Ha vannak szántóföldi kultúrák, ahol a lombtrágyázás és a biostimulátorok használata ma már elfogadott gyakorlat, akkor azok az olajos növényeink. Az őszi káposztarepce hordozza talán az egyik legnagyobb termelési kockázatot, mert komoly ráfordítást igényel a vegetáció során, a megtérülés azonban 3 tonna alatt kétséges. Többek között ezért sem engedhetjük meg, hogy – a vetésforgóban egyébként fontos szerepet betöltő repce esetében – hibákat kövessünk el.

Fejlődéstámogatás élettani alapokon

Sokáig azt gondoltuk, hogy a rendkívül jó genetikával rendelkező hibridek és a kifinomult növényvédelmi technológia a siker záloga. A genetikai terméspotenciálok az évek során egyre magasabbra emelkedtek, és ma már nem elképzelhetetlen az akár 5-7 tonna feletti repcetermés sem. Ahhoz, hogy növényeinkből kihozzuk a maximumot, már nem elegendőek a jól bevált technológiai elemek, szükségünk van egy kis pluszra. Olyan technológiai elemekre, amelyek amellett, hogy javítják a makro, mezo –és mikroelemek felvételét és hasznosulását, képesek a növény saját anyagcseréjét (pl.: fotoszintézis, olajok anyagcseréje stb.) is fokozni, közelítve a már említett genetikai potenciált. Ilyen anyagok a biostimulátorok vagy más néven növénykondícionáló készítmények, melyek helyes felhasználása megkíván élettani alapismereteket. A biostimulátorok esetében fokozottan hangsúlyos a kijuttatás ideje és a növény fenológiájának összhangja. A nem kellő időben való kijuttatás, hatástalanságot eredményezhet vagy káros. Az elvárt hatás csak a gyártó vagy forgalmazó ajánlásai betartása mellett várható el.

A piacon a választék rendkívül széles, azonban nem mindegy, hogy melyik terméket választjuk. A megfelelő termék kiválasztásakor meg kell határozni az elérni kívánt célt. Legtöbbször ez a legnehezebb, főleg a repce esetében, ahol a termés mennyisége mellett fontos az olajtartalom is. E kettős követelmény hívta életre azt a terméket, amelyet a KITE immáron harmadik éve forgalmaz nagy sikerrel.

Unikális tulajdonságok – a természetes erő

A termék a Natural Force, amely kiemelkedően magas (47%) aminosav-tartalommal rendelkező biostimulátor. A növényi eredetű aminosav-tartalom nagy része kifejezetten értékes, egyedi gyártástechnológián alapuló, úgynevezett szabad aminosav. Ennek kézzelfogható előnye, hogy a növény készen kapja az életfolyamataihoz szükséges építőköveket, így energiáit a termés és az olajtartalom növelésére tudja fordítani. A gyártás során vitaminok és növényi hormonok is keletkeznek, melyek tovább növelik a termék biostimulátor hatását.  A Natural Force a KITE saját kísérleteiben, különböző növénykultúrákban, eltérő termőhelyi körülmények és évjáratok mellett is kiemelkedő terméstöbbletet eredményezett. A kezelési javaslatunk az intenzív vegetatív növekedés csúcsán és/vagy annak generatív szakaszba való fordulásakor, mellyel a termés mennyisége mellett annak minősége is javítható.

A Natural Force kezelés 400 kg többlettermést adott a kontrollhoz képest

Barátságban a méhekkel

A mai gyakorlat azt mutatja, hogy a gazdálkodók a legritkább esetben juttatnak ki lombtrágyát vagy biostimulátort önállóan, gazdaságossági szempontok alapján összekötik valamilyen növényvédelmi kezeléssel. Repce esetében ez leggyakrabban rovarölő szeres kombinációt jelent. A Natural Force a keverhetőség tekintetében kiemelkedő tulajdonságokkal bír, ebből következően növényvédelmi kezelésekkel könnyen összekapcsolható.

Amennyiben a rovarölő szeres kezelést a virágzásban engedélyezett termékkel hajtjuk végre, abban az esetben a kombinációs partnerként használt biostimulátornak is hasonló tulajdonságokkal kell rendelkeznie. A méhek védelme érdekében csak és kizárólag méhekre nem veszélyes készítménnyel végezhető a kezelés. Sokan nem tudják, de számos növénykondícionáló készítmény is korlátozással rendelkezik, tehát virágzó kultúrában nem alkalmazható. A Natural Force ellenben akkreditált laboratórium által bevizsgáltan semmilyen negatív hatással sincs a beporzást végző rovarokra, így teljes virágzásban is korlátozás nélkül használható.

Bővebb információért keresse bizalommal területileg illetékes szaktanácsadó kollégáinkat, amihez kattintson ide!

(x)

Megosztás

További híreink

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Összesen 30 országba szállítja majd az új burgonyás chipsét a Chio-termékek győri gyártója

2025.03.20.

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került.

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás