Az élelmiszerpazarlás megelőzésével és tudatos vásárlással mindenki sokat tehet a bolygóért - mondta az agrárminiszter az élelmezési világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Városligetben. Nagy István az Agrárminisztérium, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös rendezvényén beszélt a témáról.

A politikus az Agrárminisztérium közleménye szerint elmondta: a világnap jelentőségét jól mutatja, hogy az előrejelzések szerint a föld népessége 25 százalékkal növekedhet, a világ lakosságának élelmiszerigénye 60 százalékkal emelkedhet az évszázad közepére.

A FAO és az Élelmiszerbank idén már 19. alkalommal indította útjára az élelmezési világnapi adománykonvojt - Fotó: Fekete István
A FAO és az Élelmiszerbank idén már 19. alkalommal indította útjára az élelmezési világnapi adománykonvojt - Fotó: Fekete István, AM

A világnap "felhívás arra, hogy közösen tegyünk azért, hogy hosszú távon senki ne rekesztődjön ki az élelmiszerhez való hozzáférésből" - fogalmazott. Erre utal a világnap idei mottója is: "élelemhez való jog a jobb életért és jobb jövőért".

Világszerte egyre nagyobb figyelmet kap az éhezés elleni küzdelem, a fenntartható mezőgazdaság és a társadalmi igazságosság - emelte ki. A kihívás az, hogy miként lehet biztosítani a termelésben fenntartható módon, az elosztásban pedig igazságosan élelmet minden ember számára.

A népesség növekedésével, és az éghajlat változásával egyre fontosabb az innovatív és fenntartható megoldások megtalálása. Az élelmezési rendszer jövője csak a fenntartható módszerek alkalmazásával lehet biztosított - mondta.

Kitért arra, hogy a magyar EU-elnökség keretében Magyarország is kiemelkedő szerepet vállal az élelmiszerpazarlás csökkentésére vonatkozó uniós szabályok formálásában. Nagy István emlékeztetett arra, hogy az élelmiszerpazarlás 30 százalékos csökkentését tűzték ki célul a kiskereskedelemben, az éttermekben, a háztartásokban együttesen, és 10 százalékos csökkentési célt a feldolgozási és gyártási szektorban.

Sikeres a Maradék nélkül program

Az eddigi eredményekről szólva elmondta, hogy Magyarország több mint negyedével tudta csökkenteni az egy főre eső élelmiszer-pazarlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2016-ban elindított "Maradék nélkül" programjának a segítségével.

Évente hozzávetőleg 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik a teljes hazai élelmiszerláncban. Közölte, hogy a felmérések szerint 2016-2022 között a teljes háztartási élelmiszer-hulladék mennyisége 12,1 százalékkal, míg a valós pazarlást jelentő kategórián belül 27,6 százalékkal csökkent.

Hozzátette, hogy a sikerre számos európai ország felfigyelt, és az Európai Bizottság jó gyakorlatként ajánlja a magyar programot. A csökkenés ellenére még mintegy 230 ezer tonna élelmiszert pazarolunk el évente - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ennyi étellel 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven át, és a pazarlás egy főre vetítve 40 ezer forintos veszteséget jelent évente.

Tudatosítani kell

Kitért arra is, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentésében jelentős szerepe van a fogyasztói edukációnak. Fel kell hívni az emberek figyelmét az élelmiszerek helyes tárolására, a minőségmegőrzési és a fogyaszthatósági idő közötti különbségre, a maradékok felhasználásának lehetőségeire - mondta. Hozzátette, hogy a Maradék nélkül program ebben is segít; a honlapjukon tárolási kisokos, fagyasztási segédlet és "maradékmentő receptek" is szerepelnek.

Viorel Gutu, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgató helyettese és regionális képviselője arról beszélt, hogy a világnapot Magyarország kezdeményezésére hozták létre 1979-ben, megemlékezve a FAO 1945-ös alapításáról, hogy ráirányítsa a figyelmet az éhezésre. Hozzátette: 1981 óta évente több mint 150 országban emlékeznek meg a világnapról.

Étrend és termelés 

Az idei év fontos célja, hogy felhívja a figyelmet a kiegyensúlyozott táplálkozásra, az egészségesebb étrendre, és a fenntartható élelmiszertermelésre. Jelenleg több mint 2,8 milliárd ember nem tud hozzájutni az egészséges, tápláló élelmiszerhez, bár nem éhezik - mondta. Az éhezést súlyosbítják az időjárási katasztrófák és a háborús konfliktusok. Az élelmiszerbiztonság az alapja az élelemhez való jognak - fejtette ki. 

A fenntarthatóbb élelmezési rendszerek kialakításában az innovációnak, digitalizációnak is fontos szerepe van - mondta.

Milliós élelmiszermentés 

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke közölte: mintegy évi 15 milliárd forint értékű, 10 millió kilogramm élelmiszert tudnak megmenteni a megsemmisítéstől, hogy eljuttassák a rászorulóknak. Ismertette, hogy a FAO és az Élelmiszerbank idén már 19. alkalommal indította útjára az élelmezési világnapi adománykonvojt a belvárosban. Az idei, programra 200 méter hosszú járműkonvoj érkezett, a 19 kamionból álló kocsisor 30 ezer kilogramm tartós élelmiszert szállít.

A 45 millió forint értékű szállítmányból 9 ezer élelmiszercsomag készült rászorulók számára. A konvoj szállítmányai a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnercégeitől érkeztek - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás