Nagy feladat az ileitis sikeres diagnózisának felállítása

Trükkös betegség a Lawsonia intracellularis által okozott ileitis (más néven proliferatív bélgyulladás), nem egyszerű a diagnosztizálása. A szubklinikai forma gyakran észrevétlen marad, és több kórokozónak is hasonló klinikai megjelenése lehet. A Lawsonia-sorozat második cikke azt tárgyalja, hogy mit tehetnek az állatorvosok a jó klinikai diagnózis felállítása érdekében.

Az ileitis fontos betegség a globális sertéságazatban. Ezért a betegség korai felismerése kulcsfontosságú az egészségügyi és teljesítménybeli veszteségek megelőzése vagy minimalizálása szempontjából. A megfelelő diagnózis azonban összetett lehet, különösen akkor, ha a betegség szubklinikai formája vagy ha egyszerre több bélprobléma, illetve kórokozó van jelen. A sikeres diagnosztikai megközelítésnek ezért több módszert és lépést kell magában foglalnia.

Lehet, hogy ileitisről van szó?

Az ileitis kifejezés 3 különböző klinikai megjelenési formát jelöl. Az akut és a krónikus forma általában klinikai tüneteket mutat, míg a harmadik forma szubklinikus marad. Az akut eseteket vérzéses, fekete kátrányos hasmenés és hirtelen halál jellemzi.

A krónikus ileitis klinikai tünetei a laza vagy vizes, szürkészöld hasmenés megfigyelésével kezdődnek, amely a normális takarmányfelvétel ellenére növekedési elmaradással jár. A beteg sertések emberi szemmel történő észlelése nem elegendő annak megerősítéséhez, hogy a probléma az ileitis, mivel a klinikai tüneteket, például a hasmenést más bélrendszeri kórokozók is okozhatják.

Amikor nincsenek látható tünetek

A legnehezebb diagnosztizálni a szubklinikai formát, amikor nincsenek látható tünetek, például hasmenés. A gazdálkodó vagy az állatorvos mégis ileitisre gondolhat, ha csökken a növekedés és a takarmányhatékonyság, vagy a tételek homogenitásának megváltozása tapasztalható.

A biztos diagnózis felállítása a gazdaságban végzett állatorvosi értékelés és a durva és mikroszkópos elváltozások jellemzésének kombinációján alapul, beleértve a L. intracellularis kimutatását a fertőzött állatokban. Ehhez megfelelő mintákra van szükség. Az állatorvos által vett mintákat a klinikai kép, a tervezett diagnosztikai technika és a költségek határozzák meg. A PCR például meglehetősen drága. Ezért a diagnosztikai költségek csökkentése érdekében az állatorvosok dönthetnek úgy, hogy a PCR-tesztet egy összevont bélsármintán (például 5 állatból) végzik el.

Levágás utáni elemzés

A gazdaságban vagy a vágóhídon végzett boncolást (post mortem mintavétel) a bélnyálkahártya megvastagodásának megerősítésére használják, amely az ileitis elsődleges és legjellegzetesebb durva elváltozása. Az ileum olyan mértékben megvastagodhat, amelyet gyakran egy kerti tömlő szerkezetéhez hasonlítanak. Enyhébb esetekben a bélnyálkahártya a hámsejtek burjánzása és a nyálkahártya vastagsága miatt gyakran az agykéreg hosszanti ráncaira hasonlít.

A proliferatív bélgyulladás elváltozásai a bélhámra korlátozódnak. Jellemzően a terminális ileumban és a cecumban figyelhetők meg, és növekvő súlyossággal kiterjedhetnek a jejunumra, a cecumra és a spirális vastagbélre is. Akut esetekben az ileum lumenében általában vérrögök találhatók fibrinonekréciós törmelékkel kombinálva.

Mikroszkóp alatt a bélnyálkahártya érintett területein a sejtstruktúrák számos elváltozása figyelhető meg. Az ileitis megnagyobbodott kriptákat okoz, amelyekben a kripták hámsejtjei szabálytalan, gyakran elágazó körvonalakat alkotnak. A L. intracellularisszal fertőzött belekben a pókhálósejtek hiánya is megfigyelhető.

Mikroszkópos elváltozások, szövettani preparátumok

A bélrendszer mikroszkópos elváltozásai a bélszövetek szövettani preparátumainak immunhisztokémiai (IHC) festés céljából történő feldolgozásával láthatóvá tehetők, ami szintén arany standardnak számít a L. intracellularis jelenlétének megerősítésére az érintett szövetekben.

Ezenkívül az IHC a bélnyálkahártyában jelen lévő, jelölt L. intracellularis-specifikus antigén mennyisége alapján a fertőzés szintjének becslésére is használható. Az IHC azonban speciális felszerelést és képzett személyzetet igényel az elemzéshez és a megfelelő értelmezéshez, így ez a diagnosztikai módszer költséges.

Antitestek jelenlétének kimutatása

A humorális immunválasz a sertés L. intracellularisnak való kitettségét követően 2 héttel kezdődik. Ekkor a szérumban az L. intracellularis-specifikus antitestek kimutathatók szerológiai vizsgálatokkal, például immunoperoxidáz monoréteges vizsgálatokkal (IPMA) és enzimhez kötött immunszorbens vizsgálatokkal (ELISA). Az immunválasz a 3. és 4. héten tetőzik, és a specifikus antitestek a fertőzést követő 13 hétig kimutathatók maradnak.

A 3 hetente végzett keresztmetszeti vagy longitudinális szerológiai felmérések hatékony megközelítést jelenthetnek az L. intracellularis állományon belüli keringésének értékelésére. A szerológiai eredmények értelmezésekor a fertőzésre adott humorális válaszon kívül más antitestforrásokat is figyelembe kell venni, beleértve az anyai eredetű antitesteket, amelyeket a malac a kolosztrummal vesz fel.

Az ilyen típusú antitestek akár 5-6 hetes korban is megmaradnak. Az antitestek a profilaktikus vakcinázásra adott válaszként is jelen lehetnek. Kimutatható szérumantitestekre lehet számítani, ha halott vakcinát használnak. A módosított élő vakcinát szájon át kapó sertéseknél a L. intracellularisszal való érintkezés után ritkán alakul ki kimutatható szérumantitesttiter.

A baktérium DNS-részeinek befogása

Az olyan erősítési technikák, mint a standard PCR és a valós idejű (q)PCR, potenciálisan gyors és érzékeny módot kínálnak a L. intracellularis DNS (frakciók) jelenlétének kimutatására székletmintákban, végbélkenetben vagy bélmintákban. A fertőzés után 1 héttel kezdődhet a szóródás. Következésképpen a (q)PCR a fertőzés első szakaszában a L. intracellularis gyorsabb és pontosabb ante-mortem kimutatását teszi lehetővé.

A baktérium jelenléte nem feltétlenül jelzi a sertés egészségére gyakorolt negatív hatást. A kutatók azonban kimutatták, hogy a L. intracellularis kiválasztása korrelál a krónikus esetek szövettani és IHC vizsgálatában az elváltozások súlyosságával, ami viszont összefügg a klinikai jelentőségével.

A betegség szubklinikai formájának esetében a L. intracellularis növekvő száma a bélsárban szoros korrelációt mutatott a csökkent napi nyereséggel és növekedési szintekkel. Más szóval: minél nagyobb a baktériumterhelés, annál erősebb a sertések egészségére és teljesítményére gyakorolt negatív hatás. Ezek az eredmények azt is hangsúlyozzák, hogy a megfelelő diagnosztika érdekében fontos megérteni az analitikai laboratóriumokban alkalmazott valamennyi technika kimutatási és mennyiségi meghatározási korlátai. Emellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a molekuláris technikák nem képesek megkülönböztetni a L. intracellularis patogén törzseit az élő attenuált vakcinatörzstől.

Következtetés

A L. intracellularis továbbra is fontos bakteriális kórokozó a sertésekben, de a diagnosztika is kihívást jelent. A pontos diagnózis felállítása fontos, hogy kizárhassunk más, hasonló durva megjelenésű fertőzéseket, és hogy megfelelő tanácsadást és beavatkozást tegyünk lehetővé az állatok jólétének és a gazdaság jövedelmezőségének védelme érdekében. Különböző diagnosztikai módszerek alkalmazhatók, mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai.

A gazdaságban végzett szilárd állatorvosi értékeléssel, a megfelelő mintavételezéssel, az elváltozások makroszkópos és mikroszkópos értékelésével és a fejlett laboratóriumi eszközökkel kombinálva azonban az állatorvosok pontos és korai diagnózist állíthatnak fel a betegségről. A cikksorozat következő részeiben a betegség elleni védekezés és megelőzés kap nagyobb figyelmet.

(Forrás: pigprogress.net)