Hirdetés
Nagy veszélyekkel jár az enyhe idő a növénytermesztésben
Továbbra is jelentős mennyiségű mezőgazdasági terület van víz alatt, de ez a belvíz mennyiség még nem mondható súlyosnak Bács-Kiskun vármegyében. A változékony időjárás most új kihívást okoz a gazdálkodóknak. A növényeknek szükségük lenne a nyugalmi állapotra, illetve hótakaró meglétére. Ez egyelőre nem érkezett meg, ezért az enyhe időben megindulhat a növények fejlődése, így egy esetleges fagyosabb időben károsulhat a termés.
A Hírös.hu cikkét szemléztük, eszerint nagyon változékony időjárás van mögöttünk. Ez pedig kihívások elé állította a mezőgazdaságot. Az elmúlt időszakban kiemelkedően sok csapadék hullott, utána érkezett a sarkvidéki hideg, majd ezt követően egy enyhébb télies időjárás, február hónap elején pedig beköszöntött a tavaszias idő. A belvíz maradt, a gondok viszont szaporodtak a gazdák számára.

Nincs meg a megfelelő hideg a növények számára
A növényeknek szükségük lenne egy úgymond alvó, megnyugvó állapotra, illetve egy hótakaró meglétére. Bár ahogy az előrejelzésekben is látjuk és ahogy tapasztaltuk, tartósan mínusz 10 fok körüli hőmérséklet az idei télen sem volt. Pozitívumként elmondható, hogy volt néhány fagyos nap, amikor mínusz 10 közelébe ment a hőmérséklet - magyarázta Fekete Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun vármegyei főfalugazdásza.
Hirdetés
”Ezek a hidegebb napok segítettek abban, hogy a károkozók egy része elpusztuljon, így a tavaszi növényvédelem kicsit könnyebb lehet a gazdálkodók számára. Azonban a tavaszias idő hatására a növények kilépnek a téli „alvó” állapotukból és fejlődésnek indulnak. Ez akkor lehet veszélyes, ha ez a melegebb időjárás egy-két hétig tart, de utána hirtelen megint beköszönt egy fagyosabb, hidegebb idő, ekkor ugyanis károsulnak a növények. Ez vezethet terméskieséshez, illetve minőségromláshoz is — részletezte Fekete Zsolt.
Ezért fontos a keményebb tél
Azt a Hírős Agrária írta meg, hogy őszi vetésű kultúrnövényeknél nagyjából az összes őszi tevékenység célja, hogy az állomány erősen lépjen be a télbe, elkerülve a kifagyás veszélyét és a téli időjárás viszontagságait. Ha ezt sikerül elérni, szántóföldi növényünk könnyebben regenerálódik majd a tavasz folyamán.
A szántóföldi növénytermesztés számára az ideális téli időjárás magában foglalja a hótakarót is. A hótakaró azért fontos, mert a téli csapadék alatt a növények a keményebb hidegben is védve vannak. A legjobb az lenne, ha legalább egy hónapot hó alatt töltene a szántóföldi növény - írták.
A tél a mélynyugalom időszaka a növények életében, legalábbis annak kellene lennie. Ehhez szükséges két–három hét lehűlés, hogy a növények nyugalmi állapotba kerüljenek. Az enyhe téli időjárás megzavarhatja az érzékenyebb fajták nyugalmi állapotát. Ha az enyhe idő több héten át is kitart, nem áll le a nedvkeringés a növényekben, és ez egy nagyon fokozott fagyhajlamhoz vezethet. Az őszi gabonavetések fagytűrő képessége gyengül, és ilyen esetben már nagyon komoly károkat okozhat, ha beköszönt az erős lehűlés - közölték.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Szintlépés a bálázásban
2025.05.16.KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés