A múlt heti változékony időjárás ezen a héten is folytatódik a hét közepén újabb, nagy területen jelentősnek ígérkező csapadékkal. A talaj nedvességgel való feltöltődése tehát folytatódik, az eső azonban a betakarítási munkálatokat hátráltatja.

A múlt héten hétfőn még országszerte száraz, az ilyenkor szokásosnál kissé melegebb időben volt részünk. A változás kedden érkezett, akkor főként a Dunántúlon és az északi országrészben voltak kisebb esők, majd szerdán délen és keleten esett egy kevés. A csütörtöki száraz idő után pénteken újabb front érkezett, előbb a Dunántúlon esett némi eső, majd szombaton az ország délkeleti háromnegyedén már jelentős mennyiség hullott. Az elmúlt tíz nap során leesett csapadék mennyisége nagy területen haladta meg a 10, délnyugaton sokfelé a 30 mm-t is.

Az elmúlt harminc nap csapadékösszege országszerte meghaladja a sokéves átlagot, a kilencven napos azonban még mindig elmarad attól, a hiány sokfelé eléri az 40-80 mm-t. A talaj felszín közeli rétege az egész országban kedvező nedvességű. A 20-50 cm-es rétegben is csaknem országszerte hasonlóan sok vizet találnak a növények, az Alföldön van néhány szárazabb folt. A fél méternél mélyebb réteg azonban hazánk keleti kétharmadán továbbra is rendkívül száraz - írta agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet.

Csapadékösszeg-anomália szeptember 29-én Magyarországon

A hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál összességében magasabban alakult. Napközben többnyire 25 fok köré melegedett a levegő, csak a tartósabban felhős részeken maradt 20 fok körül. Pénteken a déli területeken többfelé a 30 fokot is meghaladta a csúcsérték. A szombaton érkezett frontális csapadék miatt már visszaesett a hőmérséklet, és vasárnapra a hideg légtömeg is elárasztotta az országot. Az éjszakák a múlt héten még többnyire enyhék voltak, majd ma reggelre már többfelé nyugalomba jutott a levegő, és a szélcsendes részeken fagypont közelébe csökkent a hőmérséklet.

Az idei nagyon meleg, aszályos nyáron a kapás növények és a gyümölcsök érése egyaránt jóval hamarabb következett be a szokásosnál. A napraforgó és a kukorica betakarítása már augusztus végén elkezdődött, a szeptember közepétől többször csapadékos időjárás átmenetileg akadályozta a munkát, és rontotta az egyébként is gyenge termés minőségét.
Országszerte átnedvesedett a talaj fölső több tíz centiméteres rétege. Így jelenleg kedvezőek a körülmények, többek között az őszi káposztarepce kezdeti fejlődéséhez is.

Szeptember 5. és 20. között jelentős mennyiségű csapadék hullott hazánkban, ami sokfelé a természetes vegetáció zöld tömegének növekedését eredményezte, főként a rétek legelők sarjadtak újra. A rendkívül meleg és aszályos nyár után az anomália térkép az ország nagy részén továbbra is hiányt mutat az ilyenkor szokásos zöld tömeg mennyiséghez képest, azonban Budapest tágabb környezetében, ahol az augusztus csapadékosabb volt a sokéves átlagnál, az NDVI index is pozitív eltérést mutat.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1730 és 1950 foknap között alakul. A hőösszeg értéke már messze meghaladja a kukorica beéréséhez szükséges mértéket. A tavalyinál ez többnyire 150-220, a sokéves átlagnál pedig 230-320 foknappal magasabb. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál gyakorlatilag az egész szezonban mintegy három héttel előrébb járt a fejlődésben.

A folytatásban marad a változékony időjárás. Kedden még száraz időre van kilátás, majd szerdától péntekig sokfelé várható tartós eső, szombattól csökken a csapadékhajlam. A héten összességében nagy területen hullhat 10-20 mm-t meghaladó csapadékmennyiség. A talaj tehát tovább töltődik nedvességgel, a betakarítási munkálatokat azonban hátráltatni fogja. A hőmérséklet kedden reggel még csípős lesz, sokfelé várható talajmenti fagy, helyenként 2 m-es magasságban is 0 fok alá hűlhet a levegő. Szerdától enyhülnek az éjszakák, a nappali hőmérséklet pedig többnyire 15 fok körül, a hét legvégén helyenként 20 fok közelében alakul.

További híreink

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Roppant veszélyes, hogy a világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja

2024.10.07.

A világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja, így a klímaváltozás sebezhetővé teszi az élelmiszerellátást. A világon 12, Magyarországon 4 növényfajról van szó a termőterületeket tekintve. Az elmúlt száz évben használt növényfajták 75 százaléka kikerült a termesztésből.

Magyar kukoricaárak az egekben: 31%-os áremelkedés a tavalyi évhez képest

2024.10.07.

A 2024/2025-ös gazdasági évben a globális kukoricatermés várhatóan elmarad az előző évi szinttől, míg a kereslet enyhén növekedhet. Az Európai Unióban a meleg és száraz időjárás negatívan befolyásolta a terméshozamokat idén, különösen Délkelet-Európában és Közép-Európában.

Egy év alatt 50 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek Magyarországon

2024.10.07.

Februártól júniusig folyamatosan emelkedett, júliusban viszont megtorpant az átlagbér növekedő trendje a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában

Pénzeső a kisgazdáknak! Így igényelhet akár 10 millió forintot

2024.10.07.

Egyszerűsített pályázati lehetőséget hirdetnek a mezőgazdasági kisüzemek számára. A mintegy harmincmilliárd forintos keretösszegű támogatásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás