Szinte alig kezdődött el 2020 márciusában a vadászszezon, amikor a koronavírus berobbanása miatt az ország szolgáltatásainak jó része leállt. A határok le-, az éttermek bezárása és a kijárási korlátozások komoly hatással voltak a vadászati szektorra. A témával kapcsolatban az Országos Magyar Vadászkamara Békés és Csongrád-Csanád megyei szervezeteinek képviselői is megszólaltak az eddigi és a várható nehézségeket elemezve.

A Hellovidék számolt be róla, hogy a megyei szervezeteket képviselő titkárok egyöntetű véleménye szerint a COVID-19 vírussal terhelt 2020-as év a vadász társadalom körében is nehézségeket okozott. Az ágazat bevételeinek jelentős részét ugyanis a vadászturizmus adja. Ez a forrás pedig az országhatár időszakos lezárásával számottevően visszaesett.

Jelentősen csökkent a vadhús ára a koronavírus okozta korlátozások és az afrikai sertéspestis miatt - képünkön vaddisznóhúsból készült étel

Őzbakvadászat, huss!

Az alföldi vadásztársaságok bevételeinek gerincét az őzbakvadásztatás adja. A tavaszi korlátozások az őzbak vadászati idényének kezdetén a külföldi bérvadászok távol maradását jelentette. A májusi enyhítésekkel ugyan beindult a vadászati turizmus, de sokkal kevesebben érkeztek Magyarországra a spanyol, olasz, osztrák és német vendégvadászok. Az augusztusi üzekedésre a kedvező viszonyok miatt fellendült a vadászati turizmus, ezzel javult a bevételkiesés miatti kedvezőtlen anyagi helyzet. Összességében elmondható, hogy az őzbakokból származó bevétel jelentősen elmaradt a megszokottól. Darabszámra sikerült a korábbi évekhez hasonló terítéket produkálni, azonban a csökkenő kereslet miatt árengedményeket kellett tenni, ezért a bevétel nagyjából harmadával (van, ahol jobban) csökkent - számolt be a vadásztársaságok helyzetéről a Csongrád-Csanád megyei szervezet titkára, Hevér Zsolt.

Hosszú évek távlatában mi éves szinten körülbelül 1000 vadászati engedélyt szoktunk kiadni, ami a tavalyi évben 267-re csökkent, vagyis mintegy egynegyedére zsugorodott - mondta a Békés megyei szervezet titkára. Zuberecz Tibor szerint a külföldi vadászokat többen igyekeztek magyar bérvadászokkal helyettesíteni. Ám mivel az ő számuk is véges, továbbá a megfertőződéstől való félelem miatt az idősebb korosztály egy része nem szívesen ragadott puskát, ezért a hiányt csak mérsékelni tudták.

Esett a bérvadászat aránya

A megyei szervezet titkára elmondta, hogy mivel a bérvadászat adja bevételeik megközelítőleg 40 százalékát, ezért a kormányzat részéről nyújtott engedmények, például a szociális hozzájárulási adó elengedése vagy a járulékfizetési kedvezmény csak enyhíteni tudták a kár mértékét. Ennek következtében a tavalyi szezon költséges évnek számított. Ám szerencsére egy vadásztársaság működése sem lehetetlenült el a megyében, viszont a pénzhiány kisebb-nagyobb békétlenségeket okozott a tagok közötti társasági életben.

Vadgazdálkodás

Csongrád-Csanád megye képviseletében Hevér Zsolt arról beszélt, hogy a vadásztársaságok egyik fő feladata a vadállomány minőségi és mennyiségi szinten tartása. Ez egyes vadfajoknál, például a mezei nyúl és a fácán esetében az állomány fejlesztését, míg másoknál, így a vaddisznónál az egyedszám csökkentését jelenti. Mivel utóbbi csak váltóvadként van jelen a térségben, nem okozott nagy problémát az afrikai sertéspestis miatti állományritkítás. Azonban az értékesítésben adódott fennakadások miatt voltak nehézségeik  az apróvadak terén, amely az őzbakvadásztatás mellett a bevételek másik fő forrását adják. A kereslet csökkenésével ráadásul árengedményt kellett tenniük a jogosultaknak, hogy értékesíteni tudják az apróvad vadászatokat. Viszont az élőnyúl-befogási idény jól sikerült, amely egyes társaságoknál anyagi tartalékok felhalmozódásával járt.

A nyúlon túl

Zuberecz Tibor az apróvadállomány, főként a mezei nyúl gyarapodásában is igyekszik a pozitívumot látni, mert ez a megújuló természeti erőforrás az, amely a nyitást követően ismét visszacsábíthatja a tavaly kényszerűen távol maradt vadászokat. Azt is kiemelte, hogy a Békés megye exportjának nagy részét kitevő élőnyúl-befogást tavaly csak nyomott áron tudták értékesíteni, ami rossz hatással volt a vadásztársadalomra.

Leesett a vadhús ára

A dráguló takarmányárak és a vadhús nyomott piaci ára nem tett jót a termékek piacának. Sok felvásárló az ASP miatti félelem következtében nem vette át a vaddisznóhúst, a COVID miatti határlezárás és az éttermek bezárása miatt pedig a külföldi (főként német, olasz és francia) felvevőpiacok miatt az árak bezuhantak. Nagy készletek halmozódtak fel, ami árcsökkenést eredményezett. A felvásárlási árak nagyjából egyharmaddal csökkentek, de volt, ahol ennél jelentősebben, akár a felére is visszaestek. Az őzhús viszonylag tartotta az árát, de a vaddisznó vagy a gímszarvas hűsának ára lefeleződött - mondta Zuberecz Tibor. A mindenkori piaci árakkal kapcsolatban Csongrád-Csanád megye képviseletében Hevér Zsolt megemlítette, hogy negatív ASP mintával szerencsére már ismét feldolgozható és exportálható a vaddisznó húsa. Emiatt pedig érzékelhetően kezd kilábalni az ország a negatív spirálból, viszont a vadhús ára csak lassan kezd visszakúszni a vírus előtti szintre.

Megosztás

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás