Hirdetés
Nagy a gond Nyugat-Magyarországon: 3000 tejelő szarvasmarhát kell levágni a vírus miatt
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.
A Nébih írta meg, hogy 2025. március 25-én jelentkeztek az első fizikai tünetek a Levél településen található, 3000 egyedet számláló szarvasmarha-állományban. Az RSzKF jelenlétét március 26-án reggelre a Nébih laboratóriumi vizsgálatai is megerősítették, így dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos több azonnali intézkedésről döntött.

Az RSzKF betegség rendkívül könnyen, akár széllel is nagy távolságra terjed. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Kormányhivatal állategészségügyi szakemberei már szerda reggel megkezdték az állomány vakcinázását annak érdekében, hogy a telep felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen. Az állatok leölése napokon belül szintén megkezdődik. A járványügyi nyomozás, kiemelten a kontaktgazdaságok felderítése és vizsgálata folyamatban van.
Hirdetés
Az országos főállatorvos a Győri és Mosonmagyaróvári járásokban minden fogékony fajra kiterjesztette a házi vágás lehetőségét. A vágás időpontjáról a helyi hatóságot előzetesen tájékoztatni kell a mintavétel érdekében.
A több hete tartó országos felderítésnek köszönhető a telep fertőzöttségére rendkívül korán, a betegség kezdeti stádiumában fény derült, ami a járványvédelem szempontjából kiemelten kedvező körülmény. A következő napokban az állattartók a házi vágással, valamint az intézkedések gyors és fegyelmezett végrehajtásával tehetnek az RSzKF járvány terjedésének megelőzéséért és felszámolásáért. A betegséggel kapcsolatos naprakész információk elérhetőek a Nébih honlapján, itt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A nagy BactoFil®-sztori
2025.04.28.Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?
Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól
2025.04.28.2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés