Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hidrológiai előrejelzése szerint nem volt még olyan nagy aszály Magyarországon, mint amilyen jöhet. Rendkívül szomorú képet mutat a felszín alatti vizeink állapota – mondta Tahy Ágnes, a főigazgatóság kiemelt műszaki referense egy szakmai rendezvényen, Siófokon. A szakember a Balaton Fejlesztési Tanács 9. Víz Világnapi konferenciáján tartott előadást. 

Tahy Ágnes elsőként az országos vízgyűjtőgazdálkodási terv megvalósításának eredményeiről és a felülvizsgálatáról számolt be (amit VGT4-ként emlegetnek a szakemberek), majd a Balaton vízgyűjtő területéről is szó esett - írta a Hírbalaton portál.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hidrológiai előrejelzése szerint nem volt még olyan nagy aszály Magyarországon, mint amilyen jöhet
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hidrológiai előrejelzése szerint nem volt még olyan nagy aszály Magyarországon, mint amilyen jöhet

Tahy Ágnes elmondta, hogy négy fő problémával kell megküzdeni:

  • az éghajlatváltozással,
  • a biodiverzitás csökkenésével,
  • a természeti – köztük a vízkészletekkel – és humán erőforrások végességével és 
  • a vízszennyezéssel.

Előrejelzések: van ami bejött és van, ami nem

A szakember felidézte, hogy az éghajlatváltozás előrejelzései szerint nagy bizonyossággal tovább nő a hőmérséklet, és ez fokozza a párolgást. „Ezt már igazolják a több éves adatsorok, hogy ez történt és történik a Balatonnál is” – fűzte hozzá.

A másik előrejelzés szerint a szárazabb területeken várhatóan még kevesebb-, a nedvesebb területeken pedig több csapadék lesz. Amit biztosan tudnak, hogy egyre szélsőségesebb lesz az időjárás. Ezekhez kell tudnunk alkalmazkodni – mondta.

A éghajlatváltozás előrejelzések szerint a Kárpát-medencében, benne Magyarországon, a téli félév csapadéka növekedni, míg a nyári félév csapadéka csökkeni fog, és a téli félévben a csapadék már hó helyett eső formájában hullik le. „Ez a megállapítás ezen a télen nem igazán jött be Magyarországra vonatkozóan, ami kérdéseket vet fel” – mutatott rá a műszaki referens. Megjegyezte, az éghajlatkutatók hangsúlyozni szokták, hogy a csapadék terén mindig sokkal bizonytalanabbak az előrejelzések, mint a hőmérséklet terén.

 Nagyon hiányzik a téli csapadék

A téli csapadék azért is kellene nagyon, mert a felszín alatti vizeknek ez a legfontosabb  feltöltődési időszaka. Valójában az egész országban azt tapasztaljuk, hogy nem tud télen visszatöltődni az a mennyiség a felszín alatti vizekbe, mint amennyi fogy belőlük természetes vagy mesterséges úton. Rettentő szomorú képet mutat a felszín alatti vizek állapota. Ez a fő kiváltó oka a Magyarországon várható nagy aszálynak – mondta Tahy Ágnes.

A Balaton vízállásai

Ha a Balaton vízállásait nézzük, akkor azt lehet látni, hogy 9-11 évente van egy nagy aszály, illetve előfordul, hogy ez fokozottan jelentkezik. 2003 körül egy halmozódó aszályos időszak következett be, aztán 2012-ben volt egy aszályosabb időszak, és legutóbb 2022-ben. Úgy tűnik a legutóbbi csak bevezetője volt egy hosszabb, aszályos periódusnak – összegezte a helyzetet a szakember.

Megpróbálunk minél rugalmasabb és nagyobb tározást biztosítani a Balaton teljes vízgyűjtő területen - fogalmazott. Hozzátette, a vízügy olyan projekteket valósít meg, amivel kicsit jobban tudja szabályozni a Balaton vízjárását, és megpróbál a tóban és annak vízgyűjtő területén is minél több vizet visszatartani.

A fejlesztések és a vízszint emelkedése

Beszámolt a már befejezett projektekről, és kiemelte, hogy további fejlesztésekre van szükség, hiszen láthatóan gyorsan bekövetkeznek a változások, amelyekkel lépést kell tartani. Kitért arra is, hogy vizsgálták a Balaton pár éve tíz centiméterrel megemelt szabályozási felső vízszintjét. „Ez alapján azt gondoljuk, hogy sokkal nagyobbak a károk, ha nincs elegendő víz a Balatonban, mint amit a megemelt vízszint okoz”- közölte.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Európa-bajnoki címet szerezett madárinfluenzában Magyarország

2025.07.11.

A madárinfluenza járvány terjedése továbbra is komoly aggodalomra ad okot a baromfiágazatban.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Rekordméretű méhpusztulás sújtja a hazai méhészeket – Egyre nehezebb talpon maradni

2025.07.11.

Az elmúlt évtized legsúlyosabb veszteségét szenvedték el a hazai méhészetek. Az időjárás és a globális mezőgazdasági problémák egyre inkább sarokba szorítják a méhészeket, akik joggal teszik fel a kérdést: hogyan tovább?

A fák menthetik meg a magyar málnatermesztést

2025.07.11.

A nyári forróság, a száraz légkör és az erős napsugárzás perzselheti a gyümölcsöt és a leveleket is. A természetes árnyékolás és a mikroklíma szabályozása nélkülözhetetlen a magyar málnatermesztés sikerességéhez.

Azonnal leállította a környezetvédelmi hivatal a debreceni akkumulátoripari cég próbaüzemét

2025.07.11.

A Semcorp Hungary Kft. szeparátorfólia üzeme pontforrásainak próbaüzeméről készült mérési jegyzőkönyv szerint 7 túllépi a meghatározott határértékeket, ezért a környezetvédelmi hivatal azonnal leállította a folyamatot

Ökológiai vízpótlással menekül meg a halállomány

2025.07.11.

Ökológiai vízpótlás indult az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán: a Nádor-csatornából ideiglenesen kiépített, 600 méter hosszú vezetéken keresztül percenként 100 liter vizet juttatnak a holtágba.

Partnerhírek
Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás