A Kramer márkát 1925-ben alapította három német fivér. Kezdetben traktorgyártással foglalkoztak, majd az idő előrehaladtával az építőipar felé is nyitottak. A rakodógépek piacára 1959-ben törtek be, ekkor mutatták be ugyanis az első összkerékhajtású rakodógépüket. A németországi Pfullendorfban található a cég központja, a rakodógépek is itt kerülnek összeszerelésre, ennek következményeképpen az összeszerelés minősége és a német szakértelem biztosítja a kiváló tulajdonságokkal bíró rakodógépeket.

A kínálat egészen sokszínű. A hagyományos teleszkópos rakodók, a kerekes homlokrakodók és a teleszkópos homlokrakodók számos méretben állnak rendelkezésre. Mindegyik géptípus tervezésénél a fő szempont a robusztus kialakítás, a strapabíróság, a jó manőverezőképesség és nem utolsósorban a megbízhatóság. A felhasználói visszajelzések folyamatosan formálják a tervezőmérnökök gondolkodását, akik igyekeznek az igényeket maximálisan kielégíteni. Az integrált kezelést támogató rendszerek már a legkisebb modellekben is megtalálhatók, és a többi típusban is az alapfelszereltség részét képezik.

Teleszkópos rakodók

Hosszú élettartamra tervezett, robusztus és csavarodásnak ellenálló az alváz, melynek különleges kialakítása lehetővé teszi a gém teljes alvázba történő süllyedését, így szinte akadálytalan kilátást biztosít gép jobb oldala felé. A tökéletes súlypontelosztás érdekében a gém a rakodógép közepén, a hosszvonalában került elhelyezésre, így biztosítva, hogy megemelt állapotban sem billen ki a stabil állapotából. A gém megtámasztásáról 13 db (KT3610 estén 26 darab) teflon csúszólemez gondoskodik. A gémcsillapítás automatikusan bekapcsol 7 km/h felett. A kezelőtámogató rendszerek már alapfelszereltség részeként megtalálhatók minden termékben. Az erőforrás a kisebb rakodók esetén Kohler, míg a nagyobb gépek esetén Deutz. A turbódízel, közös nyomócsöves Deutz-motorok teljesítménye 136 és 156 LE. A motor kialakításának köszönhetően a motorba mindig tiszta levegő kerül, a kipufogógáz elvezetése felfelé történik. A megfelelő hűtést a hidromotor-hajtású ventilátor biztosítja, melynek forgásiránya gombnyomásra változtatható, jelentősen megkönnyítve a hűtőnyílások tisztán tartását. A hidraulikateljesítményt változtatható térfogatkiszorítású, axiáldugattyús szivattyúk biztosítják 140 és 187 l/min teljesítménnyel. A gém mozgásának agresszivitása a 7” képátlójú, digitális kijelzőről állítható 3 fokozatban. A színes, jó felbontású kijelző segítségével számos beállítás elérhető tekerőgombos navigálással, és a rakodó minden üzemi paramétere figyelemmel kísérhető. A légrugós ülés, a klimatizált fülke, az integrált joystick és az ergonomikusan elhelyezett színkódolt kapcsolók mind a kezelő komfortját szolgálják. Az első és hátsó híd egyaránt fékezett, így a 40 km/h maximális sebességről történő megállás minden körülmény között biztosítva van. A legnagyobb, KT559 hidraulikusan 10° oldaldőlésig kompenzáló tengellyel szerelhető, kiváló biztonságot kínálva akár egyenetlen terepen is.

Kerekes összkerék-kormányzású homlokrakodók

A homlokrakodók piacán a Kramer számos méret- és teljesítménykategóriában van jelen. A maximális emelési kapacitás 1140 kg-tól 6900 kg-ig terjed, míg a maximális emelési magasság eléri az 5 métert is. Más gyártókhoz képest a Kramer nem a törzscsuklós megoldást választotta ebben a szegmensben. Az alváz nincs kettéosztva, egyetlen merev szerkezetből áll. A kormányzás a teleszkópos kivitelekkel megegyező, 4 egyszerűen választható módja van. Ennek a megoldásnak köszönhetően, terhelt gém esetén, a súlypont még kanyarodás közben sem tolódik el, nagyszerű terepjáró képességgel rendelkezik, és nem utolsósorban kiváló fordulékonyság jellemzi. Hidraulikus munkaeszköz-biztosítással és automatikusan bekapcsoló gémlengés-csillapítással rendelkezik. A motorkínálat megegyezik a teleszkópos rakodóknál kínált típusokkal. A hidraulikarendszer a nagyobb gépek esetén zárt, míg a kisebbeknél nyílt központú, mely minden feladatot képes ellátni. A járószerkezet meghajtását hidrosztatikus, fokozatmentes sebességváltó biztosítja 30 km/h-ig. Azok számára, akik nagy terhet szeretnének magasra emelni, a Kramer KL-T teleszkópos homlokrakodói kínálnak megoldást. Négy típust kínál a gyártó, amelyek 5500 kg-ot képesek 5 méterig emelni. A kitolható gém már bizonyította strapabíróságát és nagyszerű teherbírását.

Kezelést támogató rendszerek

A modern mezőgazdaságban már elkerülhetetlenné vált a gépkezelők munkájának támogatása, segítése. Ezért a Kramer is számos olyan rendszert alkalmaz, melyek köszönhetően a gépkezelők komfortosabban és biztonságosabban végezhetik munkájukat. Ezek a rendszerek már az alapfelszereltség részeként elérhetők a termékpaletta minden modelljében. A túlterhelés elleni védelem a legelső beszerelt opciók között volt. Ez a védelem tökéletesen képes együttműködni a Smart Handling rendszerrel. A Smart Handling három üzemmódja különféle rakodási feladatokban nyújt segítséget. Kanál módban a manuálisan kitolt teleszkópkar leengedéskor a kar automatikusan behúzásra kerül. Raklapvilla módban az adapter egy függőleges vonal mentén mozog annak fel- és leengedésekor, ugyanakkor az adapter képes vízszintben maradni. Ebben az esetben a teleszkópkar kitolása és behúzása automatikusan történik, az adapter a beállított pozícióban marad. Kézi mód esetében a teleszkóp semmilyen automatikus funkciót nem hajt végre, minden az integrált joystickról vezérelhető.

Az Ecospeed és az EcospeedPRO fokozatmentes váltóval szerelt gépek esetén elérhető a Smart Driving funkció. A változó térfogatkiszorítású hidraulikaszivattyú és a nagy dőlésszögű hidromotor nagyszerű kombinációjának köszönhetően a maximális vonulási sebességet elérve csökkenthető a dízelmotor fordulatszáma. Míg Ecospeed esetén 2000 1/min, addig EcospeedPRO váltó alkalmazásánál 1550 1/min fordulatszám érhető el. A csökkentett motorfordulatszám halkabb vonulást, és jelentős üzemanyag-megtakarítást eredményez.

Smart Loading adapter-visszavezető funkcióval még rövidebb ürítési idő érhető el. Az adapter, legyen az gabonakanál vagy trágyavilla, egy gombnyomással visszatér a már előzőleg elmentett pozícióba. A rakodás idő redukálódik, a gépkezelőnek kevesebb dologra szükséges figyelni. Nedves anyag ürítése esetén kanálrázó funkció is alkalmazható, így a tapadósabb anyagok is gond nélkül ürülnek az adapterből.

A Kramer a gyors adaptercserére is kínál megoldást. A hidraulikus irányítású Quickhitch gyorskapcsoló berendezés 50 mm átmérőjű retesze a fülkéből kényelmesen, kétkezes biztosítás mellett irányítható. A kihelyezett hidraulikus körök az adapter közelében kerültek elhelyezésre. Szükség esetén szerelhető több kihelyezett hidraulikakörrel, nyomásmentes visszafolyóággal és résolajággal is.

EquipCare

EquipCare egy telematikai rendszer, mellyel a gépek üzemi paraméteri valós időben nyomon követhetők. Hibakód esetén lehetőség van fénykép feltöltésére, mellyel a távdiagnosztika folyamata könnyíthető meg. Használatával elkerülhető a szükségtelen állásidő és a felesleges üzemanyag-fogyasztás. Az EquipCare elérhető mobiltelefonon és számítógépen egyaránt.

További információkért keresse bizalommal gépértékesítő kollégáinkat!

Bán Máté
kereskedelmet támogató mérnök

(x)

További híreink

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás