Hirdetés
Nagy balhé, támogatásözön és sok kihívás határozta meg a NAK 2024-es évét
A 2024-es év ismételten számos kihívás elé állította a NAK-ot és tagjait, melyek gyors és segítő módon történő kezelése, kedvező megoldások kidolgozása volt az egyik kiemelt feladata a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának 2024-ben is. Egy nagy balhé miatt 2024-ben fontos változás történt a Kamara vezetésében is. A korábbi elnök, Győrffy Balázs budapesti verekedése után lemondott, így a 2024. szeptember 13-i országos küldöttgyűlésen Papp Zsolt Györgyöt választották meg a szervezet új elnökének.
Ugyancsak kiemelt hír, hogy a Kamara az eddigi átlag 540 fős aktív falugazdász állományát jelentősen, közel 700 főre bővítette 2024-ben - írta a NAK. A falugazdászok feladatai kibővültek a tanácsadási tevékenységgel és az Egységes Kérelmekhez kapcsolódó, egész évre kiterjedő ügyintézési folyamatokkal. 2024-ben folytatódott a NAK falugazdász-hálózat technikai segítségnyújtási tevékenysége is, melynek keretében a 2024. június 10-i határidőig országosan 159.551 Egységes Kérelem (EK) került beadásra, melynek 65,5 százalékát, 104.477 kérelmet a NAK falugazdászainak közreműködésével nyújtották be a gazdálkodók.

A NAK falugazdászai szakmai segítséget nyújtottak a tagok részére a Mezőgazdasági Kárenyhítési Rendszerrel (MKR) kapcsolatos kérdésekben és közreműködtek a kárbejelentések és kárenyhítő juttatások iránti kérelmek elektronikus beadásában, mindemellett közel 10 ezer gazdálkodó bevonásával végeztek országos vízigényfelmérést.
Hirdetés
Támogatások és érdekképviselet
Az év során fókuszba került az agrártámogatások sorsa. A NAK számos itthoni és nemzetközi fórumon hangsúlyozta, hogy a KAP jövőjének biztosítása érdekében elengedhetetlen egy független és megfelelő méretű uniós költségvetés kialakítása. Az erős európai agrárium nem csak a gazdák, hanem valamennyi uniós állampolgár számára stratégiai kérdés, amit az Európai Bizottságnak minden eszközzel segítenie kell. A NAK által szervezett szeptember 5-6-i budapesti KAP Konferencián - többek között - erre hívták fel az uniós döntéshozók figyelmét az európai agrárium meghatározó szervezeteinek vezetői. A Kamara hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint a jogalkotás középpontjában a gazdálkodóknak kell állniuk és minden döntést elsősorban velük kell egyeztetni. A gazdák költségeinek és a fogyasztói árak emelkedését eredményező irányvonal elfogadhatatlan.
Ennek nyomatékosítása érdekében a NAK és MAGOSZ online petíciót is indított 2024-ben, melyet a magyar kormány is támogatott. A mezőgazdasági termelők részére nyújtott gyakorlati tanácsok minőségi javulása, valamint az adott gazdaság igényeihez még inkább illeszkedő támogatási konstrukciók ajánlása érdekében felállításra került a NAK keretében a nemzeti KAP-hálózat Zöld Támogató Egysége (ZTE). Feladata, hogy támogassa a KAP Stratégiai Terv I. és II. pillér zöld beavatkozásait, valamint a kapcsolódó nemzeti programok végrehajtását. Ennek eléréséhez a NAK honlapján működő ZTE aloldalon számos, a környezeti fenntarthatósághoz kapcsolódó cikket, kiadványt, kisfilmet érnek el az oldalra látogatók.
Erdészet és földügyek
A Kamara erdészethez kapcsolódó tevékenységében is fordulópontot hozott a 2024-es év: a NAK kibővítette az erdőgazdálkodás terén nyújtott szolgáltatásainak körét az Erdészeti Szakértői Hálózat létrehozásával. A felkészült, naprakész tudással bíró erdészeti szakértők személyes tanácsadás keretében juttatják el a szakmai információkat az érintetteknek. Az Erdészeti Szakértői Hálózat már működésének első félévében több, mint ezer ügyfélkapcsolatot bonyolított le, több száz ügyben adott tanácsot és nyújtott segítséget a gazdáknak, földtulajdonosoknak, erdészeti szakembereknek.
A termőföld nemzeti kincs, annak védelme nemzeti érdek. A NAK már 10 éve látja el a földforgalmi törvényben foglalt helyi földbizottsági feladatokat. Az adásvételi- és csereszerződések véleményezése, valamint a haszonbérleti szerződésekben foglalt haszonbér arányosság vizsgálata tekintetében a NAK a helyi földbizottságok révén biztosítja a helyi gazdálkodói közösségek érdekeinek érvényesítését. Ennek eredményeképpen 2024-ben országosan 49.193 adásvételi- és csereszerződésről foglalt állást a NAK, mindemellett közel 40.000 haszonbérleti szerződést vizsgált felül. A megvizsgált adásvételi- és csereszerződések 97 százalékának vonatkozásában a helyi földbizottságok támogató állásfoglalást bocsátottak ki az év során.
Jogszabályok, vetőmag, kertészet és állattenyésztés
A NAK jelentős szerepet vállal a tagjait érintő jogszabályok alakulásának vonatkozásában. A Kamara 2024-ben is azon dolgozott, hogy olyan jogszabályi környezet kerüljön kialakításra, mely a gazdálkodók érdekeit képviseli és a mindennapi működést segíti, egyszerűsíti. Ennek érdekében számos jogszabály-módosítási javaslatot kezdeményezett, illetve véleményezett, melynek eredményeként az Országgyűlés több, a gazdálkodók érdekeit figyelembe vevő és terheiket csökkentő földforgalmi és adózási témájú jogszabályt fogadott el 2024-ben.
Jelentős eredmény, hogy a NAK a hulladékgazdálkodás tekintetében kezdeményezte az EPR és a DRS díjtételek csökkentését. A mezőgazdasági őstermelők, valamint a kistermelők részére sikerült olyan módosított EPR díjfizetési rendszert kialakítani 2025-től, mely lehetővé teszi számukra a méltányos díjfizetést.
Egy sikeres mezőgazdasági szezon megalapozásának első lépése a megfelelő fajta és annak vetőmagjának megválasztása. Éppen ezért 2024-ben már 18. éve segítette objektív kísérleti adatokkal a kukoricatermelőket a GOSZ-VSZT-NAK. 2024-ben az ország 9 pontján a 40 kukorica hibrid teljesítmény vizsgálat mellett - 8, illetve 6 helyszínen - összesen 52 őszi búza fajta és 15 őszi káposztarepce hibrid posztregisztrációs fajtakísérletére került sor. Az eredményekről kiadvány is készült.
Kertészeti területen a 2024. év kiemelkedő eredményei között említhetjük, hogy újabb 39 készítmény engedélyét sikerült kiterjeszteni több száz kiskultúrára, ezzel is hozzájárulva a szántóföldi zöldségtermesztők és gyógynövénytermesztők munkájához. Mindemellett az év során döntés született arról is, hogy 2025-ben a NAK újra megpályázza a nagy ismertségnek örvendő, gyermekeknek szóló európai uniós zöldség-gyümölcs fogyasztásösztönző programot.
A Kamara az év során számos alkalommal lépett fel az állattenyésztést övező tévhitek, negatív információk és agrártermelőkkel szembeni tisztességtelen kritikákkal szemben folyamatos szemléletformáló kommunikációval. Ennek érdekében új aloldal és tematikus videócsatorna is létrehozásra került a NAK honlapján (Tények/Tévhitek - Állattenyésztés).
A viszontagságos időjárási körülmények ellenére 2024-ben is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a NAK által üzemeltetett Országos Jégkármérséklő Rendszer. A 2024-es évben április 15. és szeptember 30. között zajlott a védekezési szezon.
A NAK kiemelt feladata az ágazat szereplői közötti tudásátadás, valamint az agrárium vonzóvá tétele a fiatalabb generációk számára. Mindezek érdekében a Kamara 2024-ben is számos akkreditált programot és képzést ajánlott a szaktanácsadók részére ismereteik szinten tartása érdekében, ezzel is erősítve a gazdálkodók felkészültségét. Az év folyamán több sikeres kezdeményezés és program valósult meg, melyek mind hozzájárultak a fiatalabb generáció agrárszakképzésbe történő bevonásához, az agrár duális képzés megerősítéséhez és a gyakorlatorientált képzési forma népszerűsítéséhez. Ennek eredményeként a NAK mintegy 19 ezer főt ért el sokrétű pályaorientációs tevékenységével, és megközelítőleg 1.000 gazdálkodót, szervezetet vont be a feladatellátásba.
Képzések és információk a NAK-tól
A NAK Nonprofit Kft. már két évtizede foglalkozik képzésszervezéssel. Elsődleges cél, hogy olyan gyakorlati tudás kerüljön átadásra a képzéseken résztvevők és sikeresen vizsgázók részére, melynek birtokában eredményes gazdálkodás is megvalósítható legyen. A képzési program keretében 2024-ben 30 helyszínen, összesen 187 képzés valósult meg. A különböző tematikák a mezőgazdaság különböző területeire fókuszáltak, lehetőséget biztosítva a résztvevők számára tudásuk bővítésére és gyakorlati felkészültségük elősegítésére. A Kft. tanulmányút szervezési szolgáltatása is népszerű volt 2024-ben, mely eredményeképpen 6 szakmai utazáson 103 gazdálkodó vett részt.
2024-ben is kiemelt feladat volt a NAK számára a tagok naprakész információkkal történő ellátása, melyet tájékoztatók, rendezvények útján juttatott el az érintettekhez. A Kamara által működtetett Központi Ügyfélszolgálat idén is nagyszámú, több mint 80 ezer ügyfélkapcsolatot bonyolított le. A NAK szakemberei 2024-ben is több mint 1.200 online elérhető szakmai anyaggal, kiadvánnyal segítették a gazdálkodók és agráriumi szakemberek tájékozódását, naprakész információkkal történő ellátását a különböző szakmai témákban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2024-ben is elkésztette az éves szakmai tevékenységeiről szóló beszámoló jelentését, a jelen, 2024. évi NAK Tájékoztató kiadványt. A jelentés 16 fejezetében kerülnek bemutatásra a NAK által az egyes ágazatokban, tématerületeken folytatott tevékenységek, elért eredmények, mindemellett a 2024. évi említésre méltó mozzanatok, kiemelt hírek, ágazati jelentések.
2024-es év tekintetében újra összeállításra került a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főbb mutatóit, tevékenységeit számokban is bemutató anyag, mely plakát és online, lapozható formában is elérhető.
A Kamara 2025-ben is azért fog dolgozni, hogy képviselje tagjainak érdekeit, segítse és naprakész információkkal lássa el a gazdálkodókat a mindennapi működésük érdekében. Ebben a munkában a következő évben is a tagok rendelkezésére áll a szakmailag jól felkészült, képzett országos kamarai hálózat.
A NAK 2024-ben is köszönettel tartozik a magyar agráriumban tevékenykedők, gazdálkodók fáradhatatlan munkájáért, mely lehetővé tette, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása 2024-ben is biztosított lehessen - írta a köztestület.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban
2025.04.29.Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.
Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért
2025.04.29.Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés