Az agrárgéppiacot is érintő chiphiány és az ellátási láncok problémája ellenére tavaly jelentős bővülés ment végbe: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értéke 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal. A magyar agrárium szereplői tehát egyre inkább keresik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket, amelyek tabletekről irányítva akár centiméterre pontosan is dolgoznak – derült ki magyar piac meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL sajtóbeszélgetésén. A cég is jó évet zárt, túlteljesítve 2021-es tervét. A következő időszakban azonban a járványhelyzet miatt kialakult termelési és szállítási nehézségek, valamint az ukrajnai háború komoly bizonytalanságot okoz, az AXIÁL ezért a tervezettnél 30-40 százalékkal nagyobb készlettel vágott neki az idei szezonnak, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ki tudja szolgálni az igényeket. A kihívások között van az ágazati munkaerőhiány is: a korszerű gépek kezeléséhez szakemberekre van szükség, a mezőgazdaság pedig hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínál.

Bár számos körülmény, például az ellátási láncokban kialakult problémák nehezítették a működést, a magyar piac meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL Csoport kiemelkedő eredményeket ért el 2021-ben - közölte a társaság szerdán Zsámbékon, az új mezőgazdasági gépek bemutatójára szervezett rendezvényen.

Harsányi Zsolt az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezető igazgatója pozitívan értékeli a cég 2021-es évét. Véleménye szerint a gépes üzletágak erős forgalma elsősorban a pályázatoknak köszönhető, de az építőipar tavalyi, 13 százalékos növekedése is segítette a cégcsoport fejlődését, az építőgépes üzletág ugyanis eddigi legsikeresebb évét zárta 2021-ben. Kiemelkedő volt többek között a minikotrók értékesítése, a teleszkópos gépeknél pedig a cég megőrizte piacvezető pozícióját. Az agrárgép-finanszírozást tekintve is jó eredményeket hozott a 2021-es év, miközben az AXIÁL Financial Services Kft. csapata bővült létszámmal vágott neki a 2022-es évnek.

Felkészülés a bizonytalan helyzetre

Az agrárgéppiac szereplőinek helyzetét nehezítette a szállítási láncok akadozása, elsősorban a tengerentúli alapanyagok, az elektronikai alkatrészek hiánya. A tengeri szállítás drágulása, a kapacitás csökkenése, a szállítókonténerek és a csomagolóanyagok hiánya olyan hatást gyakorolt a gyártói oldalra, amely komolyan befolyásolta a szállítási készségüket. Ezenfelül jelentős drágulással is számolni kellett, mely áremelkedések a mai napig sem álltak meg. A következő időszakban az ukrajnai háború okoz komoly bizonytalanságot. Az AXIÁL ezért a 2021-re tervezett számoknál 30-40 százalékkal nagyobb készlettel kalkulál, hogy minél jobban ki tudja szolgálni a partnereket géppel és alkatrészekkel. Az AXIÁL egyébként a tavaly kibővített – a Pénzügyminisztérium támogatásával megvalósult – Alkatrész Logisztikai Központ átadása után továbbra is fejleszt. Jelenleg Felsőzsolcán épít új, korszerű telephelyet, amely amellett, hogy a miskolci kollektívának biztosít új, még modernebb munkafeltételeket, partnerei még gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálására hivatott 2022 év végétől. Továbbá a Kft. bajai telephelyén mobil szervizszerelők számára egy 6 állásos műhely építését kezdte meg, amely szintén év végére készül el, ezzel tovább növelve a központi telephely szervizkapacitását.

A traktorokat ki is lehetett próbálni

Egyre több a korszerű gép

Pintér Zsolt ügyvezető a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének adatait idézve azt is elmondta, hogy a magyar gazdák egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközökre. Ezt mutatja, hogy a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értéke 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal. Ez több, mint 20 százalékos növekedést jelent. A teljes járműpiacot nézve ez kiemelkedő eredmény, hiszen az új személyautók magyarországi piaca például a múlt évben közel 5 százalékkal csökkent, elsősorban az ellátási problémák, köztük a chiphiány miatt. 

A jövő(?) traktora (Fotó: Magro.hu)

Lépések a precíziós agrárium felé: a jövő alapfelszereltség

A magyar gazdaság különböző szektorait érintő munkaerőhiány az agráriumban is jelentkezik. A korszerű gépek beszerzése egy dolog, de ezeknek ad kezeléséhez szakemberekre van szükség. A mezőgazdaságban ma már sokszor a táblagépről szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált gépek működnek. Az agrárgépészek számára pedig a mezőgazdasági vállalkozások hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínálnak. Az AXIÁL például oktatási, edukatív programokat működtet annak érdekében, hogy a jövőben minél többen válasszák ezt a pályát.

A generációváltás az AXIÁL Kft-nél is folyamatban van. Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezetők két gyermeke felelős tisztségeket töltenek be. Vivien 2021 év végével átvette a kapcsolt mezőgazdasági üzemek felügyeletét, míg Virág 2021 év második felétől a Kft. stratégiai és fejlesztési igazgatójaként felelős a cég jövőképéért.

A legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket számos technológiai újítás is segíti. Ezek egyike a mAXI-NET 2.0 elnevezésű hálózat, melyet az AXIÁL Kft. – az Infobex Kft. közreműködésével és az Európai Űrügynökség anyagi hozzájárulásával – 2021 őszén indított el. Ennek lényege, hogy a vállalat az agrárgépek számára immáron négy - GPS, GLONASS, GALILEO és BeiDou – helymeghatározó rendszer, több műhold segítségével, magasabb jelminőséggel minden eddiginél korszerűbb, pontosabb és megbízhatóbb RTK korrekciós jelszolgáltatás tud biztosítani.

A résztvevők érdeklődve hallgatták az előadásokat

Harsányi Zsolt hozzátette, ha a 2022 első hónapjait meghatározó bizonytalanság enyhülni fog, akkor közép- és hosszú távon a magyar agrárium a legkorszerűbb eszközökkel, gépekkel a korábbi évtizedekhez képest lendületes fejlődésre lesz képes, és a régió egyik meghatározó szereplője lehet a precíziós mezőgazdaság területén.

Sajtóközlemény

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fehérjehiány jöhet az EU állattenyésztésében, ha nem lesz elég támogatás

2025.04.19.

Egyre nagyobb az igény a hazai fehérjeforrásokra, miközben az importkitettség veszélyesen magas szinten van.

Villamos és hőenergiát előállító konténeres berendezést fejlesztettek a MATE közreműködésével 

2025.04.19.

Egy olyan kompakt konténerjellegű berendezés jött létre, amely napenergiát hasznosító berendezésekkel villamos és hőenergiát állít elő, az előállított villamos energiával vízbontással oxigént és hidrogént állít elő, biomasszából biogázt állít elő, a biogáz javításához pedig felhasználja az előállított hidrogént.

Mekkora veszélyt jelent az agroterrorizmus?

2025.04.18.

Az egyik legveszélyesebb, mégis kevéssé ismert fenyegetés az agroterrorizmus, amely a mezőgazdaság szándékos károsítását célozza meg.

2025 legütősebb locsolóversei, amelyek garantáltan (kínos) mosolyt csalnak az arcokra

2025.04.18.

Összegyűjtöttünk 20 vicces locsolóverset, amelyek garantáltan mosolyt (de esetleg csak kínos mosolyt) csalnak az arcokra.

Ki látta ezt jönni? Az USA vámháborúja világszintű krízist indíthat el!

2025.04.18.

Jóllehet a főbb vámtételek tekintetében három hónapos haladékot hirdetett az amerikai elnök, az egyes iparági szereplők kénytelenek ízlelgetni a vámok bekövetkeztének gondolatát.

A precíziós nemesítés sikeresebbé teheti a magyar mezőgazdaságot is

2025.04.18.

Nagy jelentősége lesz az Európai Unióban jelenleg jogszabályalkotási fázisban tartó precíziós nemesítés engedélyezésének.

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Partner

Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW

2025.04.17.

Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás