„A megye termelőszövetkezeteinek döntő többsége már befejezte az aratást, de 66 termelőszövetkezetben még jelentős területeken áll a gabona. Sürgős segítséget kell adni a Biharnagybajomi December 21-nek, a hajdúszováti Új Kenyérnek és Vörös Csillagnak, a csökmői Kossuth és Haladásnak, a nagyhegyesi Rákóczinak. A szemveszteség elkerülése érdekében minden erőt mozgósítsanak ezeken a területeken, vonjanak be külső kézierőt is, hogy elébe vágjunk a szempergésnek” – írta 1953-ban a debreceni Néplap a kullogó termelőszövetkezetekről.

A bevezetőben írt szöveghez kapcsolódóan megírták, hogy "Nagymértékű a lemaradás a Debrecen-Macs Néptanács, Ondód-Dózsa, Szepes-Uj Élet, Ujtikos-Uj Erő termelőszövetkezeteknél, ahol száznál több hold várja még a kaszát."

Aratás 1953-ban, Csepel teherautó segítségével - Fotó: Fortepan/Balla Zoltán

A Magyar Hang számolt be róla, hogy Rákosi Mátyás 1947-ben készült búzaszemlélős portréja pontosan szemlélteti, hogyan formálta a kommunista politika a saját képére a mezőgazdaságot, sajátította ki a magvetést és az aratást, de az új kenyér ünnepét is. Az aratás hazafias kötelezettség lett, a sikert a szilárd brigádszervezetek biztosították. A munkaerő jó összefogásával, gazdaságos beosztásával, fegyelemmel lehetett csak gyorsan, veszteségmentesen betakarítani hosszú hónapok munkájának eredményét, de a learatott terményt a kulákoktól is meg kellett óvni. Az 1950-es évek pártsajtója mindezt így adta elő: 

„A napról napra élesedő osztályharc következtében a mezőgazdaságban is számítani kell az ellenséges elemek, elsősorban a kulákok fokozottabb ellenállására. Ezek minden eszközt megragadnak, hogy megzavarják az aratás és cséplés sikeres végrehajtását és súlyos károkat okozzanak a dolgozó parasztságunknak és az egész népgazdaságnak.”

Nagy Imre 1953-as miniszterelnöki programja 

„Ismeretes, hogy mezőgazdasági termelésünk döntően az egyéni gazdaságokon nyugszik, melyeknek termelését az ország nemcsak hogy nem nélkülözheti. Ellenkezőleg, országos érdek termelésük fejlesztése úgy a földművelés, mint az állattenyésztés terén.

Ennek érdekében már az idén megtiltja a szokásos őszi tagosítást, amely az önkényes földbirtokcserével akadályozta a föld gondos művelését és csökkentette a gazdák termelési kedvét.”

1953. július 4-én hangzott el a Parlamentben Nagy Imre történelmi jelentőségű miniszterelnöki programbeszéde, amelyből a fenti idézet is származik. Reformprogramjának lényegi eleme volt a mezőgazdaság fejlesztése, az egyéni gazdaságok támogatása, a termelőszövetkezetek feloszlásának, a kilépés lehetőségének biztosítása. Aztán az 1954–1955-ös moszkvai politikai visszarendeződéssel Magyarországon a régi vezetők kerültek ismét helyzetbe. Emiatt Nagy Imrének 1955 áprilisában távoznia kellett.

A Csepel teherautó 

Az Ikarus mellett a magyar ipar emblematikus darabja volt a Csepel. A 40-es évek végi iparosítási időszak szülötte ez a szériagyártott teherautó, amelynek kevesebb, mint három évtized adatott. A 60-as évekre egyik legfontosabb exportcikké vált. Az egykori szigetszentmiklósi Dunai Repülőgépgyár helyén 1949 novemberében kezdte meg működését a Népgazdasági Tanács által bejegyzett Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat. Új modell helyett az 1944-es Steyr D 380-as teherautó benzines és dízel változatának gyártási jogát szerezték meg. Az osztrák Steyr Művek háborús jóvátételként a Szovjetunió tulajdonába került, a szabadalomért és a gyártási tervdokumentációért valutával és élelmiszerrel fizetett a magyar kormány.

Itthon széles körben használták: a katonaság mellett mezőgazdasági munkákra és az áruszállításban is. 1959-ben debütált az emblematikus D-344-es modell, amit egészen 1975-ig gyártottak. Aztán a KGST nyomására a Csepelnek fokozatosan a buszgyártásra kellett átállnia. Az utolsó Csepel teherautó 1977-ben gurult ki a gyárból, amelyet 1992-ben számoltak fel. Fennállása alatt összesen 125 ezer Csepel teherautó készült a szigetszentmiklósi üzemben, amely egy időben tizenegyezer embernek adott munkát.

A cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/32. számában, annak is az Időgép mellékletben jelent meg 2022. augusztus 5-én.

Megosztás

További híreink

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Van ellenszere az elaszályosodásnak – megtartani a vizet a tájban!

2025.02.16.

Január végén mutatták be Az Eltékozolt vizeink című alkotást. A film gyönyörű felvételeken keresztül mutatja meg, hogy a klímaváltozás korában milyen károkat okoz hazánkban az értékes vizek gyors elvezetése a csatornákon és szabályozott folyóvizeken át, és hogyan szárad ki az ország, legfőképpen az Alföld.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás