A norvég Fiskå Mølle takarmánygyártó és az ország integrált akvakultúra szövetsége, a Lerøy Ocean Forest 11,7 millió koronás, mintegy 468 millió forintos támogatással indított közös kutatásának célja, hogy kagylótermelési technológiát dolgozzanak ki – brojlercsirkék takarmányozására. A Norvég Kutatási Tanács által támogatott kísérletet egyúttal jó példának szánják az ágazatközi együttműködésre, ráadásul négy olyan innovációs projekt egyike, amelyek célja, hogy csökkentsék a norvég állattartás ökológiai lábnyomát.

Hilde Schøyen, a Fiskå Mølle projektmenedzsere szerint Norvégiát a lehető legnagyobb arányban kellene saját termelésű élelmiszerrel ellátni, és az ország rendelkezik annyi biomasszával, hogy nyersanyagimportőrből élelmiszer-exportőrré váljon. A zöld átmenet együttműködést igényel az ágazatok között írta a Bondebladet portálra hivatkozva a Magyar Mezőgazdaság.

A norvég Fiskå Mølle takarmánygyártó és az ország integrált akvakultúra szövetsége, a Lerøy Ocean Forest 11,7 millió koronás, mintegy 468 millió forintos támogatással indított közös kutatásának célja, hogy brojlercsirkék takarmányozására kagylótermelési technológiát dolgozzanak ki - képünk illusztráció

Minőségi fehérjére van szükség

A szakember elmondta: közösen kell kidolgoznunk a kagylófeldolgozás lehető legjobb technológiáját, hogy minőségi fehérjét állítsunk elő, ami haszonállatok takarmányozására is alkalmas. Az új fehérjeforrás helyettesítheti a szója- és a kukoricaglutén importját és a halfehérjét.

Ráadásul nem csak a kagylók izomzata, hanem még a héjuk is felhasználható a koncentrált takarmányokban, mivel a héjat elsősorban kalcium-karbonát alkotja. Márpedig napjainkban az a koncentrátumokban alkalmazott elsődleges kalciumforrás. A norvég kutatók a kagylóra alapozott takarmányozástól a baromfi étvágyának a javulását, gyorsabb növekedését, jobb takarmányhasznosítását, valamint a húsminőség javulását is várják. Ezt alátámasztják a Dániában végzett sertéskísérletek: azokban a kagylófehérje ugyanolyan jónak, vagy még jobbnak bizonyult, mint a halliszt - írták.

A svéd kísérletek is igazolták a kagylófehérjék használatának értelmét

A Svédországban végzett tojótyúk-kísérletek ugyancsak azt mutatták, hogy a tyúkok ugyanolyan jól vagy jobban teljesítenek, ha a szóját és a hallisztet kagylófehérjével helyettesítik.

Megosztás

További híreink

Csütörtökön lesz a legtöbb zivatar, villámárvizek is kialakulhatnak

2025.04.24.

Továbbra is az ország nagy részén kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. Majd pénteken nyugat felől egy hidegfront miatt stabilizálódik a légkör.

Óriásit esett hazánkban a mezőgazdasági gépek forgalma 2024-ben, 32 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban

2025.04.23.

A vállalkozások 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás