Az Európai Parlament felszólította az Európai Tanácsot, hogy járuljon hozzá az uniós szerződések felülvizsgálatának megkezdéséhez: a Ház erről szóló állásfoglalást fogadott el 2022. június 9-én, csütörtökön. A képviselők a jelenlegi és közelmúltbeli válságokra való tekintettel a szerződések felülvizsgálatára vonatkozó parlamenti joggal élve kértek változtatásokat az uniós szerződésekben. Az állásfoglalást 355 szavazattal, 154 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadták el, a vitában nem szólalt fel magyarországi képviselő.

Az esemény háttere, hogy az “Európa jövőjéről szóló konferencia” 2022. május 9-i, strasbourgi ünnepélyes záróeseményén az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola, a Tanács elnökségét képviselő Emmanuel Macron francia elnök, és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a vezető testület társelnökeitől átvette a konferencia végeredményét tartalmazó jelentést. A jelentés összesen 49 javaslatot tartalmaz az uniós intézmények számára megfogalmazott konkrét célokkal és a megvalósításukhoz szükséges 320 intézkedéssel kilenc témakörön belül. A javaslatok az európai polgári vitacsoportok 178 ajánlásán, a nemzeti vitacsoportok hozzászólásain, és a többnyelvű digitális platformon összegyűjtött ötleteken alapulnak.

Nagy változások: elindítja az uniós szerződések módosítására irányuló eljárást az Európai Parlament - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

A főbb újítások:

  • Az állam- és kormányfők állítsák fel a konventet a szerződések felülvizsgálatára
  • Az EU új intézményi szabályaira vonatkozó javaslatok első csoportja
  • A vétójog eltörlése, több uniós hatáskör az egészségügy, az energiaügy, a védelmi-, a szociális és a gazdaságpolitika területén
  • A Parlament teljes és közvetlen jogalkotás-kezdeményezési jogot kér és az alapértékek jobb védelmét várja

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája írta meg, hogy a képviselők a jelenlegi és közelmúltbeli válságokra való tekintettel a szerződések felülvizsgálatára vonatkozó parlamenti joggal élve az alábbi változtatásokat kérik az uniós szerződésekben:

  • felül kellene vizsgálni a tanácsi szavazásokra vonatkozó előírásokat az Unió cselekvési képességének javítása érdekében, többek között az egyhangú döntésről minősített többséggel való döntésre kellene váltani például a szankciók kivetésének területén, az úgynevezett áthidaló klauzulák esetében és vészhelyzet alkalmával;
  • módosítani kell az uniós hatásköröket, különösen az egészségügy és a határon átnyúló egészségügyi veszélyek, az energiahatékonyságon és a megújuló energiákon alapuló, az éghajlatváltozás mérséklését célzó nemzetközi megállapodásokkal összhangban kialakított energiaunió megvalósítása során, a védelmi, és a a szociális és gazdaságpolitika területén;
  • biztosítani kell, hogy a szociális jogok európai pillérét teljes egészében végrehajtják és az a Szerződés részévé válik;
  • támogatni kell az uniós gazdaság ellenálló- és versenyképessége megerősítését, különös figyelmet fordítva a kis- és középvállalkozásokra, a versenyképesség ellenőrzésére és a méltányos, zöld és digitális átmenetre fókuszáló beruházásokra;
  • a Parlamentnek jogszabály-kezdeményezési, módosítási és visszavonási jogkört kellene kapnia, és a költségvetési eljárás során teljes jogú társ-jogalkotóvá kellene válnia; és
  • meg kell erősíteni az unió alapértékeit védő eljárást és egyértelműsíteni kellene a jogsértések megállapításának módját és következményeit (a Szerződés 7. cikkét és az Európai Unió Alapjogi Chartáját).

Az állásfoglalást  355 szavazattal, 154 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadták el, a vitában nem szólalt fel magyarországi képviselő.

A jelentés összesen 49 javaslatot tartalmaz az uniós intézmények számára megfogalmazott konkrét célokkal és a megvalósításukhoz szükséges 320 intézkedéssel kilenc témakörön belül - © European Union 2022–EP

A következő lépések a változások felé

Most a 27 tagállami állam- és kormányfőn a sor, hogy egyszerű többséggel egy, az európai és nemzeti parlamenti képviselőkből, biztosokból és uniós vezetőkből álló konvent összehívása mellett döntsön. Több képviselő szorgalmazta, hogy ez már a soron következő, június 23-24-i csúcstalálkozón megtörténjen annak érdekében, hogy az állampolgári elvárások a lehető leghamarabb teljesüljenek és az Európa jövőjéről szóló konferencia eredményei hasznosuljanak. A Bizottság várhatóan júniusban jelenti be, hogy a konferencia eredményének ismeretében milyen lépéseket tervez. A Parlament Alkotmányos ügyekért felelős bizottsága pedig már dolgozik egy jelentésen, amely a konvent összehívására számítva a Parlament által a szerződésekben kért változtatásokat tartalmazza majd.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Csökken az agrártermelés és változott a vetésforgó Ukrajnában

2025.07.12.

Az ukrán mezőgazdasági termelés nagyobb mértékben csökken, mint az export, a vetésforgó is megváltozott tavalyhoz képest

Slágergyanús új fehér tv-paprika herseghet a fogunk alatt

2025.07.12.

Izgatott várakozás előzte meg a Rijk Zwaan felgyői kísérleti kertjében megrendezett paprikabemutatót. A már jól ismert hibridek mellett a nemesítőház egy rendkívül ígéretes fehér, tölteni való fajtára irányította a paprikatermesztés iránt érdeklődők figyelmét.

Közel 7 ezer hektárnyi adatgyűjtés bizonyította, hogy jó hasznot hoz a regeneratív gazdálkodás

2025.07.12.

A regeneratív gazdálkodás megtérülésével és hasznosságával kapcsolatban sok kérdés vetődik fel a termelők részéről, most a megtérülést is kiszámolták.

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás