A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Quacquarelly Symonds (QS) frissen publikált rangsora alapján az elmúlt négy évben összesen 150 helyet javított pozícióján, amivel jelentős előrelépést tett a mező- és erdőgazdálkodási (Agriculture and Forestry, AF) tudományterületi rangsorban.

A MATE írta meg, hogy Dr. Gyuricza Csaba a MATE rektora kiemelte, hogy az egyetem 2021. évi modellváltása óta kiemelt figyelmet fordít a hazai és nemzetközi együttműködések ösztönzésére, valamint támogatására. Az ezen területeken megvalósított törekvések az akadémián belüli és kívüli hírnevünket is erősítik, illetve egyre inkább megmutatkoznak a nemzetközi mutatóinkban is - fogalmazott.

A MATE a Quacquarelly Symonds legutóbb publikált rangsora alapján az elmúlt négy évben összesen 150 helyet javított tudományos pozícióján
A MATE a Quacquarelly Symonds legutóbb publikált rangsora alapján az elmúlt négy évben összesen 150 helyet javított tudományos pozícióján - képünk illusztráció

Mindezek összhangban állnak a MATE 2030 stratégia célkitűzéseivel, miszerint a felsőoktatási intézmény hidat kíván képezni a nemzetközi tudományos élvonal és a magyar gazdálkodók, továbbá az ipari szereplők között, annak érdekében, hogy a legkorszerűbb tudást juttassa el az ország minden szegletébe és új horizontot nyisson a vidék fejlődésére.

A QS tudományterületi rangsorban a MATE 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban publikált eredményei alapján 50-50 helyet javított, 2024-ben megtartotta, majd az idei évben ismét 50 helyet javított annak ellenére, hogy a rangsorolt egyetemek száma ismét tovább nőtt.

Az idei eredmények alapján a MATE a pályázó egyetemek legjobb 10 százalékába került.

Négy év alatt 150 helyet javított a MATE a Quacquarelly Symonds világranglistáján
Négy év alatt 150 helyet javított a MATE a Quacquarelly Symonds világranglistáján

„A különböző nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyünk javítására eszközként kell tekintenünk, amelyek példamutatásként, jó gyakorlatként vezethetnek bennünket. Ezek szem előtt tartásával és egyetemünkre adaptálásával folyamatos fejlesztéseket és célzott támogatási programokat indítunk az oktatásban, a kutatásban és a harmadik missziós tevékenységekben, illetve a fentarthatósági fejlődési célokban is folyamatos fejlődést tudunk elérni” – mondta az eredmények kapcsán az intézmény rektora.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás