Egy-egy időjárásváltozás nyomán, a sekély vízben felhalmozódó gázok miatt sokszor sóhajtanak fel a dunántúli halgazdaságok szakemberei, azt kérdezve: „Nálad mennyi döglött meg?” A szárazság természeti csapás, amiben az ágazat egy része el fog vérezni – mondta el Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Zrt. tulajdonosa. A hazai halastavak felét érinti súlyosan a szárazság, a Dunántúlon is így van ez. Mintegy 100 hektáron már üresen állnak a tavak, de a többi esetében sem sokkal jobb a helyzet.

A Magyar Mezőgazdaság számolt be róla, hogy a tavasszal 60-70 százalékra feltöltött tavakból több mint 50 centiméter hiányzott a vízpárolgási veszteség miatt szeptember elején. Jó részüket kényszerhalászni kellett, a maradék halállományban pedig a feldúsult madárállomány okoz óriási károkat. Mivel a vízi ragadozómadarak száma nem lett kevesebb, de a vízfelület igen, amit elérnek, azt kifalják. Tovább rontva ezzel a halak túlélési és gyarapodási esélyeit, hiszen a vízszintcsökkenés miatt nincs elegendő búvóhelyük - írták.

Gondban a hazai halgazdaságok: ha a vízhiány, a termőterületek zsugorodása és a madárkár nem jelentene elég bajt az ágazat számára, a takarmányozás költségei is megduplázódtak, amely a kevés víz miatt egyébként is rosszul hasznosul.

Csőstül jön a gond a halgazdálkodás szereplőire

Ha a vízhiány, a termőterületek zsugorodása és a madárkár nem jelentene elég bajt az ágazat számára, a takarmányozás költségei is megduplázódtak, amely a kevés víz miatt egyébként is rosszul hasznosul. A szakember szerint jó, ha ősszel el tudják látni a horgászegyesületeket, karácsonykor pedig „a kötelező halforgalmat”, de a tavaszt illetően vannak kétségei. A belföldi piac kielégítése az elsődleges céljuk. Szeretnének helyt állni a hazai termelés harmadát kihelyező, mintegy 800 ezer horgászt összefogó egyesületek felé, de kivitelre nagy valószínűséggel nem fog maradni.

Pedig egész Európában hasonló a helyzet. Román és horvát kereskedők már jelentkeztek több száz tonnás lekötések érdekében:

„Árról nem nagyon volt szó, csak, hogy van-e halunk, de sajnos, nem lesz miből exportálnunk” - mondta.

A szeptember az utolsó hónap, amikor még növekedésben vannak a halak, de nincs sok esélye, hogy a vízellátási helyzet számottevően javulni fog, a takarmánynál hasonló a helyzet. 

Lévai Ferenc Fejér megyei halastavainak felénél 50 százalék alatti a vízszint, az augusztust záró héten tíz tonnás halpusztulást kellett elkönyvelnie. Egy-egy időjárásváltozás nyomán, a sekély vízben felhalmozódó gázok miatt szinte egyszerre sóhajtanak fel a dunántúli halgazdaságok: „Nálad mennyi döglött meg?” 

A szárazság miatt be kellett szántani a halastavakat

A szárazság természeti csapás, amiben az ágazat egy része el fog vérezni. A legnagyobb bajban azok a kisebb családi gazdaságok vannak, amelyek csak a haltenyésztésre alapozták a megélhetésüket. Romániában már számos halastavat beszántottak, mivel a növénytermesztéssel ellentétben ezekre nincs területalapú támogatás, biztosítás, illetve kompenzáció. A hazai halászati szakmaközi szervezet igyekszik mindent megtenni, hogy itthon ne ez legyen a halastavak sorsa: „Minden létező fórumon megszólalunk, de konkrét ígérvényünk egyelőre semmire nincs.”

Megosztás

További híreink

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás