Hirdetés
Négy kivétellel megfelelt a Tokaji borvidék a kiemelt borászati ellenőrzésen
A Tokaji borvidék turisztikailag kiemelt helyszínein a termelői borkimérést végző egységek, valamint vendéglátóhelyek bor- és alkoholos italkínálatának kiemelt ellenőrzését végezték el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei májusban. Az idegenforgalmi szezon megkezdése előtt zajló, összesen 18 helyszínt érintő akció során a hatóság emberei többek között arra összpontosítottak, hogy a forgalmazott borászati termékek és alkoholos italok élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek-e, továbbá a termékek minősége, nyomon követhetősége, valamint a helyszínek higiéniai állapota megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. A megállapított szabálytalanságok okán a hatóság 4 esetben indított eljárást, a bírságok kiszabása folyamatban van.
Az előzetesen kockázatelemzéssel és véletlenszerűen kiválasztott 18 ellenőrzött helyszínen 51 darab hazai előállítású bortétel vizsgálatát végezte el a hatóság, ezek valamennyi esetben megfelelőnek bizonyultak - írta a Nébih. A felügyelők helyszíni vizsgálatokkal, „in situ” mérésekkel ellenőrizték, hogy az értékesített borkészletek megfelelnek-e a forgalomba hozatal kapcsán bemutatott tételeknek, nyomon követhetőek-e, illetve az adminisztráció a jogszabályokban meghatározottak szerint történik-e.

A hatóság 16 tételből vett mintát, amelyeket részletes laboratóriumi vizsgálattal ellenőrzik. Összesen 150 darab forgalmazott borászati termék tétel érvényes forgalomba hozatali azonosítójának ellenőrzésére is sor került a Nébih Navigátor alkalmazással. Az ellenőrzött tételek mindegyike megfelelőnek bizonyult.
Hirdetés
A szeszes italok esetén szintén fontos feladat az esetleges házipárlatok forgalmazásának azonosítása. A hatóság 10 esetben végzett helyszíni vizsgálatokat és méréseket, melyek során nem találkozott nem megfelelő tétellel.
A hibák, amiket a vizsgálatok során találtak
A hatóság vizsgálta továbbá az egységek higiéniai megfelelőségét, a személyzet egészségügyi alkalmasságát is. 17 helyszínen a higiénia körülmények megfelelőek voltak, mindösszesen 1 esetben volt szükséges az előállító figyelmeztetésére az alapos takarításra és a tartályok rendszeres tisztítására vonatkozóan. A borkimérő egységek alkalmazottai 7 esetben nem tudták hitelt érdemlően igazolni az egészségügyi alkalmasságukat.
Jelöletlen termék megsemmisítésének elrendelésére egy esetben került sor. Szintén egy-egy alkalommal kellett intézkedni a termékkísérő dokumentum hiányos és pontatlan vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék miatt. Utóbbi esetben összesen 646,5 liter borászati termék zárolását rendelte el a hatóság. További egy vizsgálatnál az ellenőrzött termelő pincekönyvi bizonylatolása eltért a pincében található valós készlettől. Az ügyfél összesen 744 liter palackozott bor értékesítését nem adminisztrálta (szakmai-jövedéki nyilvántartásban), így az a készletnyilvántartásban továbbra is szerepelt, annak ellenére, hogy már nem volt a birtokában.
A feltárt szabálytalanságok miatt az ellenőrök 4 esetben indítottak eljárást, a bírságok kiszabása folyamatban van. Az azonnal javítható hiányosságokat az érintettek a hatóság felszólítására már az ellenőrzés idején megszüntették - írta a hivatal.
Az akció során a hatósági felügyelők azt tapasztalták, hogy a kisebb termelők is sok esetben használják a korszerű technológiával rendelkező Közösségi Infrastruktúra Központok szolgáltatásait, melyek révén jó minőségű mustot, bort, pezsgőt állíttatnak elő.
Összességében elmondható, hogy a tokaji borvidéken vizsgált borkimerő egységek rendelkeznek a jogszabályok által előírt szükséges engedélyekkel és a forgalmazott borok mindegyikének volt érvényes forgalomba hozatali azonosítója. Mindez megnyugtató, hiszen élelmiszerbiztonsági és országimázs szempontból is rendkívül fontos, hogy a sokakat vonzó tokaji borvidéken kizárólag biztonságos borok kerüljenek a poharakba - zárult a cikk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Cellezzünk, de mikor és hogyan?
2025.07.11.A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.
Mit válasszunk az őszi vetésekhez?
2025.07.11.Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés