyforma nap, mindennap történik valami olyan az állatokkal, a legeltetéssel, az időjárással, ami tegnap nem volt – mesélte a pásztor. Például lökte már földhöz villám. Magas feszültségű vezeték alatt álltam, és lecsapott. Mikor felültem, a birka már nem volt ott. A telefon megolvadt a zsebemben, szerencsére ennyivel megúsztam – idézte fel a veszélyes eseményt.

Sokszor ítélkeznek tévesen a pásztorok dolgáról

Sáfián László szerint a pásztor különös ember. Az emberek nem biztos, hogy értik a világunkat. Valaki a legelő mellett elmegy, ránk néz, maximum annyit hallott rólunk, pásztoremberekről, hogy motyogunk. Azt gondolja, a bolond magában beszél. Eszébe se jut, hogy a kutyának vagy a birkának beszélünk, azonnal ítélkeznek felettünk. Ezek miatt furcsák leszünk, mert erről mi sem akarunk beszélni. Nekem az a legfontosabb, amikor kint vagyok, hogy legeljenek a birkák – folytatta Hajdúsámson pásztora. 

Így választotta a juhász szakmát

Sáfián László hetedik generációs juhász. Édesapja volt a tanítómestere, akitől mindent látott és elsajátított. 10 éves koráig hagyta őket testvéreivel szabadon nézelődni, és onnantól kezdve, hogy kimondták, juhászok szeretnének lenni, kezdődött az érdekes tanítása. Elkezdett mindent visszájára fordítani, mindent a legnehezebb oldaláról megmutatni. Arra akarta gyermekeit ösztönözni, van ettől könnyebb megélhetés is. Mikor látta, hogy nagyon fázunk és fáradtak vagyunk, azt mondta: „Ha juhász leszel, ez ilyen lesz. Mi lesz veled, ha egész nap kint kell állni?”

Ezek ellenére Sáfián László juhász lett. Édesapja nem tudta eltántorítani. Nyíradonyban, az akkori téeszben kezdte. “Hajtottam az államét, utána a nagy urakét, most a magamét” – mondta. 1993-óta, hogy saját gazdálkodásuk van párjával, Ibolyával. Vele, és kislányukkal, Ibikével élnek együtt. Rögös és hosszú utat tettek meg ez idáig. Megélték a rendszerváltást, akkoriban nehezebb idők jártak a pásztorokra. Ám Lászlót motiválta, hogy lesz ez ennél egyszer jobb is. Így lett. Nyíradony után sámsoni gazdálkodóknál dolgozott sokáig. Édesapám mindig azt mondta, csak olyan helyen dolgozzál, ahol tudod tartani a saját juhaidat. Mindenütt tartással voltunk.

Feleség, család, szakma

Felesége, Ibolya fontos szerepet tölt be László életében. Budapesten ismerkedtek meg egy véletlen folytán, szerelem volt első látására. Kiderült, egy vidékről származnak, a későbbiekben pedig – amikor már rég házasok voltak – Ibolya megtudta, hogy gulyás családból származik. De hozzáállása, tudása, szeretete az állatok felé első perctől árulkodó jel volt. “A nők valójában ugyanúgy megtanulják a szakmát, mint mi férfiak. Fizikailag ugyan nem bírnak úgy mindent, de nálunk Ibolya tud legeltetni, bárányokat gondozni, tisztában van a juhtartásnak a fogalmával, a betegségeket felismeri. Ez óriási és egyben félelmetes segítség.”

Dandé Melinda „A pásztor ember egy különös ember” címmel ugyancsak Sáfián Lászlóról írt cikkét ide kattintva lehet és érdemes elolvasni.