Egy 2016-os IPBES jelentés szerint az emberek által fogyasztott élelmiszerek egyharmada a beporzófajok tevékenységének köszönhető. A világ élelmiszerellátásának 90 százalékát adó 100 fő termény közül 70 esetében a méhek és más rovarok, illetve állatok beporzása alapvető szerepet játszik. A rovarbeporzás gazdasági értékét évente 235-577 milliárd dollárra becsülik világszerte. A legfontosabb gabonafélék 75 százaléka, és a vadon élő növények közel 90 százaléka beporzást igényel.

Átlagosan minden három falat ételből egyet a beporzó rovaroknak köszönhetünk. Érdekes megfigyelés, hogy a beporzást igénylő termékek általában drágábbak, mint azok, amelyeknek nincs szükségük erre a folyamatra.

Méretes testüket sűrű szőrök fedik, erre a virágokon tartózkodva nagymennyiségű virágpor ragad, amely a következő virágra repülve annak bibéjén is marad (Fotó: Pixabay)

Beporzás, de hogyan?

A beporzás többféleképpen is végbemehet: szél, rovarok és más állatok révén, de egyre többet hallani a mesterséges beporzás szükségességéről is. A beporzás során a virágpor, azaz a pollen, átkerül a virág portokjából a bibére. A nyitvatermők esetében a virágpor közvetlenül a magkezdeményhez jut, míg a zárvatermőknél a pollen a termő bibéjére kerül, ahonnan a pollentömlőn keresztül éri el a magkezdeményt. Ehhez a folyamathoz szükség van a fent említett „segítőkre”.

Ha ez a folyamat ugyanazon a növényen belül zajlik le, az önbeporzásnak nevezik, amikor is a saját portokjából származó virágpor a saját bibéjére kerül. A beporzás lényege, hogy a virágpor a növény hímivarszervéről a női ivarszervre jusson. A természet különleges és hatékony rendszere révén a méhek, miközben a nektárhoz jutnak, áthaladnak a bibén, majd tovább szállva a virágpor a következő virág ragacsos bibéjére tapad. Egy háziméh egyetlen kirepülés során akár két-háromszáz virágot is meglátogathat. Azoknál a növényeknél, amelyeknél nincsenek nektáriumok és szirmok, mint például a dió vagy a mogyoró esetében, a szél végzi a beporzást.

Mi a helyzet a poszméhekkel?

A háziméhek mellett az egyik leghatékonyabb beporzók a poszméhek csapatából kerülnek ki. Ennek az oka az, hogy méretes testüket sűrű szőrök fedik, erre a virágokon tartózkodva nagymennyiségű virágpor ragad, amely a következő virágra repülve annak bibéjén is marad. Nemcsak a testükön szállítanak pollent, hanem a lábaikon lévő pollenkosárban is. Ezekben fuvarozzák a virágport a kolóniák fészkébe, ahol az méheknek életfázisuk kezdeti szakaszában nagyon sok pollenre van szükségük. A családban együtt élnek a kifejlett poszméhek, peték, lárvák és a bábok is. Azért, hogy az utódok egészségesen fejlődjenek, rengeteg nektárra és virágporra van szükségük.

Meg kell óvni a méheket!

Habár az emberi szem számára nem érzékelhető, hogy melyek azok a növények, amelyek be vannak porozva és melyek azok, amelyek nem, a méhek ezt meg tudják különböztetni, és jó eséllyel a még be nem porzott virágokat látogatják meg. Hiszen ezek illatra és kinézetre is „vonzóbbak” a számukra. A kinyílt virágok ideális esetben, megfelelő klimatikus viszonyok mellett nagyjából 8-12 napig alkalmasak arra, hogy megtermékenyüljenek. Ellenben a napjainkban is meglehetősen száraz és meleg időjárás nem kedvez a virágok életben maradásához, így a hervadás miatt így az esetleges beporzás ideje is jelentősen megrövidül.

Többek között ezért is kiemelkedően fontos, hogy a jelenlegi helyzetet már ne rontsuk tovább, és kiemelt figyelmet fordítsunk a méhek megóvására. Pontosan ez az oka annak, hogy szükséges kicsit jobban megismerni ezeket a különleges élőlényeket.

Minden, amit a méhekről tudni érdemes

Mint ismeretes, a méhek kolóniákban élnek. Úgynevezett euszociális vagy államalkotó fajokként. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyed feladja a saját szaporodását a többiek javára, és aktívan támogatja azt. Azok a nőstények, akik nem szaporodnak, lesznek a dolgozók, akik aktívan dolgoznak azon, hogy a kaptár rendben tartása, védelme rzökkenőmentesen menjen, illetve legyen elegendő táplálék az utódoknak. A hímek az úgynevezett herék, akiknek az a feladatuk, hogy megtermékenyítsék a királynőt, ők dolguk végeztével kikerülnek a kaptárból. A dolgozók nagyjából 6-8 hétig életképesek az anya pedig nagyjából két évig élhet. Elképesztő az a rendszer, amit bevezettek annak érdekében, hogy flottul menjenek a dolgok. A kaptárakat a téli időszak beállta előtt kitisztítják. Majd saját testük melegével fűtik fel azt.

Az egyensúlyt a szaporodásbiológia nagyszerűen fenntartja, hiszen a párzást követően a hím ivarszerve beleszakad az anyába, így a here elpusztul. Mivel a párosodási ciklus során a királynő több herével is kapcsoltba lép, az örökítőanyagot elraktározza és ezzel termékenyíti meg később a petéket. Mivel a királynő is elpusztul egyszer, így a dolgozók kénytelenek újat „létrehozni”. Ezt az egyedet kikelésétől kezdve csak méhpempővel etetik, ez járul hozzá, hogy biztosítva legyen az a fehérje, ami később szikanyagként szolgál a lerakott petéknek. A többi dolgozóálca csak életének első három napjában kap méhpempőt táplálékul, ez az ő „védőoltásuk”, hiszen ezeken keresztül jutnak el szervezetükbe az egyes patogének fehérjedarabjai, kiváltva így egy immunválaszt, biztosítva a különféle betegségekkel kapcsolatos ellenállóképességet.

De mi az a méhpempő?

A méhpempő egy rendkívül értékes anyag, amely fehérjéket, zsírokat, vitaminokat, cukrokat, enzimeket és számos egyéb hasznos összetevőt tartalmaz. Ez a sárgásfehér, tejszerű anyag a méhek garatmirigyeiben termelődik, és mesterséges kinyerése igen bonyolult folyamat. A méhpempő előállításakor eltávolítják a méhcsaládból a királynőt, és anyabölcső-kezdeményeket helyeznek el, amelyekből három nap múlva eltávolítják az álcát. Nemcsak a kinyerés, hanem a méhpempő tartósítása is nehéz feladat, mivel a tartósítatlan anyag gyorsan elveszíti jótékony hatásait. Ennek elkerülésére alkalmazzák a liofilizálást, vagyis a fagyasztva szárítást. E folyamat során a lefagyasztott anyagból vákuum segítségével távolítják el a vízmolekulákat, így a víz szilárd halmazállapotból közvetlenül légneművé válik, azaz szublimál.

A méhek világa rendkívül érdekes, és számos kutatás foglalkozik életritmusukkal és szociális viselkedésükkel. Egy dolog azonban biztos: a méhek odaadó és szorgos munkája nélkül az élet a Földön szinte elképzelhetetlen lenne.

(Forrás: agrarszektor.hu)

Megosztás

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás